Suarez a NASCAR-t teszi felelőssé a Katherine Legge-fiaskó miatt

Óriási blamába torkollott Katherine Legge múlt vasárnapi NASCAR Cup debütálása.
Ezen pedig istenigazából senki sem lepődött meg.
A brit versenyző – aki hét év után az első nőként hajtott pályára a bajnokság mezőnyében – minimális stock-car tapasztalattal vágott neki a futamnak, lévén azt megelőzően mindössze öt Xfinity bevetés szerepelt a neve mellett, ebből négy roadon. Idén februárban az ARCA Menards Series-zel bemutatkozott a Daytona International Speedway oválján is, egy önhibáján kívüli baleset miatt azonban csak a harmadik körig jutott.
A Cup-programját az sem könnyítette meg, hogy az alulfinanszírozott, sereghajtó Live Fast Motorsports-cal nevezett, a részvétele pedig alig 10 nappal a verseny előtt lett véglegesítve.
Nem csak a Next Gen volt számára ráadásul ismeretlen, de magán a Phoenix Racewayen sem tett meg korábban egyetlen métert sem.
Legge ennek kapcsán elmondta, hogy legszívesebben egy héttel korábban, a számára már jóval ismerősebb terepnek számító COTA-n debütált volna, az LFS azonban nem tudta ilyen rövid idő alatt felkészíteni az autót.
A katasztrófa tehát – szépen fogalmazva – vastag, vörös betűkkel volt előre felírva a falra.
Legge már rögtön a negyedik körben, senkitől sem zavartatva megforgott, a harmadik szakaszban pedig sikerült megismételnie ezt a mutatványt, ekkor már „áldozatot” is szedve.
A 44 éves pilóta már öt kör hátrányban volt, amikor elvesztette uralmát 78-as Chevyje felett, az érkező – és hatodikként jegyzett – Daniel Suarez pedig nem tudta elkerülni.
A baleset után Legge végleg kiállt – meg nem erősített hírek szerint nem az autóján keletkezett károk miatt, sokkal inkább a NASCAR utasítására maradt végleg garázsban -, míg Suarez folytatni tudta ugyan, de a leintéskor be kellett érnie a huszonharmadik pozícióval, három kör mínuszban.
A Phoenix utáni vlogjában a mexikói kijelentette, a történtekért nem hibáztatja kolléganőjét, a NASCAR-t viszont már annál inkább.
„Semmi gond nincs Katherine-nel” – szögezte le.
„A probléma a NASCAR-ral van. Nem engedhetnek olyasvalakit a Cup Seriesbe, akinek nincs tapasztalata, ez ennyire egyszerű. Vegyük csak Las Vegast, ami egy nagyon gyors pálya, ott az ilyesmi életveszélyes lenne. Ezt nem lehet megcsinálni. Őszintén szólva még Phoenix sem lassú. [Legge] autóját olyan 100 mph-val találtam el, holott ekkor már fékeztem.”
Suarez hozzátette, arra számított, hogy a kipördülésekor Legge a pálya belső része felé kezd korrigálni, ehelyett viszont maradt a versenyíven. Véleménye szerint ez szintén megmutatta, hogy egyáltalán nincs tapasztalata arra vonatkozóan, miként kell reagálni, ha egy Cup-gép keresztbe áll.
Az elmúlt bő egy hónap során nem ez volt az első alkalom, hogy erőteljesen megkérdőjelezték a NASCAR külsős pilótákra vonatkozó protokollját.
A Daytona 500-on debütált Helio Castroneves az egykörös időmérőn nem tudta kivívni az indulás jogát, majd a duel-futamon autót tört. Ennek ellenére mégis bejutott a legendás verseny mezőnyébe, köszönhetően a szervezet idéntől életbe léptetett új szabályának, ami a más kategóriákból érkező sztároknak lehetővé teszi, hogy akkor is indulhassanak, ha önerőből képtelenek kvalifikálni magukat.
A négyszeres Indy 500-győztes D500-a egyébként a 70. körben, baleset következtében véget ért.
A kritikusok szerint a NASCAR rendkívül veszélyes vizekre evezhet, ha a hájp kedvéért továbbra is lehetőséget ad olyan versenyzőknek, akik piacképesek ugyan, az adott pályatípuson viszont teljesen zöldfülűnek számítanak a szakágban.
