Halleluja! A NASCAR bejelentette az utóbbi idők legjobban várt szabálymódosítását

Halleluja! A NASCAR bejelentette az utóbbi idők legjobban várt szabálymódosítását
credit: Logan Riely/Getty Images



A NASCAR hivatalosan bejelentette, hogy a 2026-os szezonban meglépi azt, amire a rajongók és csapatok már a Next Genek három évvel ezelőtti debütálása óta vágytak: az extra lóerőket!

A hírt maga a szervezet elnöke, Steve O’Donnell erősítette meg Dale Earnhardt Jr. podcastjének, a Dale Jr. Downloadnak vendégeként. Ennek értelmében az autók teljesítményét a jelenlegi 670 helyett 750 lóerősre növelik a rövid oválokon, valamint road-pályákon.


Az utóbbi időszak legnagyobb, technikai jellegű szabálymódosítása révén a pilóták az eddigeknél is nagyobb kihívással nézhetnek szembe, a rajongók szempontjából pedig látványosabb, intenzívebb futamokra van kilátás.

A versenyfejlesztésekért felelős alelnöki posztot betöltő John Probst elárulta, hogy a döntést a mezőny tagjaival lefolytatott, széles körű egyeztetések előzték meg.

„A szurkolók, a versenyzők, a gyártók és a csapatok folyamatos visszajelzéseket adnak nekünk. Ezeket mind figyelembe vesszük, amikor változtatásokat tervezünk.”

A NASCAR az elmúlt években a kizárólagos abroncspartnernek számító Goodyearrel közösen dolgozott azon, hogy a futamok pörgősebbek legyenek. Lágyabb, gyorsabban kopó gumikat fejlesztettek, amelyek nagyobb teret engednek a stratégiának és a versenyzők gumikezelésre vonatkozó képességeinek. A mostani teljesítménynövelés újabb csavart hoz ebbe a történetbe.

A fejlesztésről a NASCAR, a motorépítők és a gyártók heti szinten egyeztettek. Az új, 750 lóerős konfigurációt a 2026-os idény első nyolc fordulójában ötön is használni fogják, így korán kiderül, mennyire működik az új csomag. Ha beválik, akár a hosszabb vonalvezetéseken is bevezethetik – kivéve a superspeedwayeket..

„Lépésről lépésre szeretnénk haladni” – mondta Probst.

„Előbb a rövid pályákon és a roadokon próbáljuk ki, ha pedig minden rendben zajlik, akkor később megfontolhatjuk a bővítést. Minden a versenyminőség, az aerodinamika, a teljesítmény és a gumik viselkedésének összhangján múlik.”

A 750 lóerős érték kompromisszumos megoldásként született: a nagyobb teljesítményt a motor szívórendszerébe beépített, nagyobb méretű szűkítő (tapered spacer) teszi lehetővé. Ennél nagyobb növelés már a motor élettartamát és megbízhatóságát veszélyeztetné, illetve jelentős fejlesztési költségeket vonna maga után.

Doug Yates, a Roush Yates Engines vezérigazgatója korábban elmondta:

„A 670-ről 750 lóerőre való emelés még kezelhető. Ha viszont vissza akarnánk térni a 900 lóerős motorokhoz, az már egy teljesen új projektet igényelne, mivel drasztikusan csökkentené az erőforrások élettartamát.”

Probst hozzátette: a NASCAR már korábban is fontolgatta a változtatás bevezetését, de több tesztet akartak elvégezni a motorok tartósságáról és nem szerették volna a rájátszás előtt bevezetni az új rendszert.

A döntés mögött az autógyártók szerepe is kulcsfontosságú. O’Donnell korábban hangsúlyozta, hogy minden ilyen lépéshez a Chevrolet, a Ford és a Toyota támogatása szükséges, és az új belépők számára is vonzó feltételeket kell biztosítani.

Ennek kapcsán Probst megerősítette, hogy jelenleg is több potenciális, új gyártóval folynak tárgyalások.


Az érintett pályák listája:

Road versenyek: Circuit of The Americas, Watkins Glen, San Diego, Sonoma, Charlotte Roval

Rövid oválok: Bowman Gray Stadium, Phoenix, Darlington, Martinsville, Bristol, Dover, Nashville, North Wilkesboro, Iowa, Richmond, New Hampshire, Gateway (World Wide Technology Raceway)