A HANS eltört és még a kormánykerék is megsérült abban a balesetben, amit a NASCAR nem vett észre
A NASCAR Cup múlt vasárnapi, chicagói futamának utolsó előtti körében Cody Ware brutális erővel csapódott az utcai vonalvezetés 6-os kanyarjában kihelyezett gumifalba.
A fékhiba és defekt miatt bekövetkezett baleset után a Rick Ware Racing pilótája azonnal segítséget kért a csapatrádión, a versenyirányítás azonban közel 35 másodpercig várt arra, hogy életbe léptesse a sárga jelzést. Egészen pontosan megvárták, hogy a vezető pozícióban lévő Shane van Gisbergen áthaladjon a fehér zászló alatt, így az egyre romló időjárási körülmények között elkerülték a hosszabbítást.
A biztonsági szempontból meglehetősen visszás döntés kapcsán a NASCAR később úgy védekezett, hogy nemes egyszerűséggel nem látták, mennyire nagy erejű is volt Ware bukása és arra számítottak, képes lesz magától visszatolatni a pályára.
Nos, nem így történt.
A 29 éves észak-karolinai csak segítséggel tudta elhagyni autója roncsát. Nem sokkal később édesanyja, Lisa Ware a szurkolók aggodalmára reagálva elmondta, hogy Cody teste tele van ugyan zúzódásokkal, de szerencsére nem szenvedett komolyabb sérülést.
A helyzet viszont sokkal rosszabbul is végződhetett volna.
A versenyző a SiriusXM NASCAR Radio vendégeként maga árulta el, mekkora károk is keletkeztek az 51-es Fordban.
„A becsapódás során gyakorlatilag az autó teljes belseje, valamint a felszerelésem is teljesen megsemmisült” – jelentette ki.
Állítása szerint nemcsak a HANS repedt meg, de károsodott a sisakban lévő EPS-hab, ha pedig mindez nem lenne elég, még a kormánykerék is elhajlott.
Ware szerint azonban a tény, hogy szinte teljesen sértetlenül megúszta egyértelmű bizonyítéka annak a munkának, amit a biztonsági eszközöket gyártó szakemberek végeznek.
„Rajtuk kívül ott vannak még a belső térrel foglalkozó csapattagjaink, valamint az RWR összes szerelője, akik ezeket a versenyautókat építik és biztonságban tartanak bennünket.”
A NASCAR fejlesztéseit is méltatta:
„Sajnos nem ez az első komoly balesetem a Next Gennel. 2022-ben Texasban volt egy komoly frontális ütközésem és végig ez járt a fejemben, amikor [Chicagóban] közeledtem a falhoz. Az az öt másodperc örökkévalóságnak tűnt. [Az elmúlt három évben már] javítottak a gyűrődési zónákon, így a karosszéria sokkal jobban elnyeli az ütközések erejét.
Most is attól tartottam, hogy megismétlődik a 2022-es baleset, aminek során eltört a lábam. Az új módosításoknak hála azonban szerencsésebben alakult.
Természetesen nem szeretnék töréstesztbábuként szolgálni a biztonsági fejlesztésekhez, de nagyon hálás vagyok, mert érezhetően óriási volt a különbség a 2022-es texasi és a vasárnapi chicagói frontális ütközésem között.”
KAPCSOLÓDÓ: Ijesztő nézői videó mutatja meg, hogy milyen brutális valójában Cody Ware chicagói balesete

