Legyőzte a verhetetlennek hitt Newgardent és még a Honda tökéletes szezonjának is véget vetett O’Ward Iowában

Legyőzte a verhetetlennek hitt Newgardent és még a Honda tökéletes szezonjának is véget vetett O’Ward Iowában



Egészen a Synk 275 hajrájáig úgy tűnt, hogy senki sem lesz képes legyőzni Josef Newgardent és a Team Penske pilótája végre megszerezheti idei első győzelmét.

A kétszeres IndyCar-bajnok – egyben kétszeres Indianapolis 500 győztes – eddigi szezonja inkább a lent, mintsem a fent pillanatokról szól. Része volt balesetekben, műszaki hibákban, pocsék stratégiai húzásokban, mindemellett pedig az 500 időmérőjén ismét csaláson kapták a csapatát, így Will Powerrel együtt a rajtrács végére száműzték. Maga a verseny technikai probléma miatt idő előtt befejeződött számára, így elesett a nagy triplázás lehetőségétől is.


A fiaskók sorozata után Newgarden az összetett tizenkilenc helyén tanyázva érkezett meg arra az Iowa Speedwayre, amely hat korábbi győzelme révén statisztikailag magasan a legjobb pályájának számít.

A kezdés jó is volt. A kvalifikáción megszerezte a duplaforduló szombati futamának pole-ját, a rajt után pedig 233 körön keresztül senki sem tudta elvenni tőle a vezető pozíciót.

Minden adott volt tehát ahhoz, hogy pontot tegyen negatív sorozata végére és a tavaly augusztusi, gatewayi verseny után először ismét látogatást tegyen a victory lane-en.

A legutolsó pitkiállásnál azonban minden borult.

A Penske 2-es csapata a megszokottnál lassabb kerékcserét eszközölt, ami lehetővé tette Pato O’Ward számára, hogy átvegye a vezetést. Newgardennek ekkor még reményt adhatott az a két restart, amelyeket Nolan Siegel, majd Callum Ilott falazása után rendeltek el.

A McLaren mexikói üdvöskéje viszont állta a sarat és innentől fogva Josef már minden igyekezete ellenére sem tudta visszahódítani az első helyet.

A leintés pillanatában a kereken századik IndyCar-futamát teljesített O’Ward 0.2352 másodpercet vert amerikai kollégájára, megszerezve nem csak a saját, de en bloc a McLaren idei első győzelmét.

Ezzel párhuzamosan ő lett az a pilóta, akinek köszönhetően megszakadt a Honda eddigi tökéletes idénye. Az elmúlt tíz viadalt kivétel nélkül a japán márka alá tartozó autók nyerték, most viszont már a Chevrolet vitrinébe is bekerült egy 2025-ös trófea.



„Ez fantasztikus, egész évben erre vártunk!” – örvendett a széria legnépszerűbb piótájának számító Pato, aki immár nyolcszoros IndyCar-futamgyőztesnek mondhatja magát.

„Karrierem ötvenedik versenyét is itt, Iowában nyertem meg, úgyhogy ez egy nagyon menő sztori. Összejött a hármas Chevy-dobogó és én vagyok az első, aki ebben az évben győzelmet hozott nekik. Muszáj volt a lehető legprecízebben vezetnem ahhoz, hogy le tudjam győzni Newgardent. Elképesztő verseny volt!”


O’Ward eddig tizenhat alkalommal végzett a második helyen, ebből hatszor Newgarden mögött, beleértve a 2024-es Indy 500-at. Nem meglepő módon most rendkívül élvezi, hogy végre fordult a kocka.

„Josef az, akivel eddig a legtöbbet csatáztam, legfőképpen az első helyért. Nélküle már sokkal több győzelmem lenne. Rengeteget tanulmányoztam őt és már tudom, hogyan kell ellene versenyezni. Amit ad, azt vissza is kapja. Ha a tűzzel játszott, hát most megégette magát, mert én nem hátráltam meg. Mindenki karrierjében elérkezik ez a pillanat. Amikor közvetlenül mögötte voltam azt mondtam magamnak: „Ez most megváltozik'”.

Newgarden az utóbbi időszakban egyre több kritikát kap az elutasító, arroganciába csapó viselkedése miatt és az elmúlt hetekben már interjúkat is csak akkor hajlandó adni, amikor kötelezik rá.

Nem tudni biztosan, hogy ez a sikertelen szezonjára vezethető-e vissza, vagy más van a háttérben, de a változást már a környezete is észleli, beleértve O’Wardot.

„Ez az év nem úgy alakul neki, mint a korábbiak. Őszintén szólva most teljesen másképp tekintek rá. A hozzáállása, a stílusa… ez már nem az a Josef, akit mindig is nagyra tartottam.”

Majd szarkasztikusan hozzátette:

„Meg fogom kérni a Kit-Kat-et [amelynek Mexikóban Pato a reklámarca – a szerk.], hogy küldjenek neki egy ajándékcsomagot otthonra, mert mostanában elég sok benne a keserűség, amit le kell vezetnie.”

A második-harmadik-negyedik helyet a Penske triója szerezte meg Newgarden – Power – Scott McLaughlin sorrendben. Utóbbi új-zélandi ráadásul a mezőny végéről volt kénytelen indulni, miután a futam előtt néhány órával rendezett időmérőn összetörte a 3-as Dallara-Chevyt.

Newgarden a leintés után meg sem próbálta leplezni csalódottságát és frusztrációját:

„[Az utolsó pit stopnál] pozíciót adtunk fel és innentől vége volt. Ennyire egyszerű.”

Némi öröm lehet viszont az ürömben, hogy „ezüstérmes” befutója, valamint ellenfelei betlije révén a bajnoki tabella tizenkilencedik helyéről feljött a tizennegyedikre. Emellett egy rekordot is beállított, miután ő lett a legelső pilóta az IndyCar történetében, aki ugyanazon a pályán túllépte a 2000 élen töltött kört.

Az összetettet 106 ponttal vezető Alex Palou ötödikként ért célba, egyúttal pedig ő lett a legjobb hondás.

A verseny előtt még másodikként rangsorolt Kyle Kirkwood napja azonban a 157. körben véget ért baleset következtében.

A mezőnynek nem sok ideje marad a pihenésre, hiszen magyar idő szerint vasárnapi 19:00-kor jön a hétvége második bevetése.