Van, ami fontosabb a sportnál – Az autója festését tervező, rákbeteg kislány motiválta Chase Elliottot Atlantán

Múlt hétvégén, az EchoPark Speedwayen Chase Elliott negyvennégy futam után visszatért a NASCAR Cup victory lane-jére.
Ez azonban sokkal többet jelentett számára a puszta győzelemnél és a vele járó playoff-helyért.
A Hendrick Motorsports georgiai pilótája hazai közönsége előtt ünnepelhette a sikert, amit ráadásul egy igazán rendhagyó autóval aratott.
A 2020-as királykategóriás bajnok saját alapítványa, a Chase Elliott Foundation, főszponzora, a NAPA, valamint a Children’s Healthcare of Atlanta közreműködésével idén immár kilencedik alkalommal indította útjára a “DESI9N TO DRIVE”-ot.
A kampánnyal a gyermekrák elleni küzdelemre szeretnék felhívni a figyelmet.
A program keretein belül ezúttal is pályázatot írtak ki az Elliott által vezetett 9-es Chevy dizájnjának megtervezésére.
A nyertes végül a 11 éves Rhealynn Mills terve lett, így Chase az általa megálmodott autóban, sisakban, valamint overálban hajtott pályára.
A kislánynál egy softball-sérülés után diagnosztizáltak áttétes oszteoszarkómát, nem sokkal később pedig a jobb lábát amputálni is kellett. Rhealynn azóta tizenkilenc műtéten esett át, de a megpróbáltatások ellenére eltökélten készül arra, hogy egy napon folytathassa sportkarrierjét.
Távolabbi célja pedig az, hogy ápolónőként dolgozhasson segítve a hozzá hasonló sorsú gyerekek felépülését. Az autó dizájnját a remény és a gyógyítás szimbólumai uralták, kiegészítve inspiráló idézetekkel.
Rhealynn természetesen jelen volt a versenyen, így testközelből – egészen pontosan a #9 gárda pitjéből – nézhette végig, amint kedvence elsőként áthalad a kockás zászló alatt.
Winners in ATL! 🏁 Rhealynn and all the kids at @childrensatl this one’s for you 👊🏼 pic.twitter.com/MPicMcDTAn
— Chase Elliott (@chaseelliott) June 29, 2025
„Rhealynn és a családja egyszerűen elképesztő” – mondta Elliott a futam után.
„Az ilyen történetek mindig mélyen megérintenek. Rendkívül inspirált mindaz, amit Rhealynntől hallottam. Azok a dolgok, amelyek őt motiválják mindannyiunkra átragadhatnának, hiszen életre szóló tanulságokat hordoznak.”
A tény, hogy a georgiai közönség fülsiketítő üdvrivalgása közepette végül együtt ünnepelhettek a versenyt követően örök emlék lett mindkettejük számára.
„Mondtam neki, hogy ilyesmi nem minden nap történik. Élvezzük ki, amíg tart mert nagyon ritka, amikor minden ennyire tökéletesen alakul. Én próbálom megbecsülni ezeket a pillanatokat, mert kevés adódik belőlük az ember életében.
Rengeteg dolog van, ami fontosabb a sportnál, ez a nap pedig maximálisan emlékeztetett erre. Sok gyerek hihetetlenül nehéz utat jár be, ami nem az ő hibájuk.
Mindenképp figyelembe kell venni azt is, hogy ez nem csak róluk szól, hanem a családtagjaikról is, akik végigélik a küzdelmüket. Rhealynn például elhozta a versenyre a testvérét, mert – ahogyan ő mondta – ‘Annyi mindenről maradt már le miattam, szeretném, ha most jól érezné magát.’
Hálás vagyok, hogy ott lehettem velük és remélem egy olyan élményt adhattam nekik, amit soha nem felejtenek el.”
