Simona de Silvestro és a technikai K.O.
Ha valakihez még nem jutott volna el a hír: az történt, hogy komolyan roskadozni kezdett…
Ha valakihez még nem jutott volna el a hír: az történt, hogy komolyan roskadozni kezdett…
Futótűzként kezdett el terjedni a Twitteren az a dokumentum, amely nem kevesebbet állít, mint hogy…
A világ vezető mellrák ellenes szervezetével, a Susan G. Komennel való együttműködés révén Pippa Mann…
(Az érthetőség és folytonosság érdekében ezúttal is ajánlott elolvasni a cikksorozat korábbi részeit. 1. Az első…
Simona de Silvestro egy lépéssel közelebb került álma megvalósulásához, a kérdés már csak az, hogy…
A Mazda Road to Indy programban résztvevő versenyzőnő 2016-ban már a legnagyobb kategóriában versenyezne. RacedayAddams“Versenyautót…
Simona de Silvestro nem tud nyugton maradni a hosszú holtszezonban és úgy döntött, hogy megméreti…
Lehet ízekre szedni és a végtelenségig kritizálni az IndyCar houstoni versenyhétvégéjét, egy embernek viszont minden…
Miközben a fél univerzum még mindig Danica Patrick pole pozíciójával van elfoglalva, NASCAR berkeken belül…
Magyar idő szerint vasárnap este történelmi pillanatnak lehettek szemtanúi azok, akik figyelemmel kísérték a NASCAR…