„Legalább nem ájultam el” – Folyadékkal a tüdejében próbált versenyezni Josh Williams Las Vegasban

Josh Williams már harmadik hete küzd makacs légúti megbetegedéssel, tünetei pedig mostanra odáig fokozódtak, hogy be sem tudta fejezni a NASCAR Xfinity Series szombati, Las Vegas-i futamát.
A Kaulig Racingnek vezető floridai – aki a két évvel ezelőtti, atlantai „parkolós” demonstrációjával szerzett magának óriási hírnevet – a március elején rendezett, austini versenyen kezdte magát rosszul érezni, a múlt heti, phoenixi fordulón pedig már többször is légzési nehézségekre panaszkodott a csapatrádión. Problémái ellenére a Circuit of The Americason tizenötödikként zárt, míg az arizonai rövid oválon tizenkettedikként érte a kockás zászló.
Williams abban reménykedett, hogy Vegasra már sokkal jobban lesz és újult erővel vetheti bele magát a versenyzésbe, ehelyett viszont pont az ellenkezőjével szembesült.
„Nem kapok levegőt, nem hiszem, hogy meg tudom csinálni” – panaszkodott a rádión már a verseny legelején, az első szakasz után pedig kénytelen is lett feladni a küzdelmet.
A 11-es Chevy volánját a gárda főállású Cup-pilótája, Ty Dillon vette át, végül a huszonkilencedik helyen célba érve.
Williams a kiállása után nem volt hajlandó ellátogatni az orvosi központba és ragaszkodott ahhoz, hogy a csapata pitjéből követhesse tovább az eseményeket.
„Már a COTA óta beteg vagyok” – nyilatkozta később a NASCAR hivatalos oldalának.
„Rendkívül nehéz volt lélegezni az autóban, ezért úgy éreztem, egyszerűen nem biztonságos, hogy tovább maradjak a pályán. Soha életemben nem voltam még ilyen rosszul. Őrület…olyan, mintha meg akarnék fulladni.”
A 31 éves floridai elárulta, hogy a fertőzés komplikációjaként már folyadék is van a tüdejében.
„Gyógyszereket szedek, mindent megteszek, amit csak kell, de azt mondják, még így is időbe fog telni a felépülésem. Bárcsak fel tudnám gyorsítani a folyamatot!”
Igyekezett viszont leszögezni, hogy tervei szerint biztosan ott lesz a soron következő, homesteadi fordulón és nem kell újra végignéznie, amint más vezeti az autóját.
„Az a része elég pocsék volt, de még mindig itt állok és beszélek hozzátok. Nem ájultam el, ami jó dolog. Rossz érzés [átadni a volánt másnak], de még mindig ez volt a legbiztonságosabb dolog.”
Ty Dillon has been on standby as a relief driver for Josh Williams, who is feeling under the weather.
— Kaulig Racing (@KauligRacing) March 15, 2025
Dillon is climbing in and will take over the No. 11 Chevrolet for the remainder of today’s race. pic.twitter.com/IoFde04UPa
