A McLaren Claire Williamst és Otmar Szafnauert is beveti az Alex Palou ellen indított 20 millió dolláros perben
Az eredeti tervek szerint az IMSA október 11-én esedékes Petit Le Mans-ján tért volna vissza a volán mögé az immár négyszeres IndyCar-bajnok Alex Palou.
A Meyer Shank Racing azonban a minap hivatalosan bejelentette, hogy a spanyol pilóta egyéb elfoglaltságai miatt mégsem indulhat a viadalon, a helyét pedig Tristan Vautier fogja átvenni a 93-as Acurában.
És, hogy mi az a halaszthatatlan ok?
Nos, egy londoni tárgyalóterem, ahol minden valószínűség szerint pont fog kerülni annak a pernek a végére, amelyet még két évvel ezelőtt indított Palou ellen a McLaren.
A sztori 2022 nyarán kezdődött, amikor is Palou a közösségi médiában bejelentette, hogy a soron következő szezontól már a McLaren színeiben folytatja IndyCar-karrierjét. A gond annyi, hogy a Chip Ganassi Racingnek opciós joga volt 2023-ra, így azonnal bíróságra vitték az ügyet.
Végül sikerült peren kívül megegyezni, aminek révén a spanyol vállalta, hogy még egy idényt marad a CGR-nél.
Ezzel párhuzamosan a patinás gárda pedig engedélyt adott arra, hogy részt vegyen a wokingiakkal F1-es teszteken, továbbá tartalékosként is jelen legyen a nagydíjakon akkor, amikor nincsenek IndyCar-kötelezettségei.

Palou garantálta a McLaren számára, hogy nem áll fenn olyan szerződés, vagy egyéb vállalás, ami akadályt képezne abban, hogy 2024-ben már IndyCar-pilótaként is csatlakozzon hozzájuk.
2023-ban azonban megszerezte második titulusát a bajnokságban, hamarosan pedig Brownék számára derült égből villámcsapásként közölte, hogy újabb három szezonra hosszabbított a CGR-rel.
A bírósági dokumentumok szerint az ügyvédek azt állították, hogy Palou-nak éles F1-es versenyzői ülést ajánlottak a wokingiak, de végül ebből csak tartalékosi pozíció lett, aminek következtében a „kapcsolat teljes megszakítása vált szükségessé”.
A McLaren szerint azonban ezen állítások teljes mértékben helytelenek és azon melegében pert indítottak a fiatal versenyző és saját cége, az ALPA Racing USA, LLC ellen.
Zak Brownék hozzávetőlegesen 20-21 millió dolláros kártérítést követelnek. Ez magában foglalja többek között a Forma-1-es tesztjeinek költségeit, a 2022-es Amerikai Nagydíj szabadedzésen való részvételét megelőző felkészülést, valamint azt az előleget is, amit a remélt jövő évi IndyCar-átigazolása apropóján kapott.
Emellett a McLaren külön promóciós kontraktus keretein belül jogdíjat fizetett volna Palou arcának és nevének kereskedelmi felhasználásáért.
Bár ezúttal is történtek kísérletek a peren kívüli egyezségre, de az erőfeszítések nem hoztak sikert.
Az ügy polgári bíróság elé került, a tárgyalás pedig szeptember végén kezdődött el és várhatóan 2-3 hétig fog tartani.
A McLaren kártérítést követel továbbá Palou-tól az elszenvedett anyagi veszteségekért, köztük az elmaradt szponzori bevételekért, a gyártói támogatások csökkenéséért, valamint az Arrow McLaren versenyzője, Pato O’Ward megemelt fizetéséért.
A 28 éves versenyző jogi képviselői vitatják a McLaren által kért összeget, és abban bíznak, hogy a bíróság jelentősen mérsékli az esetleges ítéletet.
A RACER információi szerint szakértőként hallgatják meg a tapasztalt menedzsert, Julian Jakobit és Brian Marksot az IndyCar oldaláról, míg a korábbi Forma–1-es csapatfőnökök, Otmar Szafnauer és Claire Williams „F1-szakértőként” vesznek részt az eljárásban.

