IndyCar: Az embertelen hőség sem fogott ki Palou-n, a Penske vesszőfutása tovább folytatódott Road Americán

A 40 Celsius fokos forróság és öt sárga zászló sem akadályozta meg Alex Palou-t Road Americán abban, hogy behúzza idei hatodik IndyCar-győzelmét.
A Chip Ganassi Racing pilótája zseniális üzemanyag-stratégiával tért vissza két futam után a széria victory lane-jére, ezzel megszerezve karrierje tizenhetedik diadalát a szériában.
A háromszoros, egyben regnáló bajnok két körrel a vége előtt vette át a vezetést, miután csapattársa, Scott Dixon porzó tankja miatt kénytelen volt a pit felé venni az irányt. Ennek köszönhetően a futam során a legtöbb – szám szerint huszonhét – kört az élen töltött új-zélandi csak a kilencedikként ért célba.
Palou sikere révén az IndyCar továbbra is csak két győztes pilótát ünnepelhetett ebben a szezonban.
Kyle Kirkwood háromszor nyert, míg a spanyol – mint fentebb említettük – hatot, beleértve az Indianapolis 500-at. Jelen győzelmével 93 pontra növelte előnyét összetettben amerikai kollégájával szemben.
A második pozícióban Felix Rosenqvist ért célba a Meyer Shank Racing színeiben, lemaradása pedig Palou-hoz viszonyítva már 2.1725 másodperc volt.
Back like he never left 😏
— NTT INDYCAR SERIES (@IndyCar) June 22, 2025
Simply incredible, @AlexPalou. pic.twitter.com/oKKZNcPQRB
A dobogó legalsó fokára az AJ Foyt Racinget szolgáló Santino Ferrucci állhatott fel.
A connecticuti pilóta egyike volt azoknak, akik kifogyó üzemanyaguk miatt nem tudták teljesíteni a levezető kört. Emiatt a 14-es Dallara-Chevyt leparkolta a kavicságyban, majd a forróság közepette vizet kért a kerítés mögött lévő rajongóktól.
Egyikük azonban úgy döntött, a lehető legjobb megoldás ebben az esetben egy jó hideg sör, amit azon melegében (no pun intended!) be is dobtak Ferruccinak, aki nem is habozott és rögtön meghúzta a dobozt.
Top 5-tel zárta még a napot Kyle Kirkwood (Andretti Global) és Marcus Armstrong (Meyer Shank).
A Honda pedig továbbra is 100%-os győzelmi aránnyal büszkélkedhet.
Josef Newgarden is into the tire barrier!
— NTT INDYCAR SERIES (@IndyCar) June 22, 2025
MAJOR trouble for the No. 2. pic.twitter.com/XGduh0lfV5
Újabb pocsék versenyen van azonban túl a Team Penske.
Egy héttel korábban, Gatewayen tripla kiesést könyvelhettek el, most pedig a legjobb eredményük csak a tizenkettedik hely lett Scott McLaughlin jóvoltából. Will Power tizennegyedikként zárt, míg Josef Newgarden a 30. körben búcsúzott, miután elvesztette uralmát a #2 Dallara-Chevy felett és falnak csapódott.
A sérült autót vissza tudta ugyan vinni a pitbe, de a csapat minden javításra tett kísérlete ellenére nem sokkal később végképp kiállni kényszerült.
Szintén elfelejtené ezt a napot Conor Daly.
A Juncos Hollingernek vezető indianai épp David Malukast próbálta előzni, de kicsúszott és a kavicságyban rekedt. A biztonsági csapat tagjai azonnal a segítségére siettek és a vontatásra készülve rá is tették a kötelet, Daly viszont valami oknál fogva fogta magát és elindult. Emiatt a versenyirányítás 10 másodperces stop-and-go bütnetést rótt ki rá.
Az IndyCar következő fordulójának a Mid-Ohio Sports Car Course ad otthont július 6-án.
Santino Ferrucci chugs a beer from a fan after a podium finish at Road America. pic.twitter.com/5YlNGu6O0e
— INDYCAR on FOX (@IndyCarOnFOX) June 22, 2025

