Larson: Most még az utálói is sajnálják Dennyt

Larson: Most még az utálói is sajnálják Dennyt
credit: Sean Gardner/Getty Images



Miközben múlt vasárnap, a Phoenix Racewayen Kyle Larson három gyermekével együtt ünnepelte karrierje második bajnoki címét a NASCAR Cupban, addig Denny Hamlint két lánya és menyasszonya vigasztalta könnyek közepette.

A Joe Gibbs Racing pilótája három körrel a vége előtt már karnyújtásnyira érezhette magát két évtizede tartó karrierje első titulusától, a William Byron defektje és falazása miatt életbe lépett hosszabbítás azonban megpecsételte a sorsát.


Pitkiállása során a 11-es Toyota mind a négy kerekét lecseréltette, ezzel párhuzamosan viszont közvetlen ellenfelei – köztük Larsonnal – csak kettőt. Végül utóbbi bizonyult a győztes stratégiának, ami nem csak LarsonT ültette vissza 2021 után ismét a trónra, de a Hendrick Motorsportsnak is bebiztosította fennállása tizenötödik bajnokságát.

A nagy siker utáni sajtótájékoztatón Larsont arról faggatták, hogy sajnálja-e veterán kollégáját.

„Együttérzek vele, ezt elmondtam a [díjátadónak otthont adott] színpadon is” – válaszolta.

„Nagyszerű ünnepelni, meg minden, ugyanakkor egy kicsit furcsa is, mert tudom, hogy Denny mennyi időt és energiát fektetett abba, hogy megszerezze ezt a címet. Soha nem járt még hozzá annyira közel, mint most. Persze ő egy ellenfél, de emellett a barátom is. Őszintén örültem volna neki, ha nyer. Az járt a fejemben, hogy a verseny után odamegyek hozzá és azt mondom: ‘Szép munka volt!’. Jött viszont a sárga zászló és a helyzet száznyolcvan fokos fordulatot vett.

Még nem találkoztam vele a leintés óta. Nem láttam az interjúját és a családjával töltött pillanatait sem. Boldog vagyok, de egy részem szomorú is Denny miatt. Biztosra veszem, hogy mindannyian így érzünk, még azok az emberek is, akik utálják őt.

Ez a verseny és ilyen a rendszer. Csak egy kicsit fura, ha értitek… Részemről még mindig remélem, hogy egy nap Denny is átélheti, milyen érzés bajnokká válni.”


KAPCSOLÓDÓ:

>>>>>Kyle Larson a NASCAR Cup 2025-ös bajnoka, a domináns Denny Hamlin ismét koszorúslány lett

>>>>>Denny Hamlin: Úgy érzem, soha többé nem akarok versenyautóba ülni

>>>>>„Ez egyszerűen nincs rendben” – Byron bocsánatot kért Hamlintől a döntő végkimenetelét meghatározó balesete miatt