Tumorral küzd Tyler Reddick 4 hónapos kisfia, el kell távolítani az egyik veséjét

Nem csak a versenypályán, de a magánéletben is kemény időszakot él meg jelenleg Tyler Reddick.
A 23XI Racing pilótájának szembe kell néznie a csapata által a NASCAR ellen indított antitröszt-per bizonytalanságaival, emellett pedig a rájátszásban sem érezheti magát biztonságban, lévén a top 12-es kört lezáró, charlotte-i fordulónak a továbbjutó vonal alatt 29 ponttal vág neki.
Mindez azonban eltörpül amellett, amivel családapaként kénytelen szembenézni.
Kisfiát, a 4 hónapos Rookie George-ot már bő egy hete intenzív osztályon kezelik, miután szívelégtelenség tüneteit produkálta.
„Hónapokon át jártunk a gyermekorvoshoz, de éreztem, hogy valami nagyobb baj van” – írta a közösségi médiában az aggódó édesanya, Alexa Reddick.
„Mindig hallgass az anyai ösztöneidre! Édes kisfiunk, Rookie, a szívelégtelenség jeleit mutatta, amit nem vettek észre. Kérlek, imádkozzatok ezért a drága kisfiúért, hogy Isten meggyógyítsa a szívét! Hiszem, hogy Isten, Rookie és a Levine Kórház csodálatos orvosai segítségével ez sikerülhet.”
A helyzet ellenére Reddick részt vett a kansasi versenyen és a charlotte-i rovalon is autóba ül. Utóbbin ráadásul megszerezete a pole-pozíciót.
A 29 éves pilóta a kvalifikáció előtt elárulta, hogy a baba állapota javul, de még messze nincsenek túl a nehezén.
„Talán nem az egészségesebb a legmegfelelőbb szó, de az biztos, hogy soha nem láttam ennyire vidámnak. Jó színben van és kicsit hízott is. Sok minden mutat pozitív irányba. Mindezek ellenére azonban a legnehezebb pillanatok még biztosan előttünk állnak.
Egyáltalán nem jelenthetjük ki azt, hogy rendben van, még le kell küzdeni néhány fontos akadályt. Mindent összevetve örülök, hogy jobban van, másrészt viszont számos kihívás áll előttünk, mielőtt egyáltalán szóba jöhetne a kórház elhagyása és a további lépések megtervezése.”
Arra a kérdésre, ő maga hogyan viseli a helyzetet, így felelt:
„Egyetértek a feleségemmel, ez a legnehezebb dolog, amin valaha keresztül kellett mennem. Nyilvánvaló, hogy múlt héten nem volt könnyű távol lennem tőlük, de ez egy közös döntés volt. Rookie akkor jó irányba haladt. Ahogyan korábban is mondtam, nagy kihívások állnak még előttünk, de azon a hétvégén stabil volt az állapota és javulást mutatott. Rendkívül nehéz volt versenyeznem, de Alexával megegyeztünk abban, hogy így helyes. Vasárnap este viszont már csak arra vágytam, hogy leszálljak a repülőről és visszatérjek a kórházba.”
A rájátszása végkimenetele nem igazán érdekli.
„Minden tőlem telhetőt beleadok, de ezen a héten a kiesés vagy bármi, ami a pályán történik háttérbe szorul – és ennek így kell lennie.”
UPDATE: Szombat éjjel Alexa megosztotta, hogy a legfrissebb vizsgálatok szerint mégsem szívbetegség okozza a tüneteket.
„Rookie-nak van egy tumora, ami ‘fojtogatja’ a vesevénát és artériát. Mintha csak azt mondaná a szívnek, hogy ‘Hé, nem kapok elég vért, pumpáld erősebben’. Ez okozza a szív megnagyobbodását. Az egész jobb veséjét el kell távolítani, mivel az orvosok úgy vélik, már nem működik. Operáción fog átesni, de még nem tudjuk, hogy mikor.
Most várni kell, hogy a szíve pihenhessen, miközben vérnyomáscsökkentőket kap. Az orvosok szerint a szíve teljesen meg fog gyógyulni, mert csupán csak ártatlan elszenvedője a helyzetnek. Vannak válaszaink, de még hosszú út vezet odáig, hogy hazavihessük a picinket.”



