NASCAR: Hamlin elámult Legge teljesítményétől, Harvick szerint maguk a csapatok állnak az újoncok fejlődésének útjában

Katherine Legge katasztrofális, phoenixi debütálása után Kevin Harvick nem volt rest kijelenteni: a brit versenyzőnő az élő példa arra, hogy miért nem szabad bárkit beengedni a NASCAR Cup mezőnyébe.
Azóta eltelt négy hónap, a 45 éves újonc pedig már túl van négy további királykategóriás bevetésen és a nehézségek – beleértve konkrét halálos fenyegetéseket – ellenére folyamatosan javul a teljesítménye. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy már két top 20-as helyezés is szerepel a neve mellett a chicagói 19. és az indianapolisi Brickyard 400-on hozott 17. pozíciója révén. Utóbbi egyébként a Live Fast Motorsports fennállásának eddigi legjobb, superspeedwayeken kívüli eredménye is lett.
A legendás Mark Martin csak a „tisztelet” szóval kommentálta Legge produkcióját, ahogyan Harvick véleménye is 180 fokos fordulatot vett.
„Katherine nagyszerűen csinálta” – mondta a 2014-es Cup-bajnok saját podcastjének, a Happy Hournak legutóbbi adásában.
„Rendkívül lenyűgözött a fejlődése és a teljesítménye. A szezon elején sokan kételkedtek benne és felmerült a kérdés, vajon csak egy reklámfogásról van-e szó? Katherine viszont egyre jobb és jobb lesz. Egy ilyen oválpályás eredmény után már ki merem jelenteni, hogy jó úton halad. Minden elismerés megilleti őt és a csapatát is. A korábbi kritika jogos volt, de most a dicséret is az.”
Legge finoman szólva sincs egyszerű helyzetben. Az LFM képében a mezőny legalacsonyabb költségvetésű – és ezáltal leggyengébb – gárdájának vezet, ráadásul minimális stock-car tapasztalattal.
A tesztlehetőségek hiánya miatt csak a futamhétvégéken rendezett nyúlfarknyi edzéseken van lehetősége gyakorolni, így kénytelen magukon a versenyeken tanulni. Erre ékes példa volt az indianapolisi B400, aminek első fele azzal telt számára, hogy megtalálja a ritmust és komfortosan érezze magát a volán mögött. A harmadik szakaszban viszont már elkapta a fonalat és a végén olyan autókat előzött, amelyek az övéhez képest nagyságrendekkel jobbak.
„Katherine a tökéletes példa arra, mennyire hibás is a NASCAR tesztekre vonatkozó protokollja” – folytatta Harvick.
„Ezeket az autókat nagyon nehéz vezetni. Én személy szerint azt szeretném, ha az újoncoknak több esélyük adódna a felkészülésre.
A csapatok azonban nem akarnak tesztelni, mivel eszük ágában sincs pénzt áldozni rá. Ez tény. Ők jelentik a legnagyobb akadályt a változások útjában, mivel nagy befolyással bírnak a charter-szerződés révén. Szerintem a NASCAR szívesen rábólintana, ha a csapatok beleegyeznének.
Jó volna, ha a fiatal és kezdő versenyzők több lehetőséget kapnának a pályán. Már az is sokat segítene, ha csak néhány kijelölt tesztnapról lenne szó négy különböző vonalvezetésen. Létfontosságú lenne az olyan pilótáknak, mint például Katherine, Riley Herbst vagy Jesse Love, mert ezek az autók teljesen eltérnek minden mástól.
Ez magának a sportnak is előnyére válna, mert így nem tartana három évig, mire egy fiatal pilóta igazán beérik a Cup-szintjén. Jelenleg csak a futamok alatt tanulhatnak és közben sokan már azelőtt el is vesztik az ülésüket, hogy egyáltalán megkezdődhetne a karrierjük.”
KAPCSOLÓDÓ: „Mi lenne, ha ez a nő még tesztelhetne is?” – Lenyűgözi csapatát a NASCAR Cup 45 éves újonca
Denny Hamlin szintén nem tudott szó nélkül elmenni Legge fejlődése mellett.
„Nagyon figyelemre méltó a teljesítménye” – szögezte le az Actions Detrimental című show-jában a JGR pilótája, egyben a 23XI társtulajdonosa.
„Eszméletlen, hogy mit ki tud hozni abból az autóból! Nem arról van szó, hogy mázlija volt és egy rakás lucky doggal visszavette a köreit, aztán valahogy célba ért. Ő stabilan ott volt körön belül és olyan pilótákkal küzdött a tizenvalahányadik helyért, akik alatt egyértelműen jobb technika dolgozott.
„[A Live Fast-nak] nem volt semmilyen tesztje és valószínűleg még adata se nagyon. Amikor először kigurulnak a pályára, senki sem tudja, mire számítson tőlük. Egyáltalán eltalálják az ívet? Vagy teljesen melléfognak?
Azon csapatok közé tartoznak, amelyek nagyjából találomra döntenek arról, hogy egy adott hétvégén részt vesznek-e. Mintha csak feltartanák az ujjukat a szélben és azt mondanák: ‘Talán ott kéne lennünk ezen a versenyen?’
Tudjátok hányan dolgoztak [a szombati kvalifikációs baleset után] az én tartalékautómon? Többen, mint ahány alkalmazottja összesen van az LFM-nek. Sokkal többen.”



