Montoya szerint Herta a karrierjét teszi kockára, ha aláír a Forma-1-be

Colton Herta már akkor a Cadillac Forma-1-es ülésének egyik kiemelt jelöltje volt, amikor a projekt még csak Michael Andretti fejében létezett.
Azóta sok víz lefolyt a Dunán, az Andretti Global-birodalom teljes egészében bekerült a TWG Global által létrehozott TWG Motorsports alá, a versenyzőből lett üzletember pedig szépen, csendben a háttérbe vonult.
Egy dolog viszont nem változott: Herta továbbra is előkelő helyen szerepel az F1 rajtrácsán jövőre debütáló gárda potenciális pilótáinak listáján.
Ő maga azonban nincs túlzottan lenyűgözve a világbajnoki sorozathoz való átigazolásának esélyeitől és jelen állás szerint abban sem biztos, hogy aláírná a versenyzők ezrei által vágyott szerződést.
„Egy olyan csapatot hagynék ott, akikkel nagyon szeretek együtt dolgozni, szóval ez nem egy egyértelmű döntés a részemről” – nyilatkozta a 24 éves kaliforniai.
„Nem olyan könnyű csak úgy azt mondani: ‘Rendben srácok, viszlát!’. Lehet, hogy soha többé nem dolgozhatok ezekkel az emberekkel. Ezt is mérlegelnem kell.”
BŐVEBBEN: Colton Herta nincs elájulva az F1-es lehetőségtől
Ha valaki, akkor Juan Pablo Montoya tökéletesen megérti Herta dilemmáját.
A többek közt az IndyCart és az F1-et is megjárt klasszis a Motorsportnak adott interjújában leszögezte, biztos abban, hogy a fiatal pilótát tökéletesen fel tudnák készíteni a debütálásra. Ezzel együtt viszont arra is felhívta a figyelmet, hogy az esetleges váltással mit kockáztathat.
„Klassz sztori lenne, ha Colton bekerülne a Forma-1-be, ugyanakkor ő már Amerikában is megalapozta a karrierjét. Nem tudom, hogy mennyire lenne okos döntés, ha a mostani helyzetében hirtelen átmenne az F1-be, ezzel mindent megváltoztatva és kockára téve. Egyáltalán nem lenne könnyű helyzetben, hiszen még azt sem tudni pontosan, hogy a Cadillac mennyire lesz gyors, versenyképes.
Colton jelenleg az egyik legjobb amerikai csapat tagja, ahol minden héten esélye van a győzelemre, aztán hirtelenjében a mezőny utolsó öt helyezettje között találná magát. Mindezt csak azért, hogy elmondhassa, az F1-ben versenyez. Ez egyáltalán nem könnyű”
Sokan abban a hitben élnek, hogy egy félresikerült kiruccanás esetén Herta gond nélkül visszatérhet az IndyCarba.
Montoya szerint viszont ez egyáltalán nincs kőbe vésve.
„A gond az, hogy ha távozik, akkor valaki mással fogják őt pótolni. Ha pedig az utódja beválik, miközben Colton nem teljesít jól az F1-ben, akkor már nem lesz hová visszajönnie.
Ez komoly rizikót jelent. Lehet, hogy azt mondogatják neki, az [IndyCar] ülés mindig is az övé marad, de ha közben jön valaki, aki jobb munkát végez, mint ő, akkor már más lesz a helyzet. A motorsportban nagyon gyorsan változnak a dolgok.”
