SAJTÓ: Tényleg jön a ‘Mint a villám’ folytatása? Egy hollywoodi forgatókönyvíró máris a NASCAR paddockját járja

SAJTÓ: Tényleg jön a ‘Mint a villám’ folytatása? Egy hollywoodi forgatókönyvíró máris a NASCAR paddockját járja



Pletykálják egy ideje, de most úgy tűnik tényleg zöld utat kaphat a ‘Mint a villám’ című NASCAR-kultfilm folytatása.

Hivatalos bejelentés egyelőre még nem történt, a mindig jól értesült Sports Business Journal információi szerint azonban a színfalak mögött már javában zajlanak az egyeztetések.

Ennek részeként egy hollywoodi forgatókönyvíró az utóbbi hónapokban több NASCAR-csapattal és pilótával is találkozott. A szóban forgó illető állítólag nem más, mint a producerként is elismert Will Staples, akinek nevéhez olyan alkotások fűződnek, mint például a ‘Bűntudat nélkül’, vagy épp ‘The Right Stuff’ című sorozat. Mindemellett közreműködött a ‘Call of Duty: Modern Warfare 3’ elkészítésében is.

Staples már kilátogatott a novemberi, phoenixi bajnoki döntőre, majd az idén februári Daytona 500-on is jelen volt.

Sőt, az iparági források szerint bejárta több csapat főhadiszállását is, hogy pontosabb képet kapjon a sport működéséről.

A Paramount és a NASCAR még nem kommentálta az eseményeket, utóbbi szervezet elnöke, Steve O’Donnell viszont korábban már elszólta magát, mondván:

„Imádnánk, ha ez a film megvalósulna.”

Miért pont most, 35 évvel Cole Trickle kalandjainak bemutatása után pörögtek fel az események?

A válasz egyszerű. Az autósporttal kapcsolatos alkotások virágkorukat élik, gondoljunk csak az évek óta rendkívül népszerű ‘Drive to Survive’-ra, vagy épp a tavalyi esztendő egyik legnagyobb durranásának számító, Jerry Bruckheimer által jegyzett F1-ra. A Brad Pitt főszereplésével készült mozi már több, mint 633 millió dolláros bevételnél jár és négy Oscar-díjra jelölték, beleértve a legjobb film kategóriáját is.

A ‘Mint a villám’ második részének tervei 2023 óta keringenek a médiában és sajtóinformációk szerint maga Tom Cruise is folytatott előzetes tárgyalásokat a Paramounttal.

Bár a crew chiefet alakító Robert Duvall sajnos már nincs köztünk, a rajongók remélik, hogy a technikai fejlődés és a modern NASCAR világa legalább olyan izgalmas hátteret ad majd a folytatásnak, mint amilyen az ikonikus első rész volt.

A ‘Mint a villám’ egyes jeleneteit valódi Cup-futamokon vették fel, beleértve az 1990-es Daytona 500-at.

A plusz autók jelenlététől azonban a bajnokság egyik legendája finoman szólva sem volt lenyűgözve.

Ennek sztoriját ebben a korábbi cikkünkben elevenítettük fel:

Dale Sr. és a „f*szfejek”, avagy a Daytona 500, amelyen mezőnyön kívüli autók is versenyeztek