Derült égből villámcsapás: Teljesen váratlanul távozik a Joe Gibbs Racing egyik legfontosabb embere
Chris Gabehart és Denny Hamlin 2024-ben (credit: JGR)
Az elmúlt napokban számos pletyka látott napvilágot a közösségi médiában, miszerint egy topcsapat magas beosztású kulcsembere azonnali hatállyal távozott posztjáról.
Konkrétumokról senki sem tudott beszámolni, mindössze annyi terjedt el, hogy a Joe Gibbs Racing versenyzésért felelős igazgatójáról, vagyis Chris Gabehartról lehet szó.
A spekulációk végére azonban december 3-án – ironikus módon a 23XI Racing és az FRM által a NASCAR ellen indított antitröszt-per tárgyalásának szünetében – pont került.
„Megerősíthetem, hogy Chris Gabehart elhagyta a JGR-t” – írta az Associtated Press riportere, Jenna Fryer az X-en.
„[A hírt] Denny Hamlin nem kívánta kommentálni.”
A szakember 2018-ban lett a #11 Toyota teljes munkaidős crew chiefje, az ezt követő hat évben pedig huszonkét győzelmet aratott Hamlinnel a volán mögött.
Tavaly novemberben azonban, nem sokkal a szezonzáró után a csapat váratlanul bejelentette az előléptetését. A döntés mindenkit váratlanul ért, beleértve magát Hamlint is. A virginiai veterán akkoriban elmondta, hogy az éjszaka közepén hívták fel őt telefonon, de csak annyit közöltek vele, hogy reggel jelenjen meg az észak-karolinai főhadiszálláson.
„Soha többé nem megyek reggel 6-os mítingre, azok mindig rosszat sejtetnek” – nyilatkozta a 2024-es, évzáró banketten.
„Őszintén szólva, teljesen megdöbbentett a dolog, tényleg csak ennyit tudok mondani.”
Gabehart helyét a 11-es crew chiefjeként Chris Gayle vette át, akivel Hamlin összesen hatszor jutott el a victory lane-re és bekerült a négyfős bajnoki döntőbe is. A phoenixi finálét abszolút dominálta, a hosszabbításban azonban elkövettek egy létfontosságú stratégiai hibát – az ellenfelekkel ellentétben kettő helyett négy kereket cseréltek -, ami végül a vágyott titulusba került.
Az elmúlt idényben Gabehart az igazgatói poszt mellett számos versenyen segítette az 54-es számú autó munkáját is, erőfeszítései ellenére azonban az azt vezető Ty Gibbs továbbra is nyeretlennek számít a Cupban.
Azt egyelőre nem tudni, hogy mi vezetett a távozásához és hol folytatja pályafutását. Meg nem erősített hírek szerint azonban a Spire Motorsports lehet a befutó.

