Az IndyCar szupersztárja lehet Verstappen új csapattársa 2026-ban?
Az elmúlt hónapok során Alex Palou kijelentette, már nem szerepel kiemelt céljai között a Forma-1 és csak abban az esetben fontolná meg az átigazolást, ha olyan autót kapna, amivel esélye nyílna a győzelmekért harcolni.
Nos, a legfrissebb hírek szerint ez a lehetőség közelebb állhat hozzá, mint valaha gondolta volna.
A mindig jól értesült Indy Star ugyanis megszellőztette, hogy a Red Bull élénken érdeklődik az immár négyszeres IndyCar-bajnok, egyben a 109. Indianapolis 500 győztese iránt.
Tűzközeli forrásaira hivatkozva a lap arról ír, hogy az engergiaitalos bagázs komolyan fontolgatja, hogy 2026-ra F1-es ülést kínáljon a 28 éves tehetségnek, méghozzá Max Verstappen csapattársaként.
Egyelőre nem tudni, hol tartanak a tárgyalások, a felek pedig – legalábbis egyelőre – tagadó üzemmódban vannak.
A múlt vasárnapi, Milwaukee Mile-on rendezett futam után Palou cáfolta, hogy tudomása lenne bármilyen Red Bullal folytatott egyeztetésről. Hasonlóképpen fogalmazott a menedzsere, Roger Yasukawa, valamint a Chip Ganassi Racing egyik illetékese is, mondván semmilyen megbeszélés nem zajlott a spanyol pilóta jövője kapcsán az IndyCaron kívül.
A gárda tulajdonosa, maga Chip Ganassi a minap leszögezte, hogy Palou-val hosszú távon számítanak az amerikai open-wheel csúcskategóriájában.
Az Indy Star szerint azonban a szerződése tartalmaz egy olyan záradékot, ami lehetővé teszi, hogy F1-es ajánlat esetén kiszállhasson belőle. Ehhez azonban a kérőjének – vagyis jelen esetben a Red Bullnak – jelentős összeget kell letennie a CGR asztalára.
Palou az elmúlt esztendők során többször is összefüggésbe került a világbajnoki sorozattal.
Először 2022-ben próbált meg dobbantani a McLaren IndyCar-ajánlata kedvéért, a CGR viszont rögtön bejelentette, hogy élni kíván a 2023-ra szóló opciós jogával. Végül kompromisszum született: Palou maradt a Ganassinál, miközben F1-es teszteken vehetett részt a McLarennel.
A megállapodás ellenére azonban titokban aláírt a wokingiakkal egy újabb kontraktust, aminek értelmében 2024-ben már náluk folytatta volna amerikai karrierjét.
Fél évvel a szezon kezdete előtt azonban visszalépett ettől és közölte, hogy inkább mégis maradna a Ganassi kötelékében. A McLaren ekkor pert indított ellene és szerződésszegés miatt bő 30 millió dolláros kártérítést követelt. Az ügy még mindig zajlik és a tárgyalás első napja várhatóan októberben lesz.
Mivel Ganassi eddig anyagilag is Palou mögött állt a jogi vitákban, könnyen elképzelhető, hogy amennyiben a pilóta áttenné székhelyét az F1-be, akkor a Red Bull nemcsak a kivásárlási díjat állná, hanem akár McLaren felé is komoly egyezségi ajánlatot tenne, vagy hajlandó lenne finanszírozni Palou további jogi küzdelmét.
Nem lenne példa nélküli, hogy a Red Bull egy Ganassi-pilótát igazol. 2017 végén Brendon Hartleyt vásárolták ki a frissen megkötött szerződéséből, hogy a Toro Rossónál versenyezhessen.
Meg nem erősített hírek szerint a vörös bikák akkor kb. 5 millió dollárt fizettek érte a CGR-nek.
Az utóbbi napokat tekintve nem ez az első pletyka egy IndyCar-sztár F1-es jövője kapcsán. Felröppent ugyanis, hogy a Cadillac F1-et birtokló TWG Global jövőre az F2-be küldené Colton Hertát annak érdekében, hogy összegyűjthesse a szuperlicenchez szükséges, hiányzó pontjait.
Erről bővebben itt írtunk: Colton Herta jövőre a Formula-2-ben folytathatja?
UPDATE: Megszólalt Alex Palou főnöke a Red Bull F1-es pletykák kapcsán

