Új korszak kezdődik az amerikai autósportban: A 23XI és az FRM megegyezett a NASCAR-ral
credit: Chris Graythen/Getty Images
Pont került a NASCAR ellen a 23XI Racing és a Front Row Motorsports által indított antitröszt-per végére.
A tárgyalás kilencedik napjának reggelén a felek hivatalosan bejelentették, hogy sikerült megegyezésre jutniuk. Ennek értelmében a stock-car szervezet vállalta, hogy az eddigi hétéves periódus helyett a csapatok kérésének megfelelően állandóvá teszi a charterrendszert, amely a Cup Series teljes üzleti modelljének alapját képezi.
Az ügyet a Michael Jordan, Denny Hamlin és Curtis Polk tulajdonában lévő 23XI, valamint a Bob Jenkins nevével fémjelzett FRM robbantotta ki azután, hogy tavaly ősszel nem írták alá a 2025-ös szezonban életbe lépett chartermegállapodást.
A különleges jogosultság garantálta a kvalifikációs eredménytől független biztos rajtengedélyt, emellett pedig extra bevételeket is nyújt a csapatok számára. A mezőny tagjai szerint azonban a feltételek – különösen anyagi értelemben – messze nem voltak megfelelőek.
Ennek ellenére a Cup tizenöt alakulatából tizenhárom mégis beadta a derekát, bár ebben közrejátszott, hogy a NASCAR konkrétan ultimátum elé állította őket: vagy néhány órán belül elfogadják, vagy örökre elvesztik chartereiket, amelyeknek darabja mára már több, mint 40 millió dollárt ér, tehát remek befektetést is jelent a birtokosainak.
A tárgyalás december elsején kezdődött el és napról napra egyre több kompromittáló bizonyítékot tártak fel az esküdtek előtt a France család által irányított szervezet kapcsán. Kiderült, hogy a Cupban uralkodó gazdasági modell révén még az olyan nagy gárdák is veszteségesek, mint például a Hendrick Motorsports, ezzel párhuzamosan viszont a NASCAR vezetői dollármilliós nagyságrendű jövedelemmel rendelkeznek, továbbá évi több százmilliós osztalékot vesznek ki.
Nem tett jót továbbá France-éknak az sem, hogy egy, a bíró által nyilvánosságra hozott üzenetváltásban a NASCAR commissionere, Steve Phelps megengedhetetlen hangnemet ütött meg a mezőny egyik legrégebbi csapattulajdonosával, Richard Childresszel szemben, többek közt ostoba rednecknek, bohócnak és hülyének titulálva őt, akit „hátra kellene vinni és jól megkorbácsolni”. Mindezt azért, mert kritizálni merte a charterszerződésben foglaltakat.
A puskaporos hangulatot azonban december 11-én baráti összeborulás váltotta fel a tárgyalóteremben, miután a felek hivatalosan bejelentették, hogy a színfalak mögött sikerült megegyezésre jutniuk.
„Jó napunk van” – jelentette ki Jordan mosolyogva.
A megállapodás pénzügyi részleteit nem hozták nyilvánosságra, de a perben szereplő közgazdász professzor tanúvallomása szerint a 23XI és a Front Row több mint 350 millió dolláros kártérítést követelt. Ez az összeg az alábbiakból tevődött össze:
- A NASCAR a piaci alapon járó résznél jóval kevesebbet osztott szét a csapatok között, így a két gárda igényt tartott a különbözetre.
- A szervezet üzleti modellje jelentősen lecsökkentette a gárdák értékét.
- A 2025-ben elvesztett bevételek miatti kompenzáció. Ezek már az új charter-megállapodás következményei, amelyet a két csapat ugyebár nem fogadott el. Kenneth Bell bíró egy korábbi határozata értelmében egészen júniusig charter-státusszal versenyezhettek ugyan a Cupban, a NASCAR azonban sikeresen fellebbezett, így az idény második felétől már a különleges jogosultság nélküli open teamként voltak kénytelen folytatni. Ez többek közt jelentős pénzkiesést is okozott számukra.
On Denny’s instagram pic.twitter.com/RwhR6BFVPO
— Jenna Fryer (@JennaFryer) December 11, 2025
A NAGY FORDULAT
Csütörtökön Bell bíró külön egyeztetést rendelt el, majd az egy órán keresztül tartott, zárt ajtós megbeszélés után minden megváltozott.
Jeffrey Kessler, a felperesek jogi képviselője egyszerűen csak ennyit mondott:
„Készen állunk.”
Ezután még egy utolsó mítingre hívták őket, amit követően megszületett az a kompromisszum. Ennek értelmében a charterek mostantól nem hétévente megújítandóak, hanem végleges tulajdonai lesznek a Cup Series csapatainak.
Emellett a 23XI és az FRM visszakapja mind a hat saját charterét is. Továbbá a NASCAR vállalta, hogy anyagi kompenzációt fizet nekik, azt viszont nem tudni, hogy a korábban követelt 364,7 millió dollárról, vagy annak csak egy részéről van szó.
A charlotte-i szövetségi bíróság épülete előtt Jordan őszinte örömét fejezte ki amiatt, hogy a felek képesek voltak túllépni az egyéni érdekeiken.
„A célvonalhoz közeledve néha nem csak magadra kell gondolnod, hanem a sport egészére is. Mindkét oldal eljutott erre a pontra és rájöttünk, hogy itt az alkalom a megegyezésre. Belevágtunk, és meg is csináltuk. Sajnos hosszú volt az út, de most már itt vagyunk. Csak ez számít. A sport csak úgy fejlődhet tovább, ha megtaláljuk a közös hangot. Most jutottunk el idáig.”
Az NBA-legenda mellett állt a NASCAR első embere, Jim France is, aki így fogalmazott:
„Végre visszatérhetünk ahhoz, amit igazán szeretünk: a versenyzéshez. Közösen hoztunk jó döntést és most újra a sport növelésére koncentrálhatunk.”
Hamlin pedig ezzel konstatálta a békepipa elszívását:
„Mindig is nagyon fontos volt számomra a NASCAR. A versenyzés az egyetlen világ, amit ismerek, ez tett engem azzá, aki vagyok. Azért vállaltuk a küzdelmet és a vele járó terheket, mert meggyőződésünk volt, hogy egy stabilabb, fenntarthatóbb jövőt kell teremteni az egész sport számára. Mostantól a csapatok, a versenyzők és a partnerek is megkapják azt a kiszámíthatóságot és esélyt, amit eddig nélkülöztek.
A szurkolók iránti elkötelezettségünk soha nem volt ilyen erős. Büszkén mondhatom, hogy amit elértünk, az valódi előrelépés és most együtt építhetjük tovább azt a jövőt, amely méltó ehhez a sportághoz.”

