Egy valódi kis hős tervezte Chase Elliott autójának atlantai dizájnját

Egy valódi kis hős tervezte Chase Elliott autójának atlantai dizájnját
credit: Hendrick Motorsports



Vadonatúj ruhába öltözik Chase Elliott versenygépe a NASCAR Cup Series június 28-án rendezendő Quaker State 400-án.

A 2020-as NASCAR Cup-bajnok saját alapítványa, a Chase Elliott Foundation, csapata, a Hendrick Motorsports, szponzora, a NAPA, valamint a Children’s Healthcare of Atlanta közreműködésével indította immár kilencedik alkalommal útjára a “DESI9N TO DRIVE”-ot.


A kampánnyal a gyermekrák elleni küzdelemre szeretnék felhívni a figyelmet.

A program keretein belül idén is pályázatot írtak ki az Elliott által vezetett 9-es Chevy dizájnjának megtervezésére.

A georgiai versenyző a 11 éves, Rhealynn Mills által megálmodott autóban, sisakban, valamint overálban száll harcba a győzelemért a hazai pályájának is számító EchoPark Speedwayre – korábbi nevén Atlanta Motor Speedwayre – kiírt futamon.

A kislánynál egy softball-sérülés után diagnosztizáltak áttétes oszteoszarkómát, nem sokkal később pedig a jobb lábát amputálni is kellett. Rhealynn azóta tizenkilenc műtéten esett át, de a megpróbáltatások és lábprotézise ellenére eltökélten készül arra, hogy egy napon folytathassa sportkarrierjét.

Távolabbi célja pedig az, hogy ápolónőként dolgozhasson segítve a hozzá hasonló sorsú gyerekek felépülését. Az autó dizájnját a remény és a gyógyítás szimbólumai uralják, kiegészítve inspiráló idézetekkel.



„A DESI9N TO DRIVE program minden éven emlékeztet annyira, hogy miért is szeretem annyira a munkámat” – mondta Elliott.

„Ezek a gyerekek szívüket-lelküket beleteszik az alkotásaikba. Hihetetlenül inspiráló számomra, hogy személyesen is találkozhatok velük és testközelből láthatom a kreativitásukat. Nagy megtiszteltetés, hogy együtt dolgozhatok az atlantai gyermekkórházzal és a NAPA-val, különösen az otthoni pályámon – ettől válik ez a hétvége számomra az év egyik legjelentősebb eseményévé.

Rendkívül inspiráló, ahogy Rhealynn meg tudta mutatni mennyit harcolt és mekkora erő, pozitív hozzáállás vezérli ezen az úton. Alig várom, hogy találkozhassunk és egy kis időt tölthessek vele és a családjával is, mert ez nem csak róla szól. A szerettei is végigélik ezt a küzdelmet, egy ilyen betegség hatalmas terhet jelent rájuk nézve is.


Gyakran mondom, ha csak 1%-kal is jobbá tudjuk tenni valakinek a napját egy ilyen helyzetben, akkor már megérte. Ez mindig emlékeztet arra, mi az igazán fontos az életben. Mindannyiunknak megvannak a maga nehézségei, de ezek a történetek teljesen új nézőpontot adnak. A legnagyobb tanulság számomra, hogy fogalmad sincs min megy keresztül az az ember, aki mellett elsétálsz az utcán.

Ezért is olyan fontos nekem az empátia. Ha tiszteletet mutatsz feléjük és adsz nekik egy élményt, amit talán soha nem élhetnének át – akkor már tettél valamit. Rajongók vagy sem, nekem csak az számít, hogy segíthessek.”

A DTD csak adományokból már több, mint félmillió dollárt gyűjtött a beteg gyerekek javára.

A felajánlók között idén kisorsolják a versenyen viselt, dedikált overált, kesztyűt és sisakot, míg a fődíj egy teljes körű, versenyhétvégén való részvétel Elliott saját VIP-vendégeként.

A bevételt pedig teljes egészében az atlantai Aflac Cancer and Blood Disorders Center of Children’s kapja meg.