1064 lóerős dög lesz az Indy 500 hivatalos felvezető autója [GALÉRIA]

1064 lóerős dög lesz az Indy 500 hivatalos felvezető autója [GALÉRIA]
credit: Chris Owens/Penske Entertainment



Minden évben hatalmas várakozás előzi meg, hogy melyik márka és annak melyik típusa fogja a zöld zászlóig vezetni az Indianapolis 500 mezőnyét, különösen annak fényében, hogy a biztonsági autó intézménye eleve az Indianapolis Motor Speedwayhez köthető.

Az első Indy 500-ra 1911-ben került sor, a rajtrács pedig akkor egészen pontosan negyven főt számlált. Miután a versenyt állórajttal indították, a szervezőket aggodalommal töltötte el, hogy az autók létszáma miatt komolyan fennáll az esély egy tömegkarambolra.


Tanakodtak, tanakodtak, majd végül arra jutottak, hogy egy utcai autó mögött rajtoljon el a mezőny, ami az első kör végén el is hagyta a pályát, zöld utat (ami itt most csak egy szófordulat, mivel ekkoriban még a piros zászló jelentette a futam kezdetét) adva a pilótáknak – és egyúttal megteremtve a repülőrajt szokását is.

1934 óta – három alkalmat leszámítva – harminchárom autó alkotja az Indianapolis 500 rajtrácsát amelyet immár huszonkettedik alkalommal egy Corvette fog felvezetni, azon belül is a márka eddigi legerősebb modellje, a 2025-ös Chevrolet Corvette ZR1.

credit: Chris Owens/Penske Entertainment

Az elképesztő, 1064 lóerős masina 2,3 másodperc alatt gyorsul 0-ról 96 km/h-ra, maximális tempója pedig eléri a 375 km/h-t.

„Egy újabb, legendás Indianapolis 500 felé közeledve nagy örömunkre szolgál, hogy ismét egy fantasztikus amerikai sportautó, a Corvette vezetheti fel a mezőnyt” – mondta az IMS és az IndyCar elnöke, Doug Boles.


„Teljesítménye alapján a ZR1 olyan, mint egy versenyautó és az egész pálya zengeni fog a benne dolgozó Chevrolet V8-as hangjától.”

A hagyományoknak megfelelően a rajtot megelőző, bemelegítő körökön egy ismert személy foglalhat helyet a volán mögött, aki természetesen a zöld zászlót követően átadja majd a helyét a profi pace car sofőrnek, aki ebben az évben is a korábbi versenyző, az Indy 500-on kilencszer is indult Sarah Fisher lesz.

Azt, hogy május utolsó vasárnapján melyik híresség vezetheti fel az Indianapolis 500 mezőnyét, a későbbiekben jelentik be.

Magát a Chevyt tekintve az idei futam már a harminchatodik lesz a sorban.

„Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a 2025-ös ZR1 – amely minden idők leggyorsabb Corvette-je – lesz a 109. Indianapolis 500 hivatalos pace carja” – nyilatkozta a márka globális alelnöke, Scott Bell.

„A végsebessége eléri a 375 km/h-t, így tökéletes választás arra, hogy felvezesse a mezőnyt a zöld zászlóig.”

credit: Chris Owens/Penske Entertainment

A Chevrolet 1948-ban, a Fleetmaster Sixszel debütált, mint hivatalos pace car-partner, a cég kapcsolata az Indy 500-zal azonban jóval korábbra vezethető vissza.

A márkát 1911-ben alapították, abban az évben, amelyben a legendás viadal mezőnye először megkapta a startjelet.


A Chevrolet-fivérek valamennyien részt vettek versenyzőként is az 500-on.

Arthur már 1911-ben is tagja volt a mezőnynek, majd 1916-ban visszatért az IMS-re, legjobb eredményét utóbbi évben szerezte, amikor a 18.-ként intették le.

A céget William C. Duranttal közösen megalapított Louis négyszer is elrajtolt az 500-on, a legmagasabban pedig, hetedikként 1919-ben zárt.

A legnagyobb sikert azonban Gaston érte el, aki 1920-ban győzni is tudott az embert próbáló viadalon.

A 109. Indianapolis 500 május 25-én kerül megrendezésre.


credit: Chris Owens/Penske Entertainment