Korábbi csapattársa szerint SVG átverte a Supercars-versenyzőket

A Charlotte Motor Speedway rovalján Shane van Gisbergen megszerezte zsinórban ötödik road-pályás győzelmét, teljes eddigi karrierjét tekintve pedig hat diadalnál tart a NASCAR Cupban.
Ennek révén már csak egyetlen victory lane látogatás választja el attól, hogy beérje az aktív pilóták listájának éllovasát, Chase Elliottot, akinek neve mellett összesen hét elsőség szerepel jobbkanyarokat is tartalmazó vonalvezetésekről.
SVG ráadásul elmondhatja magáról, hogy ő lett az első pilóta 1982 óta, aki képes volt egyetlen szezonon belül több futamot is 15 másodpercnél nagyobb előnnyel megnyerni.
BŐVEBBEN: 43 éve nem alázta le senki úgy a NASCAR Cup mezőnyét, mint idén Shane van Gisbergen
A háromszoros Supercars-bajnok teljesítményét AJ Allmendinger is csak méltatni tudta.
„Le vagyunk maradva mögötte” – szögezte le a szintén road-specialistaként elhíresült amerikai a Door Bumper Clear podcast vendégeként még a charlotte-i fordulót megelőzően.
„Ha mindent jól csinálunk, képesek lehetünk versenyezni vele a győzelemért, de ha valaki zsinórban egymás után négyet nyer, akkor már nehezebb azt mondani, hogy mi is ugyanolyan jók vagyunk, mint ő. Shane egy szinttel felettünk áll és nekünk mindent meg kell tennünk azért, hogy felérjünk hozzá.
Minden ezen múlik. Tavaly közvetlen közelről láthattam, amikor csapattársak voltunk [a Kaulig Racingnél]. Hihetetlenül egyenletesen vezet, pontosan érzi, hol vannak az abroncsok határai. Tudja, hogyan óvja őket, miközben a tempója is megmarad. Szerintem ez az, amiben igazán felülmúl bennünket.”
BURNOUT KING DOES IT AGAIN‼️@shanevg97 | @WeatherTech pic.twitter.com/4OWJuUDJLC
— Trackhouse Racing (@TeamTrackhouse) October 5, 2025
SVG 2023-ban, Chicago utcáin egyből győzelemmel mutatkozott be, az egyszeri beugrásból pedig mára teljes szezonos Cup-program lett.
Egykori supercarsos kollégái közül többen is megirigyelték az amerikai sikereit és olyan nevek ruccantak át kipróbálni magukat, mint például Will Brown, Brodie Kostecki, vagy épp Cam Waters. Sok babér azonban egyiküknek sem termett, amit Allmendinger poénosan meg is magyarázott.
Véleménye szerint SVG átverte egykori kollégáit azzal, hogy saját produkciója révén elhitette velük: a NASCAR könnyű. Holott valójában az ő zsenialitása kellett az átütő győzelmekhez.
„Sonoma után elkezdtem viccelődni vele, mondván ‘Jól kiszúrtál az összes ausztrál és új-zélandi sráccal, akik most át akarnak jönni ide’. Ekkor Shane visszakérdezett, hogy mire célzok ezzel. Erre én: ‘Hát csak azért, mert látják, hogy mindenkit leiskolázol és emiatt biztosak benne, hogy ha ők is belevágnak, akkor roadokon ugyanarra lesznek képesek, mint te.
Nem veszik észre, hogy most csak azért nyernek otthon versenyeket, mert te már meguntad, hogy folyamatosan szétrúgod a seggüket és inkább átjöttél a NASCAR-ba bennünket vegzálni’.
Szóval elutaznak ide az USA-ba, jól teljesítenek, de nem kiemelkedőek. Ebből adódóan közöltem is Shane-nel, hogy: ‘Na, ezzel aztán jól hazavágtad az egész Supercarst és az országot is. Szép munka.'”



