SAJTÓ: A NASCAR visszatérhet a Chicagoland Speedwayre

SAJTÓ: A NASCAR visszatérhet a Chicagoland Speedwayre
credit: Chris Graythen/Getty Images



A mindig jól értesült Sports Business Journal szerint a NASCAR komolyan fontolgatja visszatérését a Chicagoland Speedwayre.

A másfél mérföldes illinois-i oválon utoljára 2019-ben bőgtek fel az amerikai stock-car világ motorjai, az eredeti tervek szerint pedig a következő szezon menetrendjében is szerepet kapott volna. A világjárvány, majd a létesítmény jövőjét övező későbbi bizonytalanság miatt azonban ideiglenesen kikerült a szervezet körforgásából.


A NASCAR 2021-ben a wisconsini piacra – azon belül is Road Americára – költöztette a versenyt, majd 2023-tól már Chicago utcáira váltottak. Utóbbi várossal kötött hároméves szerződés viszont idén lejárt és egyelőre nem tudni, hogy lesz-e folytatás. A helyi vezetés nyitott ugyan a hosszabbításra, de ehhez többek közt vadonatúj időpontot szeretnének, ami távolabb esik a július 4-ei függetlenség napjától.

Arra kevés esély van, hogy Chicagoland akkor is helyet kapjon a naptárban, ha az utcai futammal megegyezésre juthat. Az ovál sokkal inkább egyfajta B-tervként szolgálhat.

Érdekesség, hogy az utóbbi hetekben már Carson Hocevar is számos videót és fotót osztott meg a létesítményről.

Egy biztos, az elmúlt időszakban a NASCAR több alkalommal is vizsgálta a visszatérés lehetőségét, aminek részeként szakembereik alaposan felmérték Chicagoland állapotát és mérlegelték a felújításokhoz szükséges költségeket.

Nem tudni, hogy hozzávetőlegesen mennyi pénzt kellene a szervezetnek beleölnie a projektbe, miután a pálya már évek óta szinte teljesen kihasználatlan. Az eddigi utolsó, komolyabb eseményt a 2023 szeptemberében rendezett SuperMotocross versenyhétvége volt.

A NASCAR 2026-os naptárát egyelőre nem hozták nyilvánosságra. A kiszivárgott információk szerint viszont nagy esély van egy újabb utcai futamra, amelynek San Diego adhat otthont.

Az illetékeseknek továbbá dönteniük kell arról, hogy az idén debütált mexikóvárosi Cup-futam jövőre is bekerül-e a menetrendbe.

A NASCAR alelnöke, Ben Kennedy szerint ráadásul már elkészült egy előzetes 2031-es versenynaptár is, így valószínű, hogy a jövőbeli versenyek összeállítása során máris ezt tekintik fő csapásvonalnak.