Juan Manuel Correa már ezen a héten debütál az Indy NXT-ben

Az Amerikai Egyesült Államokban folytatja versenyzői pályafutását Juan Manuel Correa.
Az ecuadori–amerikai pilóta hét futamra aláírt az Indy NXT-ben szereplő HMD Motorsportshoz, legelső bevetését pedig már ezen a hétvégén, az Indianapolis Motor Speedway roadján megejti.
Emellett a tervek szerint két ováltesztet is kap az IndyCar előszobáját képező szériában.
„Rendkívül izgatott vagyok, hogy csatlakozhatok az HMD családjához és az Indy NXT-ben versenyezhetek” – idézi Correát a gárda közleménye.
„Ez a lehetőség hatalmas lépést jelent a karrieremre nézve és alig várom, hogy a tapasztalataimat kamatoztathassam a közelgő versenyeken. A csapat támogatása fantasztikus és készen állok arra, hogy a lehető legjobb formámat nyújtsam.”
Correa eddig az európai neveldékben mérette meg magát. Megfordult többek között az F4-ben és az F3-ban, 2019-ben pedig debütált a Forma-2-ben. A szezonját azonban beárnyékolta az a spái horrorbaleset, amelyben Anthoine Hubert életét vesztette, őt pedig súlyos lábsérülésekkel szállították kórházba.
Felépülése – mind fizikálisan és mentálisan – hosszú, fájdalmas volt, kitartása révén viszont 2021-ben már újra a volán mögött rótta a köröket az F3-ban, majd a következő idény végén ismét esélyt kapott az F2-esek között is. Az elmúlt két idényt ebben a bajnokságban teljesítette, továbbá belevágott a sportautózásba is.
Első magasan jegyzett USA-béli versenyére az IMSA WeatherTech Sports Car Championship márciusi, sebringi 12 órásán került sor. A United Autosports 2-es számú Orecájával az ötödik helyen zárta az LMP2-kategóriát Nick Boulle és Ben Hanley oldalán.
„Nagy örömmel üdvözöljük Juan Manuel Correát az HMD-nél” – mondta a csapat elnöke, Mike Maurini.
„Kapcsolatban állunk már egy ideje és amikor múlt héten a Barber Motorsports Parkban találkoztunk, rögtön meg is kérdeztem tőle, hogy érdekelné-e őt az Indy NXT. Alig 24 órán belül megállapodtunk és másfél nappal később már egy Indianapolis felé tartó repülőn ült.”
