Egymillió dollárt kapott a NASCAR-tól Joey Logano a sport népszerűsítéséért

Egymillió dollárt kapott a NASCAR-tól Joey Logano a sport népszerűsítéséért
credit: Penske Entertainment/Chris Owens



Az idei szezonban debütált a NASCAR pénzdíjas Driver Ambassador Programja, amivel a versenyzőket a sport népszerűsítésére próbálják ösztönözni.

A DAP előírásai szerint egy belső applikáció pontokkal jutalmazza a mezőny tagjait a különféle médiamegjelenésekért, közönségtalálkozókon való részvételekért, vagy épp a közösségi médiában való aktivitásukért. Ennek során figyelik, hogy az adott pilóta mennyi időt szán a NASCAR reklámozására, képes-e új rajongókat bevonzani és általánosságban véve a tevékenysége mekkora hatással van a véleményformálásra.

A pontozás dinamikus elven zajlik, példának okáért magasabb szorzót kapnak a már bajnoki címmel rendelkezők.

A program első szakasza júniusban zárult, az összesített egységek alapján pedig a szervezet jelenlegi legaktívabb nagykövete Joey Logano lett. A háromszoros, egyben regnáló bajnok ezért kereken egymillió dollárt vághatott zsebre.

A második helyen Kyle Larson zárt, míg harmadikként Ryan Blaneyt, negyedikként Ross Chastaint, ötödikként pedig a mexikói forduló kétlábon járó reklámtábláját, vagyis Daniel Suarezt hozták ki.

Az ő díjazásukat nem hozták nyilvánosságra, annyi viszont biztos, hogy még a rangsor legalján lévő is kb. 7500 dollárt kapott.

A kezdeményezés eleinte vegyes fogadtatásra lelt a csapatok körében, mivel attól tartottak, hogy a NASCAR őket megkerülve rendelkezhet a pilótákkal.

A DAP viszont a szervezetet igazolta, hiszen számos versenyző az addiginál jóval aktívabbá vált promóciós téren.


A NASCAR tájékoztatása szerint így néz ki a top 10:

  1. Joey Logano
  2. Kyle Larson
  3. Ryan Blaney
  4. Ross Chastain
  5. Daniel Suarez
  6. Chase Elliott
  7. William Byron
  8. Kyle Busch
  9. Austin Dillon
  10. Chase Briscoe