NASCAR: Jimmie Johnsonék beperelték a Rick Ware Racinget!

NASCAR: Jimmie Johnsonék beperelték a Rick Ware Racinget!
credit: James Gilbert/Getty Images





Lassan eljutunk arra a pontra, hogy az élet másolja a művészetet. Legalábbis ha a South Parkot művészetnek lehet nevezni.

A méltán híres/hírhedt rajzfilmsorozat egyik epizódjának fő poénforrása a „mindenki perel mindenkit” volt, ami egyre inkább elmondhatóvá válik a NASCAR-ról is.


Tavaly október elején a 23XI Racing és a Front Row Motorsports tett jogi lépéseket a szervezet ellen versenytörvénybe ütköző magatartás miatt. Az új charter-szerződésre alapozó ügy azóta igazi szappanoperává fajult és jelenleg ott tartunk, hogy már a NASCAR is beperelte a két gárdát összeesküvést vizionálva.


Erről minden részletre kiterjedően ide kattintva olvashatsz.


Miközben ez a sztori továbbra is teljes fordulatszámon pörög, egy másik, vadiúj bírósági csörte is kirobbant.

Ennek középpontjában szintén charterek állnak.

A Cup Series harminchat autójának többek között biztos starthelyet és extra anyagi juttatást garantáló különleges jogosultságokat a mezőny tagjai egymás között adhatják vehetik, áruk pedig 30-40 millió dollár között mozog.

A korábbi megállapodás értelmében a Rick Ware Racing vállalta, hogy elad egyet a Legacy Motor Clubnak, a jelek szerint azonban porszem került a gépezetbe

Az LMC ugyanis beperelte Ware-éket, mondván nem akarják betartani az előzetesen foglalt vállalásukat.

A Jimmie Johnson által tulajdonolt csapat jelenleg két charteres Toyotával versenyez a Cupban, a harmadikat pedig 2026-ra szerették volna megszerezni.

A bíróságra beadott dokumentumokban azt állítják, hogy az RWR azért bocsátotta áruba az egyik chartert, mert pénzszűkében voltak és saját bevallásuk szerint nem is tudtak a Cup szintjének megfelelően versenyezni.

A felek március 3-án írták alá a szerződést, Ware-ék azonban most meggondolták magukat.

„Bár kötelező érvényű megállapodásról van szó, az RWR ki akar hátrálni” – állítja a csapat.

„Azt mondták a Legacynak, hogy semmilyen körülmények között nem zárják le a tranzakciót. Megpróbáltuk észérvekkel meggyőzni őket, de eredménytelenül. A türelmünk elfogyott, így most pert indítunk, hogy érvényesítsük jogainkat és kényszerítsük az RWR-t a megállapodás betartására.”

Az LMC újfent kihangsúlyozta, Ware-ék növekvő anyagi nyomás alatt állnak, majd hozzátették: „Miközben a Legacy előre tervezett, a RWR hátrafelé csúszott.”

Anonim forrásokra hivatkozva a The Athletic arról ír, hogy a vita csapásvonalát az időzítés képezi. Az RWR szerint a kontraktus 2027-re vonatkozik, az LMC viszont 2026-ra módosította a dátumot anélkül, hogy erről tájékoztatta volna őket.


Erről ráadásul Ware csak a szerződés aláírása után értesült. Ekkor rögtön jelezte a Legacynak, hogy a szerződés érvénytelen.

Johnsonék nem értenek egyet és nyomatékosan kijelentették:

„Nemcsak, hogy a felek aláírták a szerződést, de minden egyes oldalt a kézjegyükkel hitelesítettek. Valójában a megállapodás már a tárgyalások kezdetétől világos volt.”

A beadvány szerint az RWR álláspontja ellentmond a szerződés egyértelmű szövegének és a felek közötti írásos kommunikációnak.

Konkrétumok egyelőre nem ismertek, mivel a dokumentum erőteljesen cenzúrázva van. Az olvasható részek között azonban olyan kifejezések szerepelnek, mint pl. „A Legacy feltárja az igazságot” és „Az RWR meghátrál.”

Az RWR két charterrel rendelkezik. Az egyikkel ők maguk versenyeztetik az 51-est [Cody Ware], míg a másikat kölcsönbe adták az RFK Racing 60-as, Ryan Preece által vezetett Fordjának.


UPDATE: „Ez egy félrevezető kísérlet arra, hogy besározzák a nevünket” – Reagált az RWR a Legacy perére