NASCAR: 16 éve nem verte el senki annyira a Cup mezőnyét, mint most Shane van Gisbergen Mexikóban

A NASCAR Cup mezőnye 1958 óta először rendezett pontozásos versenyt az USA határain kívül.
A nagy nemzetközi visszatéréshez pedig egy nemzetközi győztes is dukált.
Shane van Gisbergen a pole-ból rajtolva, majd összesen 60 kört az élen töltve nyert a mexikóvárosi Autodromo Hermanos Rodriguezen, a leintés pillanatában 16.567 másodpercet verve a másodikként célba ért a JGR-es Christopher Bellre.
Ez a NASCAR legnagyobb előnnyel szerzett győzelmének számít Kurt Busch 2009-es, texasi sikere óta. Tizenhat évvel ezelőtt, az akkoriban még a Penske-nek vezető vegasi 25.686 mp-et adott Denny Hamlinnek.
Ezzel a futam előtt még az összetett 33. pozíciójában jegyzett új-zélandi a szezon tizedik különböző győztese lett, egyúttal pedig kivívta a jogot arra, hogy részt vegyen a bajnoki címért folyó rájátszásban.
SVG smoke. 💨 pic.twitter.com/aLwYmD1jkd
— NASCAR (@NASCAR) June 15, 2025
A Trackhouse Racing pilótája karrierje második Cup-diadalát ünnepelhette a 2023-as bemutatkozó, chicagói versenye óta. Sikere révén pedig elmondhatja magáról, hogy hatvanöt év után ő lett az első pilóta, aki az első két győzelmét egyaránt a szériában debütáló pályákon szerezte.
Ezt a fegyvertényt előtte Marvin Porter hajtotta végre, miután 1957-ben nyert a Santa Clara Fairgroundson, majd 1960-ban, a Hanford Motor Speedwayen is ő bizonyult a legjobbnak.
KAPCSOLÓDÓ: Max Verstappentől kért tanácsot SVG a mexikói domináns győzelme előtt
A Viva Mexico 200 után rendhagyó módon dobogós ceremóniát rendeztek, aminek legalsó fokára Chase Elliott állhatott fel, idei legjobb befutóját hozva.
Negyedikként Alex Bowman látta meg a kockás zászlót.
A 32 éves arizonai teljesítménye csak még inkább megsüvegelendő ha figyelembe vesszük, hogy a hét közepén még a részvétele is kérdéses volt. Az előző, michigani futamon történt balesete következtében továbbra is óriási hátfájdalmakkal küzd, ami sajnos lesugárzik a jobb lábába is. Állapota olyannyira komoly volt, hogy szerdán – alig 24 órával a mexikói utazás előtt – lábra sem tudott állni.
Az alapszakasz-összetettben elfoglalt tizenharmadik helye miatt azonban úgy döntött, vállalja az indulást, amit minden bizonnyal utólag egyáltalán nem is bánt meg.
BŐVEBBEN: Szerdán még járni sem tudott, vasárnap negyedikként zárt Mexikóban Alex Bowman
A top 5 sorrendjét Michael McDowell tette teljessé a Front Row Motorsports színeiben.
We have trouble!
— NASCAR (@NASCAR) June 15, 2025
Multiple cars are involved! pic.twitter.com/ETMmptWak2
Nem volt viszont jó napja Kyle Buschnak, aki már a hetedik körben megforgott, magával rántva többek közt Zane Smith-t és Kyle Larsont is. A baleset után Busch nem tudta folytatni, Smith és Larson viszont később ismét csatlakozott a mezőnyhöz. Utóbbi HMS-es a pályára való visszatérésekor már 37 kör mínuszban volt, de némi öröm lett az ürömben hogy sikerült megfutnia a leggyorsabb kört, zsebre vágva az ezért járó bónusz 1 pontot.
SVG után a második legtöbb kört Ty Gibbs töltötte az élen, szám szerint 27-et. Győzelmi esélyeire azonban a harmadik szakasz elején életbe lépett sárga zászló, majd az azt követő restart végképp pontot tett.
Pitkiállása után tizenegyedikként vágott neki az újraindításnak, de csak két helyet tudott feljönni, majd később ezt is elvesztette, így a tizenegyedikként fejezte be a napot.
A harmadik gyermeke születése miatt távol maradt Denny Hamlint helyettesítő Ryan Truex huszonharmadik lett a JGR 11-es Toyotájával.
Az első szakaszt Ryan Preece, a másodikat pedig SVG nyerte.
A mexikói kiruccanás több pilótára is hatással volt, méghozzá eléggé kellemetlen formában.
Noah Gragson és Ryan Blaney őszintén bevallotta, hogy elkövette azt az örökérvényű hibát, miszerint ittak a csapvízból. Ennek köszönhetően komoly gyomorpanaszokkal versenyezték végig a távot.
Szintén betegen vezetett SVG, valamint Ross Chastain is.
A mezőny tagjai legközelebb június 22-én, a Pocono Racewayen feszülnek egymásnak.

