Nagyot változik az IndyCar időmérőjének formátuma
credit: Penske Entertainment/Chris Owens
Ezen a hétvégén vadonatúj utcai pályán csapnak össze az NTT IndyCar Series autói.
A texasi Arlingtonban rendezendő viadal a Penske Entertainment, a Dallas Cowboys, a Texas Rangers és a REV Entertainment együttműködésével valósulhat meg.
A 2,73 mérföld hosszú, 14 kanyarból álló vonalvezetés elhalad a Globe Life Field és az AT&T Stadium mellett, a pitlane pedig a GP of Detroithoz hasonlóan dupla kialakítást kap.
A leghosszabb egyenes 0,.8 mérföldes lesz, csúcssebességnek pedig több, mint 180 mph-t prognosztizálnak.
A debütáló helyszínhez egy rendhagyó csavar is dukál.
Az IndyCar hivatalosan bejelentette, hogy módosít az időmérő lebonyolításának formátumán.
Az első két felvonás – vagyis a csoportkörök és a top 12-es szakasz – a már jól megszokott rendszer szerint zajlik le, vagyis az autók egyszerre vehetik birtokukba a pályát és a rendelkezésre álló időn belül több kísérletet is tehetnek a legjobb körük összerakására.
A változás a pole-ról döntő Fast 6-et érinti.
Az utolsó szegmensbe bejutott hat versenyző már az oválokon megszokott, egyautós kvalifikációs szisztéma szerint hajthat ki. Ennek értelmében mindannyian teljesen üres pályán taposhatnak a gázba és csak egyetlen körre van lehetőségük.
A formátum egyelőre csak erre az egy fordulóra vonatkozik, de nem kizárt, hogy a későbbiekben a többi épített/utcai pályára is kiterjesztik.

