Kasey Kahne nem fél attól, hogy a betegsége hátráltatni fogja és győzelemmel koronázná meg NASCAR-visszatérését

Ezen a hétvégén olyasminek lehet a szemtanúja Kasey Kahne máig népes rajongótábora, amiről korábban azt hitték, hogy már soha nem fog bekövetkezni.

Az Xfinity Series szombati, Rockingham Speedwayre kiírt versenyén kedvencük közel hét év kihagyás után visszatér a NASCAR forgatagába, méghozzá a Richard Childress Racing 33-as számú Chevyjének volánja mögött, a HendrickCars.com szponzorációjával.

A kapcsolat nem a véletlen műve, hiszen Kahne korábban hat szezonon keresztül szolgálta a Hendrick Motorsportsot, ez idő alatt szintén hat diadalt aratva, beleértve karrierje utolsó Cup-sikerét a 2017-es, indianapolisi Brickyard 400-on.

A 45. születésnapját egy héttel ezelőtt ünnepelt pilóta összesen tizennyolc győzelmet szerzett a királykategóriában, míg a nemzeti másodosztályban nyolc, a harmadvonalbeli Truck Seriesben pedig öt látogatást tehetett a victory lane-re.

Stock-car pályafutását azonban súlyosbodó egészségügyi problémái miatt idő előtt befejezni kényszerült.

A gondok a 2013-as, New Hampshire-i futamon történt balesete után kezdődtek. Ránézésre a falazása nem volt komoly, az orvosi központban történt kötelező kivizsgálás után pedig azonnal útjára is bocsátották. Az ekkor adott tévés interjúja során azonban szemmel látható volt, hogy valami nagyon nincs rendben vele.

Ő viszont akkor egyáltalán nem realizálta ezt.

„Két diagnosztizált agyrázkódásom volt” – nyilatkozta néhány héttel ezelőtt a Dale Jr. Dowload podcast vendégeként.

„Ezek négy-öt évvel ezelőtt, sprint car futamokon történtek. Ekkor ástam bele magam ennek a sérülésnek a természetébe és egy ponton rájöttem, hogy többször is előfordulhatott velem, csak épp nem tudtam róla.

Emlékszem, hogy [az ominózus, loudoni incidens után] vezettem az úton és azt hittem, hogy nagy tempóval megyek… Aztán kiderült, hogy alig léptem túl a 25 mph-t. Egyre inkább azon kaptam magam, hogy hasonló dolgokat csinálok és tapasztalok. A versenyautóban viszont nem éreztem furán magam. Ha azonban visszatekintek, akkor már tudom, hogy valójában ott sem voltam rendben, csak épp nem tudatosult bennem.”

A sisakját azonban nem a fejsérülése miatt kellett ideiglenesen szögre akasztania.

Az utolsó két Cup-szezonjában már egyre inkább eluralkodott rajta a többek közt kontrollálhatatlan dehidratációval és extrém pulzusszámmal járó tünetegyüttes.

A 2017-es Brickyard 400 győzelme ennek fényében csak még heroikusabbnak tekinthető, hiszen nem csak betegen vezette végig, de a brutálisan forró indianai nyár közepette a futam több, mint 6 órásra nyúlt köszönhetően egy esőszünetnek, valamint 11 sárga és 3 piros zászlónak, a végén két overtime-mal.

„Olyan volt, mint egy filmszakadás. Láttam fotókat a győzelmi ceremóniáról és hasonlók, de összességében nem sok mindenre emlékszem arról a napról.”

2018 nyarára minden addiginál rosszabbra fordultak a dolgok.

„Muszáj volt abbahagynom a saját egészségem érdekében. A testem már nem tolerálta a hosszú futamokat és eljutotottam arra a pontra, amikor bármivel is próbálkoztam, semmi nem segített. Ahogyan a szezon haladt előre, úgy lett egyre nehezebb a regenerálódás. A végén már verseny sem kellett ahhoz, hogy teljesen kimerüljek.

A darlingtoni edzésen szó szerint izzadtságban úsztam. Ha egy helyben álltam, akkor hamarosan egy kisebb tócsa alakult ki a lábaim alatt. Ennyire rossz volt a helyzet. A futamon alig tudtam nyitva tartani a szemeimet, miközben minden erőmmel azon voltam, hogy valahogy kontrolláljam a szívverésemet, mert annyira gyors volt. Egy ponton már csak próbáltam ellazulni, bevenni a kanyarokat és számoltam vissza a köröket.”

A Southern 500 után Kahne nem is tért vissz a széria mezőnyébe, hamarosan pedig bejelentette a visszavonulását.

Öröm az ürömben, hogy magát a versenyzést nem kellett feladnia, hiszen a sprint carok és midgetek világában jellemző, rövid futamokat jól viselte a szervezete. A dirtön ráadásul nem csak pilótaként, de csapattulajdonosként is jelen van. Utóbbi szerepkörben már öt World of Outlaws és egy High Limit bajnoki címet ünnepelhetett versenyzője, Brad Sweet jóvoltából.

A most szombati Xfinity-viadalhoz hasonló távot hét éve nem teljesített, reményei szerint viszont nem lesz probléma. Egyszeri alkalomról van szó – legalábbis egyelőre -, nem várható 2-3 órás időtartam és elviselhetetlen melegre sem kell számítani (bár az előrejelzések szerinti 32-33 Celsius fok azért már „emberes” lehet, pláne olyasvalaki számára, aki évek óta nem vezetett stock-cart).

Bizakodásra adhat okot, hogy a januári kollektív tesztet nyolcadikként zárta a harmincöt fős mezőnyben és saját bevallása szerint egyáltalán nem sínylette meg a kihagyást.

„Már az első pillanattól kezdve jól éreztem magam a volán mögött és nagyon örülök annak, hogy ilyen gyorsan visszajöttek a dolgok. Repül az idő és boldog vagyok, hogy nekivághatok ennek a versenynek.”

Az Xfinity vérkeringésébe 21 év után visszatérő Rockingham különösen kedves a szívének.

2002-ben itt debütált a másodosztályban, két évvel később pedig – immár a Cupban – célfotóval lett második Matt Kenseth mögött, míg 2012-ben a Trucksban győzni tudott.

„Mindig is imádtam ezt a pályát. Ötször vezettem itt az Xfinityben továbbá egy-egy alkalommal a Cup, valamint Trucks mezőnyében és végig versenyképes voltam.

Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy megnyerjem a szombati futamot. Egyáltalán nem lesz könnyű, mert az xfinitys srácok nagyon jók. Kemény kihívás, de szeretnék minden egyes kört teljesíteni és az élmezőnyben lenni.

Mindent megteszünk a lehető legjobb eredményért és azt szeretném, ha a verseny után elégedetten mondhatnánk: maximálisan odatettük magunkat.”