Idén sem fagyott be a pokol a NASCAR-ban

Idén sem fagyott be a pokol a NASCAR-ban
credit: Sean Gardner/Getty Images



Vannak állandó dolgok a világban: az ég kék, a fű zöld és Chase Elliott a NASCAR Cup legnépszerűbb versenyzője.

Bár a közösségi média tanúsága szerint Ryan Blaney, Kyle Larson és Denny Hamlin szurkolói mindent megtettek azért, hogy a Hendrick Motorsports üdvöskéjét letaszítsák a trónról, végül azonban azoknak lett igazuk, akik előre leszögezték:

Előbb rendeznek hógolyócsatát a pokolban, mint hogy ne Elliott kapja a rajongók legtöbb szavazatát.

A szezont összetettben nyolcadikként zárt georgiai maximálisan elkötelezett tábora idén is verhetetlennek bizonyult, aminek révén kedvencük immár zsinórban nyolcadik éve tudhatja magáénak a „Most Popular Driver” megtisztelő címét.

Elliott abszolút többséggel nyert, hiszen ő zsebelte be a voksok 56%-át. A top 5-ben zárt még Blaney, Ross Chastain, Hamlin és Larson is, az ő pontos sorrendjüket azonban nem hozták nyilvánosságra.

Meglepetés az Xfinityben és a Truck Seriesben sem született.

A nemzeti harmadosztályban a tavalyi évhez hasonlóan újra Rajah Caruth diadalmaskodott, míg a másodvonalbeli szériában Justin Allgaier tehette fel a népszerűségi koronát, pályafutása során immár hatodik alkalommal.

1984-től számolva mindössze két szezonban fordult elő, hogy nem Elliott, vagy Earnhardt vezetéknevű versenyző lett a Cup MPD-je. Az „anomáliát” Darrell Waltrip képezte 1989-1990-ben.

A rekordot Chase édesapja, Bill Elliott tartja, akit összesen 16 alkalommal választottak a Cup legnépszerűbb pilótájának.

Az örökranglista második helyén Dale Earnhardt Jr. áll. A kétszeres Daytona 500 győztes 1999-ben az Xfinity (akkor Busch Series), 2003-tól pedig egészen a 2017-es visszavonulásáig a Cup rajongóinak kedvence volt.