Karnyújtásnyira volt az elégtételtől Katherine Legge, aki még külön személyi védelmet is kapott a NASCAR-tól a halálos fenyegetések miatt

Két évtizede tartó, szakágakon átívelő profi pályafutása során Katherine Legge még soha nem tapasztalt annyi gyűlöletet, mint az elmúlt szűk egy hónap leforgása alatt.
A brit versenyzőnő vesszőfutása a márciusi, phoenixi NASCAR Cup-debütálásakor kezdődött. A futamon kétszer is megforgott, a második során pedig sikerült magával vinnie a top 10-ben autózó Daniel Suarezt.
Ekkor több kollégája és a szurkolók jelentős része szemére vetette, hogy olyan kevés stock-car múlttal, mint ami neki van semmi keresnivalója a királykategória mezőnyében.
Ennek ellenére nem adta fel és hűséges szponzora, az e.l.f. Cosmetics segítségével nyélbe ütött egy hét Xfinity és öt Cup-futamot magában foglaló programot.
Idei első bevetésére a nemzeti másodosztályban április 19-én, a Rockingham Speedwayen került sor. A kvalifikáción hozott idejével ugyan bejutott volna a mezőnybe, a szabályok értelmében azonban előnyt élveztek az összetettben magas pontszámmal álló autók – még akkor is, ha azok tempója messze elmaradt az övétől. Ebből adódóan a Jordan Anderson Racing részidős 32-es Chevyjével kihullott a rajtrácsról, a gyártó és az e.l.f. viszont elintézte, hogy a kedvéért kiemeljék a Joey Gase Motorsports #53-asából JJ Yeleyt.
Legge így el tudott indulni, a napja azonban korán véget ért, miután lekörözés közben William Sawalich kiforgatta. Pechére a baleset magával rántotta a NASCAR-ba hét év után visszatért Kasey Kahne-t is.
Az incidensért szinte a sportág teljes közössége Legge-et tette felelőssé, a vehemensebb szurkolók pedig önmagukból kikelve kezdték támadni.
Nem csak a női mivoltát sértő megjegyzésekkel szembesült, de olyan üzenetekkel is, amelyekben öngyilkosságra buzdították. Egyesek pedig odáig mentek, hogy konkrétan halálosan megfenyegették.
A történekről először saját podcastjében, a Throttle Therapyban beszélt, a minap pedig a CNN-nek is exkluzív interjút adott.
„Az online zaklatás egyre inkább toxikussá válik és úgy érzem, valakinek fel kell szólalnia ellene” – szögezte le Legge.
„Sokkoló olvasni ezeket az aljas dolgokat… Mintha egy teljes mozgalom alakult volna az online térben, ahol az emberek azt hiszik, hogy teljesen rendben van ilyesmiket mondani. A való életben persze nem lenne ehhez bátorságuk.
Vastag bőr van a képemen és nem is éri meg számomra, hogy időt, energiát pazaroljak rájuk. Őszintén mondom, egyáltalán nem visel meg, mert olyanok szólnak be, akiknek amúgy sem kérném ki a véleményüket. Azok számítanak, akiket tisztelek: a csapatom tagjai, a főnökeim, a partnereim, a családom, a barátaim és a hozzám hasonló utat megjártak.
Egyszerűen csak nem tudom felfogni, hogy miért viselkednek egyesek így. Én sosem csinálnék ilyet. Nem mennék fel a netre csak azért, hogy másokat lehúzzak. Sajnálom ezeket az embereket, talán ez a legjobb kifejezés rá.”
Legge saját elmondása szerint nem tart attól, hogy bárki is beváltaná a fenyegetéseket. A CNN megkeresésére azonban a NASCAR közölte, hogy Katherine külön védelmet kap az elkövetkezendő futamokon, emellett pedig a lakhelyén illetékes hatóságokat is értesítették a helyzetről.
„Szeretném világossá tenni: teljes mértékben elítéljük ezt a fajta viselkedést” – nyilatkozta a szervezet commissionere, Steve Phelps.
„Sem a NASCAR-ban, sem a sportéletben, sem pedig a világban nem elfogadható.”
Phelps kiállt Legge mellett és üzent azoknak, akik szerint nincs helye a pályán.
„Ez a nő a motorsport számos területén bizonyított már és mi azt akarjuk, hogy itt legyen nálunk a NASCAR-ban. Aki gyűlölködni akar, az menjen máshova, mert nálunk ennek nincs helye.”
Az események tükrében Legge minden eddiginél elszántabban érkezett meg az Xfinity szombati fordulójának otthont adott Talladega Superspeedwayre.
A kvalifikáción megszerezte a 27. rajthelyet, magán a futamon pedig minden esélye megvolt arra, hogy bizonyítson a kétkedőknek.
Megfontolt, hibátlan versenyzéssel a táv második felére már a top 20 környékén autózott, a 75. körben zajló pitkiállási hullám során pedig ideiglenesen az első helyet is átvette. Ezzel Patty Moise, Danica Patrick és Natalie Decker után ő lett a negyedik hölgy az Xfinity történetében, aki zöld zászló alatt tudott az élre állni. Csak Talladegát tekintve pedig rajta kívül kizárólag Patrick neve mellett szerepel élen töltött kör még 2012-ből.
A 100. körben Legge már a 15. pozícióban haladt, Aric Almirola azonban egyik pillanatról a másikra véget vetett az ígéretes napjának.
We got trouble on the back stretch with multiple cars involved. pic.twitter.com/mcQNRwgLHh
— NASCAR Xfinity (@NASCAR_Xfinity) April 26, 2025
A Joe Gibbs Racing veteránja a spotterével való téves kommunikáció következtében nekiment a 32-es Chevynek, aminek hatására az autó keresztbe állt, majd belecsapódott a falba.
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy senki sem sérült meg.
„A középső sor egyszerűen szétesett előttem és végül saját magamat törtem össze” – magyarázta Almirola a kiesése után.
„A spotterem azt mondta, hogy szabadon mehetek az üres részre, én pedig így is tettem… Aztán kiderült, hogy egyáltalán nem volt üres! Nyilvánvalóan nem, hiszen telibe trafáltam Katherine-t, aki semmi rosszat nem csinált. Ő csak ott volt, ahol lennie kellett én pedig eltaláltam. Sajnálom, hogy így ért véget a versenyünk.”
Kiesése ellenére Legge pozitívan nyilatkozott.
„Annyira jól éreztem magam! Az autó is elképesztő volt. A Jordan Anderson Racing fenomenális munkát végzett. A verseny kétharmadában csak figyeltem, tanultam, utána viszont már elkezdtem jobban nyomni és nagyon könnyen pozíciókat tudtam szerezni. Azt hittem, hogy nagyszerű futamunk lesz, de nem volt szerencsénk. Ez van. Nagyon hálás vagyok, hogy itt lehetek. Óriási élmény volt!”
Legge soron következő futamára május 3-án, a Texas Motor Speedwayen kerül sor.
