Charterháború: A NASCAR állítja, jobban fizet a csapatoknak, mint a Forma-1
Egyre nagyobb a feszültség a NASCAR Cup Series mezőnyében – és nem csak a küszöbön álló rájátszás miatt.
A 23XI Racing és a Front Row Motorsports továbbra is jogi úton próbálja visszaszerezni a chartereiket, miközben a NASCAR szerint nincs okuk panaszra, hiszen a jogosultság nélkül is teljes értékű tagjai a bajnokságnak.
A konfliktus gyökere egyszerű. Tavaly ősszel a két csapat nem írta alá a 2025-ös chartermegállapodást, ehelyett inkább beperelték a stock-car szervezetet azt állítva, hogy monopóliumként viselkednek és tevékenységükkel teljes mértékben felrúgják a versenytörvényben foglalt szabályozásokat.
A Michael Jordan és Denny Hamlin által tulajdonolt 23XI, valamint a vendéglátóipari mogul Bob Jenkins nevéhez fűződő FRM ezzel párhuzamosan azonnal kérvényezte a bíróságtól, hogy a per ideje alatt charteresként szerepelhessenek a Cupban.
Ez a státusz lehetővé teszi, hogy a vonatkozó kontraktus elutasítása ellenére is részesüljenek a charterekkel járó előnyökből, mint például az időmérőtől függetlenül garantált hely a rajtrácson és az extra pénzdíjak.
Indoklásuk szerint a charterek elvesztése helyrehozhatatlan károkat okozna számukra, hiszen ebben az esetben a pilótáik – kiemelten Tyler Reddick – és fontos szponzoraik szerződése lehetővé tenné, hogy azonnali hatállyal távozzanak.
Az első ideiglenes intézkedés iránti kérelmüket Frank D. Whitney bíró megtagadta, decemberben viszont a kijelölt új bíró, Kenneth Bell már a javukra döntött, aminek révén egészen júliusig a jogosultság birtokában róhatták a köröket a pályán.
A NASCAR viszont fellebbezett, amit a háromtagú fellebbviteli testület nyáron jóvá is hagyott, így a két csapat az indianapolisi fordulótól kezdve már charter nélküli open teamként versenyez.

Jogi képviselőjük, Jeffrey Kessler azonban nem hagyja annyiban és újra beadta kérelmét a bíróságra egy harmadik végzés iránt. Erről augusztus 28-án, közvetlenül a Cup rájátszásának kezdete előtt fognak dönteni.
Ekkor a NASCAR egy vadonatúj szabálymódosítás léptetett életbe, aminek értelmében már nem csak a jelenlegi harminc charteres gárda számára biztosítják alanyi jogon a futamokon való részvételt, de rajtuk kívül még annak a hat open-autónak is, amelyek az összetettben legjobban állnak. Ezzel lényegében kirúgták az egyik fontos pillért a 23XI/FRM alól, lévén teljes szezonosként pontosan ők azok, akik a tabella első hat pozícióját foglalják el a charter nélküliek között.
Augusztus 18-án, nem sokkal éjfél előtt a szervezet újabb lépést tett és benyújtotta a bíróságra hivatalos ellenvetését az újabb ideiglenes intézkedés kapcsán.
Ebben azt állítják:
- A két csapatot nem érte kár, hiszen annak ellenére, hogy openként versenyeznek minden futamon garantáltan ott lehetnek és egyetlen pilótájuk, vagy szponzoruk sem hagyta el őket.
- A bíróság nem kényszerítheti a szervezetet arra, hogy üzleti kapcsolatot tartson fenn olyan felekkel, akikkel nem kíván együttműködni.
- Az antitröszt-vád gyenge lábakon áll: a csapatok nem tudják bizonyítani, hogy a NASCAR valóban monopolhelyzetben lenne.
A felperesek által emlegetett gazdasági hátrány sem tükrözi a valóságot, mert:
- A szervezet arányaiban véve több pénzt oszt szét a csapatok között a saját profitjából, mint a Forma-1.
- A NASCAR az évek során jelentősen növelte a mezőny tagjainak járó kifizetéseket: a 2016-os, első chartermegállapodás 28%-os, míg a 2025-ös már 62%-os részesedést hoz számukra.
- Michael Jordan a bírósági meghallgatáson maga ismerte el: a 23XI minden évben „tisztességes” profitot termelt.
- A NASCAR-csapatok szabadon versenyezhetnek más hasonló sorozatokban is, mint például a CARS Tour, tehát nincs szó arról, hogy a szervezet „monopolhelyzetével” kizárná őket konkurens bajnokságokból.
A NASCAR mégis el akarja adni a 23XI és az FRM chartereit
Nyár közepén a szervezet még kijelentette, hogy a decemberi tárgyalásig biztosan nem fogja áruba bocsátani a fellebbviteli bíróság döntése értelmében hozzájuk visszakerült chartereket.
Most viszont 180 fokos fordulat állt be ebben a sztoriban.
A NASCAR elnöke, Steve Phelps kihangsúlyozta, hogy a charterek visszatartása óriási kárt okozna a sportnak.
Elmondása szerint többen is érdeklődnek – már meglévő tulajdonosok és potenciális új belépők egyaránt – a felvásárlásuk iránt, konkrét neveket azonban nem említett. A bírósági dokumentumokban viszont öt soron át sorolják őket, de a kíváncsi szemek őszinte bánatára gondosan kitakarva.
A jogosultságokat aukció útján értékesítenék.
Phelps szerint erre a lehető leghamarabb szükség van, mivel egy új csapatnak legkésőbb október elsején el kell kezdenie a munkát a 2026-os szezonra, máskülönben esélye sincs arra, hogy optimálisan felkészüljön a februári Daytona 500-ra.
„Sokan nagy lehetőséget látnak a 2025-ös charterekben és együtt akarnak működni velünk annak érdekében, hogy tovább erősítsük a Cup Seriest.”
A NASCAR azt is szorgalmazza, hogy a 23XI és az FRM fizesse vissza az összes charterekkel járt pénzdíjat, amit a szezon első felében tettek zsebre. Ezt azzal indokolják, hogy az extra juttatást egy olyan végzésnek köszönhetően kapták, amit később a fellebbviteli bíróság semmissé nyilvánított.
A szervezethez így visszaszálló összeget a mezőny charteres gárdái között osztanák szét.
Az ügy eddigi eseményeit erre a linkre kattintva olvashatod el minden részletre kiterjedően.

