Joe Gibbs már a Trackhouse-t és a Haast is bíróság elé viszi
credit: Logan Riely/Getty Images
Egyre szövevényesebbé válik a Joe Gibbs Racing (JGR) és Chris Gabehart közötti jogi viszály.
Mint ismert, a csapat februárban indított pert egykori versenyigazgatója ellen, mondván a szakember vállalati titkokat tulajdonított el tőlük és azokat új munkaadója, a Spire Motorsports rendelkezésére bocsátotta.
A JGR április másodikán újabb beadvánnyal fordult az ügyben illetékes észak-karolinai bírósághoz annak érdekében, hogy gyorsított eljárás keretében szerezhessen be új bizonyítékokat.
Gibbsék lépése azután vált esedékessé, hogy néhány héttel ezelőtt világosan kiderült: Gabehart több, a Spire társtulajdonosával, Jeff Dickersonnal folytatott üzenetváltást is eltüntetett a telefonjáról.
A JGR szerint ez a lépés akadályozza az igazság kiderítését és fennáll a veszélye, hogy fontos bizonyítékok vesznek el végleg. Indoklásuk szerint ugyanis a törlések célja az üzleti titkok és bizalmas információk jogtalan felhasználásának eltitkolása lehet.
Különösen gyanúsnak találják, hogy Gabehart csak a Dickersonnal folytatott párbeszédeit törölte, miközben más, az ügyben érintett felekkel való üzeneteit érintetlenül hagyta. A JGR most Dickerson telefonjának igazságügyi informatikai vizsgálatát kéri, hogy kiderüljön, visszaállíthatók-e az üzenetek és pontosan mikor kapcsolták be a készülékeken az automatikus törlés funkciót.
KAPCSOLÓDÓ:
>>>>>A JGR magánnyomozóval figyeltette Gabehartot, Denny Hamlin is megszólalt
Itt azonban nem állnak meg.
A gárda nyomatékosan kérte a bíróságtól, hogy több rivális alakulat – a Trackhouse Racing, a Haas Factory Team, valamint a Rick Ware Racing – tulajdonosait és vezetőit is beidézhesse. A JGR logikája egyszerű: mivel a Spire Motorsports is a Chevrolet alá tartozik, így Dickerson ezekkel a partnercsapatokkal megoszthatta a jogtalanul eltulajdonított információkat.
Gabehart és a JGR a NASCAR Cup 2025-ös szezonjának lezárása után egyezett meg a szakításról, a szakember azonban még ezután is belépett a csapat belső informatikai rendszereibe, számos képernyőfotót készített érzékeny adatokat – az autók beállításaira vonatkozó analitikától kezdve a pilóták bérezésén keresztül egészen a szponzori szerződésekig -, továbbá a saját Google Drive tárhelyén készített egy ‘Spire’ nevű mappát is, amibe a Gibbséktől szerzett dokumentumokat mentette le.
Mindezt a sztármérnök elismerte, azt viszont élesen tagadja, hogy a szóban forgó információkat átadta volna egy harmadik félnek.
Gabehart szerint ráadásul a JGR szegett először szerződést, mert nem utalták át neki a jogszerűen járó juttatásokat, valamint még a biztosítását sem jelentették le.
Joe Gibbs válasza szerint azonban nonszensz lenne tovább fizetni olyasvalakit, aki meglopja a céget.
A csapattulajdonos azt is állítja, hogy Gabehart már októberben tárgyalt a Spire-rel, noha akkor még a JGR állományban lévő alkalmazottja volt.

