Katherine Legge visszatér a NASCAR-ba: „A célom, hogy a motorsport egyik legjobbjaként tartsanak számon”

Katherine Legge visszatér a NASCAR-ba: „A célom, hogy a motorsport egyik legjobbjaként tartsanak számon”
credit: Penske Entertainment/Joe Skibinski





Egy hónappal ezelőtt teljesíthette karrierje legelső NASCAR Cup-bevetését Katherine Legge.

A nagy bemutatkozás azonban komoly fiaskóba torkollott, miután a verseny során kétszer is megforgott, végül tönkretéve Daniel Suarez ígéretesnek tűnő napját is.


A történtek hatalmas port kavartak a sport közösségében, Kevin Harvick pedig egyenesen odáig ment, hogy a 44 éves brit az élő példa arra, miért kell komolyan megszűrni a királykategóriában szereplő pilótákat.

Pedig Legge debütálása már eleve a katasztrófa receptjére épült. A mezőny leggyengébb csapatának számító Live Fast Motorsports-cal vágott neki a kihívásnak, ráadásul azon a Phoenix Racewayen, amelyen mindaddig még soha nem tett meg egyetlen kört sem.

Helyzetét tovább nehezítette, hogy a program csak a futam előtt alig 10 nappal vált biztossá, így minimális ideje maradt arra, hogy a szimulátorban némi ízelítőt kapjon a Next Gen viselkedéséből.

A negatív hangok azonban nem vették el Legge kedvét a NASCAR-tól, sőt, csak még elszántabbá tették.

A CNN-nek adott pár héttel ezelőtti interjújában leszögezte, nagyon is tisztában van vele, hogy azért bírálták, mert minimális stock-car múltja ellenére is engedték őt indulni. A helyzet viszont ennél komplikáltabb.

„Mégis, hogyan szerezz itt tapasztalatot, ha nem versenyzéssel?” – tette fel a kérdést.

„Nincsenek tesztek, nincsenek edzések, csak egyetlen rövid gyakorlásra van lehetőség közvetlenül a kvalifikáció előtt és utána máris jön a futam. Megértem, hogy meg kell mászni a szamárlétrát, de a Next Gen vezethetőség terén egyáltalán nem hasonlít az Xfinityben, vagy a Trucksban használt autókhoz. Ez egy külön állatfaj. Ahhoz, hogy az ember tapasztalatot gyűjtsön [a Cupban] muszáj versenyeken indulni. Nincs más lehetőség.”

Legge kijelentette, ha lettek volna edzések, akkor az segített volna már az éles bevetés előtt kivenni a képből a „meglepetés-faktort”, így jóval kisebb esélyt adva a megforgásokra.

„Hibáztam? Igen, de ez is hozzátartozik a fejlődéshez. Még egyszer nem követném el, ebben biztos vagyok.

Lényegében már mindenféle versenygépet vezettem ezen a bolygón. IndyCar, elektromos és sportautók… mondhattok bármit, én vezettem.

Nyilvánvaló, hogy nem a legjobb teljesítményt nyújtottam [Phoenixen] és nem mutattam meg azt a tehetséget, amit magamban érzek. Bárcsak másképp alakult volna… Szerintem a kétkedők tévednek, úgyhogy mindenképpen visszatérek és újra megpróbálom. Imádom a NASCAR közegét és látok ott jövőt magamnak. Különben is, most már elégtételt kell vennem, nemde?”


BŐVEBBEN: „Most már elégtételt kell vennem, nemde?” – Legge vissza akar térni a NASCAR-ba, Dale Jr. pedig kiállt mellette


Nos, a legfrissebb hírek értelmében bőven lesz alkalma kiküszöbölni a csorbát.

Személyes szponzora, az e.l.f. Cosmetics jóvoltából nem kevesebb, mint hét Xfinity-futamon jut lehetőséghez idén. A kozmetikai és szépségápolási cég közleményének értelmében Legge a Jordan Anderson Racing 32-es Chevyjének volánját kapja meg.

Első versenyét a nemzeti másodosztályban április 19-én, a Rockingham Speedwayen teljesítheti, majd ezt követi május 24-én, a Charlotte Motor Speedwayre kiírt BetMGM 300. Programja többi fordulóját a későbbiekben nevezik meg.


Emellett – várhatóan ismét a Live Fast színeiben – a Cupba is visszatér, méghozzá június 15-én, a széria történetének legelső mexikói viadalán.

Road-pályáról lévén szó, az Autódromo Hermanos Rodríguez már jóval ismerősebb terep lesz számára, mint az ominózus egymérföldes phoenixi ovál.

Pluszban még egy igazán kellemes emléke is fűződik ehhez a vonalvezetéshez, hiszen 2019-ben rajt-cél győzelmet aratott rajta a Jaguar I-PACE eTROPHY-ban, amivel ő lett az első nő, aki professzionálisan jegyzett elektromos versenysorozatban nyerni tudott. 



„Soha nem éreztem még ennyi erőt és magabiztosságot, mint most, hogy az e.l.f. mellettem áll” – idézi Legge-et a cég sajtóközleménye.

„Ez a márka nemcsak beszél, hanem cselekszik is, ha a közösségről, különösképpen a sportolónők támogatásáról van szó és képletesen – vagy inkább szó szerint – a vezetőülésbe tesz minket. Nagyon izgatott vagyok, hogy együtt dolgozhatok az e.l.f.-fel és a Team Chevy-vel a céljaim eléréséért.


Azt szeretném, ha a motorsport egyik legjobb pilótájaként tartanának számon és ehhez nincs jobb terep a fejlődésre, mint az Egyesült Államok legnagyobb színpadán, a legjobbak ellen küzdeni. Az, hogy mostantól teljes erőbedobással a NASCAR-ra koncentrálok lehetőséget ad arra, hogy ne csak a saját versenyzői örökségemet alakítsam, hanem hozzájáruljak a jövő paddockjának sokszínűségéhez is.”

Az e.l.f. először a 2023-as Indianapolis 500-on bútorozott össze Legge-gel, kapcsolatuk pedig azóta is töretlen.

„Ahogy a NASCAR-ban mondani szokás: megtaláltuk a ritmusunkat” – mondta Kory Marchisotto, a vállalat marketingigazgatója.

„A küldetésünk, hogy támogassuk Katherine-t abban, hogy elérje álmát és a motorsport történetének egyik legjobb versenyzője legyen. Emellett inspiráljuk a fiatal sportolókat arra, hogy ők is teljes gázzal haladjanak céljaik felé. Ez a szenvedélyünk.

A NASCAR-rajongó hölgyek nagyobb valószínűséggel néznek sportot a tévében, hallgatják a rádióban, vagy mennek ki a helyszínre, mint más sportágak női követői. Ez számunkra egyértelmű jelzés: teljes mellszélességgel ott a helyünk, közvetlenül a közösség mellett.”