NASCAR: Az újoncok sikerét hozta az Xfinity atlantai flúgos futama

NASCAR: Az újoncok sikerét hozta az Xfinity atlantai flúgos futama
credit: Sean Gardner/Getty Images



A végtelenségig őrült futamot produkált a NASCAR Xfinity Series magyar idő szerint szombat hajnalban, az EchoPark Speedwayen.

A néhány héttel ezelőtt még Atlanta Motor Speedwayként ismert másfél mérföldes – ámde a 2022-es átalakítása óta superspeedwayként viselkedő – vonalvezetésen már a rajt sem ment egyszerűen, miután a térségben lecsapó villámok miatt közel egy teljes órás halasztás lépett érvénybe.


A várva várt start okozta öröm is kérészéletűnek bizonyult, hiszen rögtön az ötödik körben egy többautós tömegbaleset borzolta a kedélyeket, amelynek rögtön „áldozatául esett” Josh Williams, William Sawalich és Parker Retzlaff is.

Hamarosan pedig az anyatermészet látványos villámokkal újból tiszteletét tette, így előkerült a piros zászló és 1 óra 18 percen át ismét üresjárat állt be a pályán.

Az újraindítás után sem nyugodtak le a kedélyek, amit jól példáz, hogy a szakaszok közti szüneteken kívül még további öt alkalommal kellett beküldeni a pace cart balesetek miatt.

A leglátványosabb incidenst Jesse Love idézte elő egy Sam Mayerrel szembeni előzési kísérlet közben. Kettejük autója összeért, az így beindult láncreakció pedig rögtön kiiktatta a versenyből többek közt Sammy Smith-t, Justin Allgaiert, Katherine Legge-et és a pole-os Sheldon Creedet is.

Szintén pocsék napot zárt a helyi hősnek számító Austin Hill is.

Az elmúlt hat atlantai versenyből ötöt megnyert georgiai műszaki probléma miatt kényszerült extra kiállásokat beiktatni, végül pedig öt kör hátrányban, huszonhatodikként zárt.

A kaotikus viadal meglepő módon zöld zászló alatt, overtime nélkül ért véget.

A leintés pillanatában az a Nick Sanchez örülhetett a legjobban, aki korábban maga is elintézett egy sárga jelzést.



A Big Machine Racing pilótája az utolsó restartnál harmadiknak esett vissza Love és Carson Kvapil mögé, de egy pillanatra sem adta fel és öt körrel a vége előtt már újra az élre állt, innentől fogva pedig már senki sem tudta elkapni.

A 24 esztendős floridai 0.104 másodperces előnnyel száguldott át a kockás zászló alatt, behúzva ezzel karrierje legelső győzelmét a nemzeti másodosztályban.

„Ez az egész a 2023-as, szintén atlantai Trucks-debütálásomra emlékeztet” – mondta a verseny után.

„Akkor is megforogtam, majd második lettem. Most viszont már egyenesen győztem! Óriási köszönettel tartozom Scott Borchettának [a BMR tulajdonosa – a szerk.] és mindenki másnak a csapatnál. Az elmúlt néhány hétben már annyira közel jártunk ehhez.

Ebben a sportban csak a győzelem számít. Senkit sem érdekel a második, vagy harmadik helyezett. Mindenkit hidegen hagy az, hogy jól teljesítettem Poconón és Texasban, csakis a végeredményt látják. Úgy érzem, sokkal jobb vagyok annál, mint amit a szezon eddigi részében a statisztikáim mutattak, de nem akarom szépíteni a tényt, hogy ebben a sportban csak a győzelemmel juthatsz előre.”

A futam top 5-jében négy újonc szerepelt, hiszen Sanchez mögött Kvapil ért célba, míg a negyedik pozíciót Connor Zilisch, az ötödiket pedig Taylor Gray kaparintotta meg.

A harmadik helyen Sam Mayer zárt.

Az első szakaszt Gray, a másodikat pedig Brandon Jones nyerte. A leggyorsabb körért járó bónuszpontot Hill kapta.

A harmincnyolc autót számláló mezőnyből összesen huszonhat keveredett bele kisebb-nagyobb balesetekbe.


Most következzék a verseny vizuális összefoglalója, majd utána a teljes végeredmény: