„Ez a seb minden eddiginél mélyebb” – Denny Hamlin padlón van, de úgy tervezi, hogy folytatja karrierjét

„Ez a seb minden eddiginél mélyebb” – Denny Hamlin padlón van, de úgy tervezi, hogy folytatja karrierjét
credit: Sean Gardner/Getty Images



Ami Lewis Hamiltonnak Abu Dhabi 2021, az Denny Hamlin számára Phoenix 2025 lett.

A veterán versenyzőben óriási törést okozott, hogy húsz évnyi próbálkozás után ismét nem sikerült megszereznie a NASCAR Cup bajnoki címét. A Phoenix Racewayen rendezett finálé előtt összesen hat győzelmet aratott idén – ebből kettőt a rájátszásban -, magán a döntőn pedig 208 körön haladt az élen a 312-ből.


A futam hosszabbításában azonban alulmaradt a Hendrick Motorsports-os Kyle Larsonnal szemben, így az idényt csak az összetett második helyén fejezte be.

A leintés után úgy nyilatkozott, hogy soha többé nem akar autóba ülni, hangulata pedig két nappal később sem javult.

A bajnoki döntő finalistáinak kötelező részvételével rendezett banketten Hamlin elmondta, továbbra sem tudja feldolgozni a történteket és jelen állás szerint gondolni sem bír a versenyzésre.

„Így tervezem” – válaszolta, amikor arról próbálták faggatni, hogy jövőre visszatér-e a mezőnybe.

„Szerződésem van, de jelenleg képtelen vagyok még csak rágondolni is a versenyautóra. Időre lesz szükségem, mire ezt feldolgozom.

Nem igazán marcangolom magam azon, hogy mit csinálhattam volna másként…Az én szemszögemből nézve már úgysincs mit tenni. Úgy érzem, mindent megtettem, amit ez a formátum megkövetel… és mégsem volt elég.”

Hamlin egy pillanatra sem tagadta, hogy bárhol szívesebben lenne, mint a bajnokokat ünneplő banketten.

Vasárnap éjjel benézett ugyan a Larson tiszteletére rendezett partyra, de ezt csak baráti tiszteletből tette és mindössze pár percig tartott. A NASCAR által szervezett évzáró, vörös szőnyeges esemény azonban már más tészta.

„Ez az egyetlen sport, [amelynek bankettjén] a veszteseknek is ott kötelezően ott kell ülni és ünnepelni a győzteseket. Fájdalmas.”

Hamlin az elmúlt két évtized során már többször is karnyújtásnyira került a vágyott kupától, a mostani vereség azonban minden eddiginél erősebb számára.

„Az évek során megtanultam túllépni a dolgokon.. De mindazt a felkészülést, amit ebbe a döntőbe fektettünk… egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy újra végigcsináljam. Egyelőre lehetetlennek tűnik. Ez a seb minden eddiginél mélyebb.”


KAPCSOLÓDÓ: Connor Zilisch világbajnoki lehetőséget bukott el azzal, hogy nem sikerült megszereznie a NASCAR Xfinity titulusát