Megsemmisítő kudarcba fulladt Kyle Larson nagy duplázása

Vasárnap reggel még abban reménykedett Kyle Larson, hogy második nekifutásra már nagyobb sikert hoz számára a Double Duty.
A Hendrick Motorsports pilótája tavaly vágott neki először az Indy 500 – Coca-Cola 600 duplának, végül azonban csak előbbin tudta megméretni magát. Az esős időjárás következtében négy órán át halasztott IndyCar-futamot tizennyolcadikként zárta, köszönhetően egy pitben elkövetett gyorshajtásnak. Mire pedig a leintés után megérkezett a Charlotte Motor Speedwayre, már nem maradt ideje beülni az 5-ös Chevybe, így Justin Allgaier versenyzett helyette.
A 2024-es fiaskó azonban semmi lett ahhoz képest, ami idén várt rá.
Tavaly még baleset nélkül lehozta az Indy 500 komplett programját, ebben az évben viszont már az áprilisi, kollektív teszten, majd a kvalifikációt megelőző Fast Fridayen is megtörte a McLaren 17-es, immár hibrid-rendszerrel felvértezett Dallara-Chevyjét.
Az anyatermészet sem volt kegyes hozzá.
Magának a versenynek rajtját újfent halasztani kellett csapadék miatt. A tervezettnél 48 perccel később kiadott zöld jelzés, majd a későbbi sárga zászlós szakaszoknak hála pedig minden esély meglett arra, hogy Larsonnak idő előtt fel kelljen adnia a küzdelmet ha oda akar érni a CC600-ra. Ellenkező esetben a NASCAR szezon előtt életbe lépett új szabálya értelmében elbúcsúzhatott volna a playoff-pontjaitól.
A kiszállásra vonatkozó döntés meghozatala azonban nem veszélyeztette, mivel még a féltávig sem jutott el, köszönhetően a 92. körben saját hibájából történt incidensnek, ami további két versenyzőt is kiiktatott Sting Ray Robb és Kyffin Simpson személyében.
KAPCSOLÓDÓ>>>>>Szemünk előtt születik a legenda: Alex Palou megnyerte a 109. Indy 500-at!
„Gyűlölöm, hogy balesetet okoztam és másokat is magammal vittem” – mondta még Indianapolisban.
„Különösen sajnálom azokat az embereket, akik rengeteget dolgoztak ennek a projektnek a megvalósításán.
A legjobb terápia ilyenkor az, hogy minél hamarabb visszaüljek a volán mögé. Szerencsére néhány óra múlva ezt meg is tehetem Charlotte-on. Amint beindítjuk a motorokat, rögtön el fogom felejteni azt, ami most történt.”
Nos, a számításai nem jöttek be.
Replay of Kyle Larson's crash #INDY500 pic.twitter.com/S5KBFgSEJr
— INDYCAR on FOX (@IndyCarOnFOX) May 25, 2025
A CC600-at a második pozícióból kezdhette meg, rögtön a rajt után pedig olyan elánnal kezdett versenyezni, mintha csak az utolsó körökben lenne. Vezetését látva várható volt, hogy hamarosan beüt a krach. Pontosan így is történt. Larson először nagy igyekezetében falnak ment, majd néhány körrel később meg is forgott, innentől fogva pedig lényegében ki-be járt a pitbe.
A harmadik szakaszra ismét körön belülre tudott kerülni és beverekedte magát a top 20-ba, végül azonban egy rajta kívül álló baleset végképp kiállásra kényszerítette.
Az ominózus csattanás a 245. körben zajlott le Chase Briscoe, Ryan Blaney és Daniel Suarez főszereplésével. Utóbbi mexikói kiforgó 99-es Chevyjét pedig az épp érkező Larson már képtelen volt elkerülni. Az eset után egyedül Briscoe tudta folytatni.
BŐVEBBEN A CC600-RÓL>>>>>56 éve nem aratott senki olyan győzelmet a NASCAR-ban, mint most Ross Chastain
Larson egyelőre nem tudja, belefog-e újra a duplázásba.
„Fogalmam sincs… A [Double Duty] óriási befektetést igényel és ha két egymást követő évben is rosszul sül el, akkor nem hiszem, hogy van értelme folytatni.
Őszintén szólva még túl friss az egész, nem igazán tudok értelmes választ adni. A duplázás iszonyú kemény. Rendkívül kevés az idő a két verseny között. Még ha nem is estem volna ki, akkor sem biztos, hogy időben ideértem volna [Charlotte-ra], tehát minden valószínűség szerint amúgy is előbb be kellett volna fejeznem [az Indy 500-at]. Szóval nem érzem azt, hogy megérné, de az Indy 500-on szeretnék még indulni. A duplázás viszont logisztikai szempontból túlságosan is nehéz.
Nagyon csalódott vagyok, hogy így alakult ez a nap. Bárcsak visszacsinálhatnám az egészet és holnap újra megpróbálhatnám… Sajnos azonban ez nem lehetséges. Szörnyen érzem magam mindenki, de legfőképpen Rick Hendrick miatt.”
Contact! 😱
— NASCAR (@NASCAR) May 26, 2025
Shortly after a restart, @Blaney, @Daniel_SuarezG and @KyleLarsonRacin are caught up in this crash! #CocaCola600 pic.twitter.com/LnnQTUNCwe
