Nem nyugszik a McLaren: A bíróság által megítélt kártérítés dupláját követelik Alex Palou-tól

Nem nyugszik a McLaren: A bíróság által megítélt kártérítés dupláját követelik Alex Palou-tól

credit: Penske Entertainment/Joe Skibinski



Több mint 12 millió dollár kártérítés megfizetésére kötelezte a Brit Kereskedelmi Bíróság Alex Palout, miután a McLaren Racing és az Arrow McLaren szerződésszegés miatt pert nyert a négyszeres IndyCar-bajnokkal szemben.

Simon Picken bíró pénteken kihirdetett ítélete az első érdemi döntés volt egy közel két és fél éve húzódó jogvitában, amelyben már kizárólag a károk mértékét kellett meghatározni, mivel a spanyol már korábban elismerte a szerződésszegés tényét.

A bíróság megállapítása szerint Palou távozása komoly pénzügyi és sportszakmai következményekkel járt a McLaren IndyCar-csapatára nézve. Az ítélet indoklása szerint, ha a 28 esztendős versenyző 2024-től a McLarenhez csatlakozik, nagy valószínűséggel futamgyőzelmeket, bajnoki címeket és akár az Indianapolis 500-at is megnyerhette volna nekik.

Picken hangsúlyozta, hogy Palou kivételes tehetség és ezt pályafutása eddigi eredményei egyértelműen alátámasztják.

A megítélt kártérítés több tételből áll össze.

A McLaren több mint 6 millió dollárt kapott az NTT Datával kapcsolatos szponzori veszteségek miatt, további 2-2,5 millió dollárt egyéb IndyCar-szponzori bevételek elmaradásáért, valamint 2,05 milliótt teljesítményalapú díjazás kiesése címén.

Emellett a bíróság figyelembe vette azokat a költségeket is, amelyek a Palou pótlásával és más kulcsversenyzők megtartásával jártak (pl. Pato O’Ward), így összesen közel 2 millió dollárnyi további kárt állapított meg, beleértve a General Motorstól származó kifizetések csökkenését is.


KAPCSOLÓDÓ:

>>>>>„Szórakoztató lesz” – Belső emailben gúnyolódtak a McLaren vezetői versenyzőjük menesztésén

>>>>>Palou szerint a McLaren nem csak az F1-gyel verte át, de még az IndyCarban is „leértékelte”

>>>>>Piastri, Helmut Marko és egy bizonyítékokat eltüntető, hazug Zak Brown – Kitálalt a bíróságon a McLaren-balhé piszkos részleteiről Alex Palou


A Forma-1-es programhoz kapcsolódó igényeket azonban a bíróság teljes egészében elutasította.

Az ügy előzménye 2022-re nyúlik vissza, amikor Palou szerződést írt alá a McLarennel, amely szerint a 2024 és 2026 közötti időszakban papaya-színekben versenyzett volna. A kontraktus eredetileg már 2023-ra szólt, ám a Chip Ganassi Racinggel fennálló vita miatt ezt elhalasztották. Palou később úgy döntött, hogy mégis a Ganassinál marad, amit azzal indokolt, hogy Zak Brown konkrétan hazudott neki.

A versenyző szerint a McLaren-vezér éles F1-es üléssel ámította, holott valójában ez soha nem volt opció.

A tárgyaláson mind Palou, mind Brown személyesen tett vallomást Londonban.

Az amerikai üzletember elmondása szerint a McLaren IndyCar-csapata „válságüzemmódba” kényszerült, amikor Palou hátat fordított a szerződésnek. Emiatt a csapat kénytelen volt sürgősen új megoldásokat keresni a pilótafelállásukra vonatkozóan. Végül nem sikerült úgynevezett „A-kategóriás” versenyzőt szerződtetni, így a McLaren tárgyalási pozíciója romlott a támogatókkal szemben, ami komoly bevételkieséshez vezetett.

A bíróság kiemelte, hogy Palou hiányában a McLaren IndyCar-csapata alulteljesített, ami több mint 4 millió dollárnyi veszteséget eredményezett a pénzdíjak és szponzori bónuszok tekintetében. A gárdának ráadásul az NTT-vel (amely csak Palou miatt volt hajlandó arra, hogy áttegye székhelyét a wokingiakhoz) és a General Motorsszal életben lévő szerződéseit is újra kellett tárgyalni.

Palou az elmúlt évek legsikeresebb IndyCar-versenyzője. Az elmúlt öt évben négy bajnoki címet szerzett, ebből hármat a jogvita kezdete óta. Nem mellesleg pedig 2025-ben az Indianapolis 500-at is megnyerte. A per során elmondta, hogy a Chip Ganassi Racing vállalta a jogi költségek és a kártérítés fedezését.

Ezt az összeget azonban folyamatosan vonják a béréből, így IndyCar-dominancia ide-oda, jelenleg a széria legrosszabbul fizetett versenyzői közé tartozik.

Az ítélet ugyanakkor részben Palou számára is kedvező volt: nem kötelezték a 400 ezer dolláros aláírási bónusz visszafizetésére, továbbá a McLaren F1-es tesztprogramjának költségeit sem kell megtérítenie.

Picken az ítéletben mindkét felet hiteles tanúnak nevezte és hangsúlyozta, a nézeteltérés elsősorban abból fakadt, miként értelmezték Palou lehetséges Forma-1-es jövőjét.

A döntést követően a spanyol közleményben jelezte: csalódott amiatt, hogy kártérítésre kötelezik, ugyanakkor üdvözölte, hogy a bíróság elutasította a McLaren F1-hez kapcsolódó, korábban közel 15 millió dollárra rúgó követeléseit.

A versenyző közölte, hogy tanácsadóival mérlegeli a további lépéseket, ezzel párhuzamosan pedig készül a közelgő IndyCar-szezonra a CGR-rel.

A McLaren azonban továbbra sem nyugszik.

A RACER információi szerint a per során felmerült jogi költségek mindkét oldalon meghaladták a Palou által fizetendő kártérítés összegét.

A McLaren azt tervezi, hogy ezeket a kiadásokat is behajtja, ha pedig sikerrel járnak, akkor a versenyző pénzügyi kötelezettségei megduplázódhatnak.

„A McLaren Racing több mint 12 millió dollár kártérítést kapott az Alex Palou szerződésszegése miatt elszenvedett üzleti veszteségek kompenzálására” – olvasható a wokingiak sajtóközleményében

„Ezen túlmenően a McLaren a perköltségek és a kamatok megtérítését is igényli majd egy későbbi tárgyaláson.”