Connor Zilisch világbajnoki lehetőséget bukott el azzal, hogy nem sikerült megszereznie a NASCAR Xfinity titulusát

Connor Zilisch világbajnoki lehetőséget bukott el azzal, hogy nem sikerült megszereznie a NASCAR Xfinity titulusát
credit: James Gilbert/Getty Images



A NASCAR Xfinity Series múlt hétvégi, phoenixi fináléja előtt Connor Zilisch elhintette, hogy az elkövetkezendő hetekben ismét versenyautóba fog ülni, de már nem az USA területén.

A 19 éves versenyző rejtélyes programja kapcsán persze rögtön megindultak a találgatások, konkrétumokról viszont senki nem tudott beszámolni.


Most, pár nappal a szezonzáró után fény derült a titokra – csak épp már nem lesz belőle semmi.

Zilisch idén számos rekordot megdöntött és nem kevesebb, mint tíz győzelmet aratott a NASCAR nemzeti másodosztályában, a döntőben azonban elbukta a bajnoki címet az RCR pilótájával, egyben jó barátjával, Jesse Love-val szemben.

Ez a vereség már önmagában is elég fájó volt, a legfrissebb hírek szerint pedig egy nemzetközi esélyt is elbukott vele.

Zilisch lehetőséget kapott volna arra, hogy részt vegyen a WEC november 9-ei, bahreini tesztjén, méghozzá a Cadillac Hertz Team JOTA Hypercarjának volánja mögött.

Ez a körözés egyfajta jutalomként szolgált volna számára, az Xfinity összetettbeli második helye azonban nem lett elegendő ahhoz, hogy megszerezze a teszthez szükséges ACCUS-licencpontokat.

Ennek következtében lekerült a listáról.

Arra azonban még megvan a sansza, hogy januárban debütáljon a Daytona 24 GTP-kategóriájában.

Ennek fő oka az, hogy az IMSA és az FIA eltérő követelményeket támaszt a versenyzőkkel szemben. Ha jól teljesít a legendás, egynapos viadalt megelőző teszten, akkor jó eséllyel éles ülést is fog kapni.

Zilisch 2024-ben, az Era Motorsports színeiben már diadalmaskodni tudott a D24 LMP2-esei között, egy hónappal később pedig a sebringi 12 óráson szintén győzelmet ünnepelhetett.

„Ahhoz, hogy Hypercart vezethess a WEC-ben szükség van az FIA A-licencre” – mondta a tinédzser pilóta a NASCAR keddi, évzáró bankettjét megelőző médiamegjelenése során.

„Úgy volt, hogy ott leszek a bahreini teszten, a pontrendszer miatt viszont meghiúsult. Az Xfinity bajnoki címért tíz pont jár, a második helyért pedig nyolc. Nekem mind a tíz kellett volna az előírt tizennégyhez.”

Egy riporter feltette a kérdést neki, miszerint fellebbeznek-e. Erre Connor nemleges választ adott.

„Ez a szabály kőbe van vésve. Láttuk Colton Herta esetében is, amikor megpróbálta megszerezni a szuperlicencet. Egyszerűen nincs kiskapu. Ilyen a rendszer és kész. Nem hiszem, hogy bármit tehetnék. Meg kellett volna nyernem a szombati futamot, de mivel nem így történt, a tesztre sem mehetek el.

Ezzel a hétvége után másodszor is tőrt döftek a szívembe. Tudtam előre, nem ért váratlanul, de ez még nem könnyíti meg a vereség elfogadását.”