Chase Elliott olyan, mint Füles a Micimackóból és Kevin Harvick szerint már nem ő a NASCAR legnépszerűbb pilótája

Chase Elliott olyan, mint Füles a Micimackóból és Kevin Harvick szerint már nem ő a NASCAR legnépszerűbb pilótája
credit: Sean Gardner/Getty Images



Chase Elliott soha nem a töretlen optimizmusáról és kitörő lelkesedéséről volt híres.

A Hendrick Motorsports közismerten introvertált versenyzőjét emiatt előszeretettel szekálják a közösségi médiában, mondván a személyisége körülbelül annyira izgalmas, mint a falon száradó festék.


Erre csak rátesznek jó pár lapáttal a NASCAR közösségét igencsak megosztó kijelentései is. Példának okáért többször elmondta már, hogy ha rajta múlna, akkor en bloc eltörölné a kvalifikációk előtti edzéseket, lerövidített szezont szeretne és nem bánná, ha végleg elkaszálnák a Cup szezonindító, bajnokságon kívüli Clashét.

A minap pedig azt is leszögezte, hogy szerinte már nincs értelme folytatni a tradicionális, darlingtoni retró-hétvégét.

„Szerintem ez az egész 4-5 éve lecsengett. Tényleg nem akarok ünneprontó lenni, de már régebben is azzal vicceltem, hogy ha tovább csináljuk, akkor lassan az én 2018-as szezonomra fogunk visszatekinteni. Túlfeszítettük a húrt és hajlamosak vagyunk túlzásokba esni. Ez a ló már régóta döglött, csak még mindig próbáljuk megülni.”

Ahogyan arra számítani lehetett, a vehemensebb rajongók régen látott kritikacunamit zúdítottak rá, ami még a Siriux XM NASCAR Radio Morning Drive című műsorában is téma lett. A producer Sammy Agee igyekezett megvédeni Elliottot, mondván indokolatlanul sok gyűlölködő kommentet generált a véleménye.

Pete Pistone azonban nem értett egyet ezzel.

„Én nem utálom őt, sőt. Csak állandóan olyan benyomást kelt mintha… Nos, valaki az X-en Füleshez hasonlította a Micimackóból és tényleg, Chase a NASCAR Fülese” – mondta a veterán riporter a népszerű mese folyton magába forduló, depressziós karakterére utalva.

„Ezzel nem is tudok vitatkozni. Nekem tetszik, ha valaki önmagát adja és elfogadom, hogy nem lehet mindenki egy Sam Kinison-féle komikus figura. Ugyanakkor ha feltesznek neki egy kérdést, a válasza szinte mindig érdektelenséget, vagy pesszimizmust sugall.”

Elliott 2018 óta, megszakítás nélkül birtokolja a szurkolók által odaítélt legnépszerűbb pilóta címét a Cupban. Ebben komoly szerepet játszik, hogy korábban az édesapja, Bill Elliott volt a bajnokság legkedveltebb arca – olyannyira, hogy tizenhat MPD-jével máig rekordernek számít. Emellett Chase 2016-ban a visszavonuló Jeff Gordon helyét vette át az HMS 24-esében, megörökölve a négyszeres bajnok szurkolótáborának egy részét, mindennek fejébe pedig a 2017 végén távozott Dale Earnhardt Jr. rajongóinak halmazából is kanyarított magának egy jókora szeletet.

A párhuzam ugyanis ordított: Junior édesapja szintén egy NASCAR-legenda, ő maga tizenötször hódította el a népszerűségi trónt, Elliott 2014-ben az általa tulajdonolt JR Motorsports-cal ért fel az Xfinity (akkor még Nationwide) trónjára, ráadásként pedig két évig még a Cupban is csapattársak voltak.

Maga Chase viszont önerőből nem sokat tesz hozzá a sport promótálásához, hiszen maximálisan kerüli a nyilvánosságot, csak a kötelező médiamegjelenéseket vállalja be és még a Netflix által készített NASCAR: Full Speed című dokusorozatban sem volt hajlandó szerepelni.

Mindeközben HMS-es kollégája, Kyle Larson hírneve sosem látott magaslatokba tör és a pályán mutatott teljesítménye mellett egyre inkább megnyílik a nézők előtt. Manapság már attól sem riad vissza, hogy – ahogyan ő maga fogalmazott – „nagyképűnek ható” nyilatkozatokat tegyen, ha az igazságérzete úgy kívánja.


BŐVEBBEN>>>>> Larson: Azért versenyzek az Xfinityben, hogy kínos helyzetbe hozzam az ottani pilótákat


Ezt látva Kevin Harvick nem volt rest kijelenteni: ma már a 32 éves kaliforniai a királykategória első számú arca.

„Jelenleg Kyle Larson a Cup Series legnépszerűbb pilótája” – mondta a 2014-es bajnok podcastjében, a Happy Hourban.

Ezzel társműsorvezetője, Mamba Smith is egyetértett:

„Ő adja el a legtöbb merchandise-cuccot, állandóan versenyez valahol és győzelmeket szerez.”

Harvick nem hagyta abba a méltatást:

„Kyle odafigyel a részletekre. Pontosan tudja, hogyan kell show-t csinálni és miként szólítsa meg a közönséget. Versenyzőként a pályán egyáltalán nem alulértékelt, azon kívül viszont sok területen még igen. Csak most kezdjük látni az ő valódi személyiségét.”