A fellebbviteli bíróság a NASCAR felé húz – A 23XI és az FRM mégis elveszítheti a chartereit?

Az ügyben illetékes észak-karolinai szövetségi bíróság decemberben hagyta jóvá a 23XI Racing és a Front Row Motorsports ideiglenes intézkedési iránti kérelmét, aminek értelmében a NASCAR elleni jogi csörtéjük alatt is charteresként versenyezhetnek tovább a Cup Series következő szezonjában.
Mint ismert, a két gárda még tavaly októberben indított trösztellenes pert a stock-car szervezet ellen, mondván az idén életbe lépett új charter-szerződés nem csak gazdaságilag hátrányos, de a szervezet messzemenőkig visszaél a saját helyzetével, mint a szakág egyeduralkodói.
A NASCAR azonban nem hagyta annyiban és februárban – egészen pontosan a Daytona 500 kvalifikációja előtt egy órával – hivatalosan benyújtotta fellebbezését.
A meghallgatásra május 9-én, pénteken került sor három bíró, név szerint Paul V. Niemeyer, G. Steven Agee és Stephanie D. Thacker előtt.
A NASCAR ügyvédje, Chris Yates szerint a NASCAR több mint két évig tárgyalt a mezőny tagjaival az új charterről, ami szerinte cáfolja a trösztellenes vádakat, mondván egy monopóliumra nem a rugalmasság jellemző, így a tárgyalásokat sem húznák ennyi ideig.
Hozzátette továbbá, hogy a fél évvel ezelőtt megadott ideiglenes intézkedés nemcsak a NASCAR-ra, de a többi csapatra nézve is káros, mivel a bíróság gyakorlatilag rájuk erőltetett egy szerződéses viszonyt, amely garantált kifizetéseket ír elő a 23XI és az FRM javára. Ez pedig a többi gárdától von el forrásokat.
A bíróság kérdésére Yates azt is elmondta, hogy ha a NASCAR megnyeri a fellebbezést, akkor a 23XI és az FRM „Open” státuszban indulna. Ez ugyebár azt jelenti, hogy elvesztik a garantált indulási jogot, így minden egyes versenyre kvalifikálni kellene magukat. Emellett pedig a chartereseknek szóló extra pénzektől is elbúcsúzhatnak.
A felperes csapatokat képviselő Jeffrey Kessler szerint a NASCAR direkt úgy építette fel a charter-rendszert, hogy megakadályozza az ellenük való jogi fellépést. A kontraktusban ugyanis szerepel egy olyan kitétel, amely megtiltja a csapatoknak, hogy antitröszt pert indítsanak a szervezet ellen.
Kessler szerint ez a gyakorlat a szervezet monopóliumának fenntartását szolgálja.
A háromtagú bírói tanács azonban nem fogadta kedvezően ezt az érvelést. Többször is visszakérdeztek arra, hogyan akarhat a két alakulat ugyanazon szerződés alapján működni, amit ezzel párhuzamosan a bíróságon támadnak.
Az egyik bíró hasonlattal szemléltette, hogy nem élvezhetik a kontraktus előnyeit úgy, hogy közben hátat fordítanak a benne foglalt kötelezettségeknek.
„Ha problémájuk van a szerződéssel, akkor egyszerűen nem írják alá. Nem ülhetsz le úgy az asztalhoz, hogy megeszem a tortát, de közben az meg is marad.”
Kessler erre azzal válaszolt, hogy a charterek elvesztése beláthatatlan károkat okozna, például versenyzők és szponzorok elvesztését. Sőt, a Stewart-Haas Racing megszűnésével vásárolt jogosultságok is „semmivé válnának”. Ezt az adásvételt szintén a decemberi bírósági döntés tette lehetővé.
A tanács rákérdezett arra, hogy volt-e már kísérlet mediációra. Kessler erre megerősítette, hogy kijelöltek egy mediátort, de a folyamat még nem kezdődött el.
A bírók javasolták, hogy a felek vegyék komolyan ezt a lehetőséget:
„Ez tipikusan az az ügy, ahol egy kis engedmény mindkét fél részéről elvezethetne egy megállapodáshoz.”
Yates erre leszögezte, a NASCAR hajlandó részt venni a mediációban, a charter szerződésen azonban semmilyen körülmények között sem fognak utólag változtatni.
A fellebbviteli bíróság döntése nincs határidőhöz kötve, de várhatóan heteken belül megszületik.
A NASCAR márciusban ellenkeresetet nyújtott be a két csapat ellen, mondván azok szándékosan összeesküvést szítottak a charter-tárgyalások szabotálására. Állításuk alapján erre több, mint 200 ezer oldalnyi bizonyítékuk van.
A trösztellenes per tárgyalásának időpontját december elsejére tűzték ki.
Az ügy eddigi eseményeit erre a linkre kattintva olvashatod el minden részletre kiterjedően.
