„Ha valaki dominál, azt el kell ismerni” – Hamlin méltatta az elsöprő, bristoli győzelme után vele csipkelődő Larsont

Alig 24 óra leforgása alatt Kyle Larson két versenyen is rommá verte a mezőnyt.
A NASCAR Xfinity Series szombati, bristoli fordulóján 277 kört töltött az élen a 300-ból, a befutó pillanatában pedig több, mint 2 másodpercet vert a másodikként célba ért Carson Kvapilra.
Jó formáját a Cup másnapi futamára is sikerült átmentenie és hasonló domináns teljesítményt nyújtva, magabiztosan húzta be idei második, teljes eddigi főkategóriás karrierjét nézve pedig a harmincegyedik győzelmét.
A siker ráadásul nem is jöhetett volna jobbkor a Hendrick Motorsports számára.
A csapat mély gyászban érkezett meg a tennessee-i félmérföldes oválra, miután a hét közepén váratlanul elhunyt a kommunikációs igazgatói posztot betöltött Jon Edwards. A köztiszteletben álló és a paddockban mindenki által szeretett szakember korábban Jeff Gordon PR-osaként tevékenykedett, az utóbbi időszakban pedig már Larsonnal dolgozott együtt.
„Ez a győzelem határozottan Jonnak szól” – nyilatkozta a leintés után a kaliforniai pilóta, aki az 500 körös versenyen nem kevesebb, mint 411-en át birtokolta az első helyet, beleértve a legfontosabb utolsót is.
„Ő egy fantasztikus srác és nagyon fog hiányozni. Bárcsak most is itt ünnepelhetne, de tudom, hogy a lelke velünk van. Hibátlan futamunk volt, az autó remekül működött. Nagyon élveztem! Rendkívül intenzív a tempó ezen a pályán, úgyhogy most egy kicsit ki vagyok fulladva. A szívem is majd’ kiugrik a helyéből. Annyira klassz!”
Larson tavaly ősszel szintén csúnyán elverte a mezőnyt Bristolon, miután 462 körön át jegyezték vezető pozícióban. A mostani sikerével tehát azt is elmondhatja magáról, hogy 53 év után ő lett az első versenyző, aki két egymást követő Cup-futamon is 400+ kört tett meg az élen ezen a pályán.
Ezt előtte utoljára Bobby Allison tudta megcsinálni még 1972-ben.
💨💨💨💨💨 pic.twitter.com/8TCFtsJPzq
— NASCAR (@NASCAR) April 13, 2025
Bristol előtt Denny Hamlin abban reménykedett, hogy karrierje során először sikerül zsinórban három viadalt is behúznia. A Martinsville-en és Darlingtonon egyaránt diadalmaskodott virginiainak azonban nem volt ellenszere Larsonra, így be kellett érnie a második hellyel.
„Ha Denny előttem lett volna, akkor lehet, hogy egészen máshogy alakul és nehéz lett volna őt megelőzni” – folytatta Kyle.
„Örülök annak, hogy sikerült megakadályozni a triplázását. Nem szeretjük, ha ő nyer és szerintem ti [vagyis a helyszíni közönség] sem. Jó újra itt lenni a victory lane-en.”
A csipkelődést Hamlin nem vette szívére.
„Nagyon erős versenyünk volt, sőt, az egész hónapunkról elmondhatjuk ezt. Sok mindent jól csináltunk. Olykor viszont jön valaki, akinek egyszerűen gyorsabb az autója, jobb a tempója és ez most Kyle volt. Így lettem második.
Próbáltam hiba nélkül vezetni, csak futni a saját versenyemet. Amikor 100 körrel a vége előtt utolértem őt arra gondoltam, hogy talán ebből még lehet valami. Mindent beleadtam, de nem lett elég. Ha valaki dominál, azt el kell ismerni. Tavaly ősszel is fölényben voltak itt és ma is megmutatták, mire képes egy jó csapat és egy jó versenyző.”
A harmadik pozícióban Ty Gibbs zárt, aki ezzel idei első top 5-ös eredményét könyvelhette el.
A szombati edzés alapján még mindenki arra számított, hogy a főszerepet az abroncskopás fogja játszani. Erre készülve a NASCAR külön engedélyezett egy extra szettet is minden gárdának, a várt káosz viszont elmaradt.
A szakaszok közti szüneteket leszámítva csak egyszer, a 179. körben került elő a sárga zászló a Cody Ware-rel ütköző Shane van Gisbergen falazása miatt.
A 88-as Chevyben keletkezett károk következtében az új-zélandi újonc nem is tudta folytatni a versenyt. Rajta kívül még két kiesője lett a futamnak az elektronikai hiba következtében búcsúzott Josh Bilicki, valamint a pole-ból rajtolt – és összesen 39 körön át élen haladt -, végül azonban motorproblémával sújtott Alex Bowman személyében.
Az első és második szakaszt egyaránt Larson nyerte.
A Cup menetrendjében most egyhetes szünet áll be. A következő futamot április 27-én, a Talladega Superspeedwayen rendezik.
KAPCSOLÓDÓ>>>>> VIDEÓ: Kevésen múlt, hogy nem történt súlyos sérülés a NASCAR Cup bristoli futamán

