A NASCAR egyetlen, főmunkaidős hölgypilótája valójában nem is versenyzőnek van szerződtetve

A NASCAR egyetlen, főmunkaidős hölgypilótája valójában nem is versenyzőnek van szerződtetve
credit: Chris Graythen/Getty Images



A NASCAR nemzeti porondjának jelenleg egyetlen főmunkaidős női versenyzője van Toni Breidinger személyében.

A 25 esztendős kaliforniai 2023-ban, részidősként mutatkozott be a Truck Seriesben, idén pedig megkezdhette első teljes szezonját a TRICON Garage 5-ös számú Toyotájával. Eddigi karrierje legjobb eredményét még a két évvel ezelőtti, kansasi debütálásakor hozta a tizenötödik hellyel, míg a jelenlegi idényt tekintve a Las Vegas-i huszonegyedik pozíciója a csúcs.


A versenyzés mellett Breidinger egyre nagyobb hírnévre tesz szert a modellszakmában is.

Az elmúlt években már olyan márkák kampányaihoz fotózták, mint például a GAP, 2022-ben pedig leszerződtette őt a Victoria’s Secret. Az ikonikus fehérnemű-márka ráadásul a soron következő idényben a Trucks-bemutatkozását is finanszírozta. Ezzel egyfajta sporttörténelem íródott, hiszen korábban még soha nem jelent meg a híres VS-logó egy NASCAR-autón sem.

A szervezet első és egyetlen, arab-amerikai származású hölgypilótáját már a világ egyik vezető ügynöksége, az IMG Models képviseli, tavaly ősszel pedig bekerült a Sports Illustrated fürdőruha-különszámába is.

Nem meglepő, hogy Breidinger hatalmas népszerűséggel bír a közösségi médiában. Csak az Instagramon több, mint 2,5 millióan követik, míg TikTokon 2,3 millióan várják a videóit.

„Az emberek kíváncsiak arra, hogy ki is vagyok valójában” – nyilatkozta ennek kapcsán Toni.

„Látnak engem versenyezni a TV-ben, de igazából a közösségi médián keresztül ismerhetnek meg.

Nemzetközi rajongótáborom van, ami rendkívül izgalmas, egyúttal pedig lehetővé teszi, hogy még szélesebb közönséghez jusson el a NASCAR. Gyakran kapok olyan üzeneteket, amelyekben azt írják, hogy ‘Ó, mostantól figyelni fogom a futamokat!’. Szóval remélem, hogy sikerül azokkal is megismertetni a sportot, akik eddig főként csak a modellmunkáim miatt követtek.”

A temperamentumos versenyzőnő a Toyota támogatását élvezi, a közös munka keretein belül pedig állandó szereplője a tengerentúlon futó reklámfilmeknek és egyéb promócióknak.

Az Autoweek azonban kiszúrta, hogy Breidinger valójában nem tartozik a japán gyökerű márka utánpótlás-programjához, sokkal inkább annak marketing-osztályához. Szerződése szerint ugyanis a státusza „influenszer – versenyzői szemszögből”.

A lap megkeresésére a Toyota észak-amerikai motorsportokért felelős menedzsere, Paul Doleshal nem is tagadta, hogy a fiatal pilótával főként a közösségi médiában szerzett hírneve miatt léptek kapcsolatba.

„Toni a motorsport világán kívül mozgó embereket is eléri” – mondta Doleshal.

„Képes rá, hogy felkeltse az érdeklődésüket és ezáltal belenézzenek abba, mi zajlik nálunk.”



Breidinger az elmúlt években az ARCA Menards Seriesben rótta a köröket, kontraktusa a Venturini Motorsports-cal pedig már azelőtt megköttetett, hogy szorosabbra fűzte volna kapcsolatát magával a Toyotával.

Mivel a szérián kívüli elfoglaltságai során sem állt szerződésben egyetlen más gyártóval, így Doleshal szerint marketing-szempontból sokkal könnyebb volt magukhoz láncolni.

Bár a szó szoros értelemben vett versenyzői megállapodása továbbra sincs a Toyotával, ennek dacára mégis élvezheti azt a támogatást, amit a hivatalos utánpótlás-pilóták kapnak, beleértve a személyre szabott edzéstervet, étrendet, egészségügyi szolgáltatásokat, médiatréningeket és szimulátorhasználatot.

„Már régóta keressük azt a női pilótát, aki igazán kiemelkedő lehet. Rengeteg versenyzőt teszteltünk” – folytatta Doleshal.

A programunk a pályán nyújtott teljesítményre és versenyképességre épül. A célunk, hogy felkutassuk az olyan tehetségeket, akiknek ténylegesen esélyük van arra, hogy fejlődjenek és eljussanak magasabb szintekre.”

A Toyota jelenlegi legígéretesebb jelöltjeinek Isabella Robusto és Jade Avedisian tekinthető. Utóbbi, 18 éves kaliforniai 2022-ben a midget-szakág történetének első női bajnoka lett, idén márciusban pedig a CARS Tour fennállása során legelső hölgyként ünnepelhetett futamgyőzelmet. Ezen teljesítménye abból a szempontból még kiemelkedőbb, hogy csak tavaly óta versenyez aszfalton.

Robusto neve mellett szintén több győzelem szerepel alacsonyabb kategóriákban. Jelenleg az ARCA Menards Seriesben fut teljes szezont, első két futama azonban nem a várakozásai szerint alakult. Daytonán és Phoenixen egyaránt a top 5-ben autózott, amikor előbbi fordulón egy önhibáján kívül történt baleset, utóbbin pedig motorhiba miatt kényszerült kiállni.

Visszatérve Breidingerre, ő maga is azért hajt, hogy a lehető legmagasabbra másszon a sportág szamárlétráján, de nem mindenáron.

„Nyilván eredményeket szeretnék elérni, ugyanakkor próbálom nem kizárólag ennek alapján megítélni a sikert. Számomra az a fontos, hogy minden futamon fejlődjek, összhangba kerüljek a csapatommal, elégedettek legyenek azzal, amit a csinálok és a Toyota, valamint a többi a partnerem is támogasson.

Csak akkor akarok feljebb lépni, ha teljesen biztos vagyok magamban és készen állok rá. Nem látom értelmét átugrani a következő szintre, ha nem tudok jól teljesíteni.”