MUST WATCH: Reality show-ban választja ki a RAM vadonatúj NASCAR-pilótáját
credit: Kaulig Racing
Január végén mutatják be a „Race for the Seat” című realityt, aminek tétje egy éles versenyzési lehetőség a NASCAR Truck Seriesben.
A show a RAM és a Kaulig Racing partnersége révén valósult meg, a gyártásért pedig a UFC-vezér Dana White nevéhez fűződő Thrill Sports Productions felel.
A koncepció szerint 15 feltörekvő pilóta versenyez egymással a nagy NASCAR-lehetőségért a csapat egyik RAM 1500-asának volánja mögött.
A nyolc epizód során a jelöltek számos pályán összemérik tudásukat, beleértve a Virginia International Racewayt és a South Boston Speedwayt.
A legjobb pedig a daytonai szezonnyitón már megkapja élete lehetőségét a Kaulig #14 jelölésű gépével.
A RAM vezérigazgatója, Tim Kuniskis szerint senki sem ért jobban a bajnokok kineveléséhez, mint White, ami csak tovább növeli a műsor presztízsét. Kiemelte továbbá, hogy a tehetség mindegyik versenyzőnél adott, de nem ez lesz az abszolút döntő tényező. A kiválasztásnál a szív, a mentalitás, a kemény munka és a győzni akarás számít, hiszen ezek összeadva tükrözik a márka „Last Tenth” mentalitását.
15 drivers. One spot on the @Kaulig_Trucks NASCAR CRAFTSMAN Truck Series Team.
— RAM: Race for the Seat (@racefortheseat) January 9, 2026
It all goes down on @RamTrucks' Race For The Seat 🔥
[ #RaceForTheSeat | Premiering live on FOX | 1/25 @ 12pm ET/9am PT ] pic.twitter.com/hDy0QPVx2X
A show házigazdája a színész Jacob Lofland lesz.
A NASCAR-ba bő egy évtized után visszatérő RAM rögtön öt autóval vág neki a Trucks 2026-os szezonjának. A 10-esben Daniel Dye, a 12-esben Brenden Queen, míg a 16-osban Justin Haley róhatja a köröket.
A #25-nak azonban nem lesz állandó gazdája. A gárda úgynevezett „szabadügynök programjának” értelmében minden egyes héten más-más versenyző pattanhat bele, akik kilétét mindig az aktuális futamot megelőző napokban fedik csak fel.
A „Race For The Seat” premierje január 25-én lesz az amerikai FOX csatornán. Emellett viszont minden egyes epizód ingyenesen megtekinthető lesz a RAM hivatalos YouTube-csatornáján is.
A VERSENYZŐK:
Meet the drivers chasing a seat with @Kaulig_Trucks in the NASCAR CRAFTSMAN Truck Series.
— RAM: Race for the Seat (@racefortheseat) January 10, 2026
Race For The Seat.
[ @RamTrucks #RaceForTheSeat | Premiering live on FOX | 1/25 @ 12pm ET/9am PT ] pic.twitter.com/hOhesIcPVm

