Verstappen idén is a csúcson, Hamlin egyetlen NASCAR-pilótaként jutott be a világ 10 legjobb versenyzője közé

Verstappen idén is a csúcson, Hamlin egyetlen NASCAR-pilótaként jutott be a világ 10 legjobb versenyzője közé

credit: Red Bull Content Pool/Getty Images/Logan Riely



A hagyományoknak megfelelően az Autosport ebben az évben is közzétette szokásos listáját, amelyben a földbolygó legkiválóbb 50 autóversenyzőjét rangsorolják.


Az első helyet Max Verstappennek ítélte a tapasztalt médiaszemélyiségekből álló zsűri, míg a második pozíciót George Russellnek adták.

A világ harmadik legjobb volánművésze Alex Palou lett, aki elképesztő dominanciával szerezte meg idén karrierje negyedik IndyCar-bajnoki címét, továbbá az Indianapolis 500-on is diadalmaskodni tudott.

Negyedikként az immár kilencszeres WRC-világbajnok Sebastien Ogiert hozták ki, míg az ötödik helyet Charles Leclerc kaparintotta meg.

Az F1 vadonatúj trónfoglalója, Lando Norris csak a hatodik lett, közvetlenül csapattársa, Oscar Piastri előtt.

A top 10 sorrendjét Robert Kubica, Oliver Rowland és Denny Hamlin tette teljessé. Utóbbi pilóta 2025-ben, másodikként zárta a Cup Series szezonját, a bíróságon viszont sporttörténeti sikert könyvelhetett el, miután a NASCAR ellen indított trösztellenes per során megegyezésre jutott az anyaszervezettel elérve, hogy a széria gerincét képező charter-szerződést az eredeti hét év helyett nyilvánítsák állandóvá.

Az ügyről teljes, másfél éves terjedelmében itt írtunk.

A Cup idei, egyben már kétszeres bajnoka, Kyle Larson a lista tizenötödik pozíciójában található, míg William Byron a huszadik, Shane van Gisbergen pedig a harmincegyedik lett. Az utolsó, ötvenedik helyet Connor Zilisch tudhatja magáénak.

Az IndyCart tekintve Palou mellett felkerült még a rangsorba Pato O’Ward (23.), Kyle Kirkwood (29.) és Christian Lundgaard (35.) is.

A teljes sorrend: