„Most már elégtételt kell vennem, nemde?” – Legge vissza akar térni a NASCAR-ba, Dale Jr. pedig kiállt mellette

„Most már elégtételt kell vennem, nemde?” – Legge vissza akar térni a NASCAR-ba, Dale Jr. pedig kiállt mellette
credit: Penske Entertainment/Travis Hinkle





Senki nem várt csodát Katherine Legge-től, amikor hivatalosan bejelentésre került, hogy a Phoenix Racewayen megejtheti NASCAR Cup-debütálását.

A brit versenyzőnő korábban soha, egyetlen kategóriában sem vezetett ezen a pályán, kevés stock-car tapasztalattal bír, a számára autót biztosított Live Fast Motorsports pedig a mezőny leggyengébb csapatának tekinthető röhejesen alacsony költségvetéssel. Ráadásként a programja csak 10 nappal a futam rajtja előtt állt össze, minimális felkészülést lehetővé téve.


Legge akkor el is árulta, hogy szíve szerint nem Phoenixen, hanem egy héttel korábban, a számára már ismerős terepnek számító COTA-n mutatkozott volna be, az autót azonban képtelenség volt akkorra felkészíteni.

Így nem maradt más esélye, mint fejest ugrani a mély vízbe… Pontosabban a Mariana-árokba, oxigénpalack nélkül.

Életében először az időmérőt megelőző, nyúlfarknyi gyakorláson ülhetett be a 78-as Chevy volánja mögé. A körideje folyamatosan javult, miközben arra is ügyelnie kellett, hogy még véletlenül se okozzon semmilyen kárt a gépben. A saját bevallása szerint is konzervatív vezetés mellett a rajtrács utolsó helyére kvalifikálta magát, két tizeddel lemaradva a közvetlenül előtte zárt John Hunter Nemechekhez viszonyítva.

Magán a futamon már a negyedik körben megforgott, de sikerült korrigálnia. Innentől fogva csendesen telt a napja és minden valószínűség szerint pozitív kritikákat kapott volna, ha a 215.-ben nem áll ismét keresztbe. Pechére az épp ekkor érkező Daniel Suarez már nem tudta elkerülni és telibe kapta a 78-ast. A baleset után Legge kiállni kényszerült, míg mexikói kollégája az extra szervizelés miatt csak a huszonharmadik lett.

Az incidens pillanatában Katherine öt kör hátrányban volt ugyan, de ez mondhatni standardnek számít az LFM esetében. A gárda társtulajdonosa, egyben veterán versenyzője, BJ McLeod például a 2022-es phoenixi futamot nyolc kör lemaradásban fejezte be, míg 2023-ban hat kör mínuszban zárt.

Mindennek ellenére valódi össztűz zúdult Legge-re.

Suarez leszögezte, hogy nem tartja őt hibásnak, a NASCAR-ba viszont élesen beleállt, mondván komoly gondok vannak az engedélyek kiadásának rendszerével. Hasonló véleményt fogalmazott meg többek között Kyle Busch, Joey Logano, Denny Hamlin és Kevin Harvick is.


KAPCSOLÓDÓ:

>>>>>Suarez a NASCAR-t teszi felelőssé a Katherine Legge-fiaskó miatt

>>>>>Harvick: Legge példája bizonyítja, hogy nem lenne szabad bárkit beengedni a NASCAR Cupba

>>>>>Casey Mears pontot tett a Mike Wallace-vita végére


Dale Earnhardt Jr. viszont máshonnan közelítette meg a dolgot:

„Az sem segített Katherine-en, hogy egy ilyen rossz autóval ment” – mondta a kétszeres Daytona 500 győztes podcastjében, a Dale Jr. Downloadban.

„Ráadásul még gyakorlási idő sem áll rendelkezésre. Ennek hiánya és a belőle fakadó problémák szembetűnőek, minden második héten láthatunk rá példát. A [NASCAR] viszont úgy döntött, nem foglalkozik vele, mert sokan – különösen azok a pilóták, akik a mezőny első harmadában vannak – azt hangoztatják, hogy semmi szükség plusz edzésekre.”


Junior szerint Legge igenis rászolgált arra, hogy ott legyen a Cupban.

„Katherine egy rendkívül tapasztalt pilóta és teljes mértékben megérdemli a lehetőséget, hogy versenyezzen. Ugyanakkor egy rendkívül gyenge autóban ült, ami semmit sem csinál jól, ő pedig nem tudta, hogy miként kell erre reagálni. Amikor beülsz egy olyan gépbe, amilyet még soha nem vezettél, akkor értelemszerűen fogalmad sincs arról, mit kezdj vele.”

Earnhardt kihangsúlyozta, hogy a NASCAR-nak jobban kellene segítenie a debütáló versenyzőket, például úgy, hogy több gyakorlási időt adnak az autóhoz való alkalmazkodás érdekében.

A Cup-versenyzők zöme szerint azonban a phoenixi események élő példaként szolgáltak arra, hogy jobban meg kell szűrni az újoncokat, ezzel kvázi alkalmatlannak minősítve Legge-et. A közösségi média népe – amely már a debütálása előtt közröhejt csinált belőle – egyből lecsapta az újabb magas labdát és szó szerint ízekre szedték nem csak őt, de en bloc a női versenyzőket is.

credit: Jonathan Bachman/Getty Images

„Keserűen csalódtam” – nyilatkozta Katherine a CNN-nek.

„A szurkolók egy részétől rendkívül negatív kritikákat kaptam, amire előzetesen nem számítottam.”


Legge elmondta, külön figyelmeztették arra, hogy ne olvasson kommenteket az interneten. Ezzel együtt viszont azzal is tisztában van, hogy azért bírálták, mert a minimális stock-car háttere ellenére is engedték őt indulni.

„Mégis, hogyan szerezz itt tapasztalatot, ha nem versenyzéssel? Nincsenek tesztek, nincsenek edzések, csak egyetlen rövid gyakorlásra van lehetőség közvetlenül a kvalifikáció előtt és utána máris jön a futam. Megértem, hogy meg kell mászni a szamárlétrát, de a Next Gen vezethetőség terén egyáltalán nem hasonlít az Xfinityben, vagy a Trucksban használt autókhoz. Ez egy külön állatfaj. Ahhoz, hogy az ember tapasztalatot gyűjtsön [a Cupban] muszáj versenyeken indulni. Nincs más lehetőség.”

A 44 éves pilóta leszögezte, ha lettek volna edzések, akkor az segített volna már az éles bevetés előtt kivenni a képből a „meglepetés-faktort”, így jóval kisebb esélyt adva a megforgásokra.

„Hibáztam? Igen, de ez is hozzátartozik a fejlődéshez. Még egyszer nem követném el, ebben biztos vagyok.”

Legge-et jó érzéssel töltötte el, hogy voltak olyan emberek a paddockban, akik megértették a helyzetét és kiálltak mellette, mint például a fentebb idézett Earnhardt Jr.

„Nagyon hálás vagyok nekik. Ők tudják, hogy ez mennyire nehéz és felismerik, mekkora kihívásról is van szó. Rájuk kell hallgatni.”

A rajta élcelődőket pedig igyekszik figyelmen kívül hagyni.

„Úgy gondolom, hogy bár a rajongók miatt versenyzünk, de a véleményük nem mindig megalapozott.”

Egy biztos, Legge vissza akar térni a Cupba.

„Lényegében már mindenféle versenygépet vezettem ezen a bolygón. IndyCar, elektromos és sportautók… mondhattok bármit, én vezettem.

Nyilvánvaló, hogy nem a legjobb teljesítményt nyújtottam [Phoenixen] és nem mutattam meg azt a tehetséget, amit magamban érzek. Bárcsak másképp alakult volna… Szerintem a kétkedők tévednek, úgyhogy mindenképpen visszatérek és újra megpróbálom. Imádom a NASCAR közegét és látok ott jövőt magamnak. Különben is, most már elégtételt kell vennem, nemde?”