HIVATALOS: Takuma Sato idén is nekivág az Indy 500-nak

HIVATALOS: Takuma Sato idén is nekivág az Indy 500-nak
credit: Penske Entertainment/James Black





A 109. Indianapolis 500 sem zajlik le Takuma Sato nélkül.

Az RLL Racing hivatalosan bejelentette, a népszerű japán pilóta újra az ő kötelékükben vág neki a bolygó legnagyobb múltú pályaversenyének, hogy megkísérelje harmadszor is feljuttatni arcképét a Borg Warner Trófeára.

A legendás viadal kétszeres győztese a 75-ös számú Dallara-Hondával kezdi meg karrierje tizenhatodik Május Hónapját, ebből hatodik alkalommal a Bobby Rahal vezette csapat színeiben. Főszponzora a tavalyi esztendőhöz hasonlóan ismét a japán szerszámgyártó AMADA amerikai leányvállalata, az AMADA America lesz.

„Nagyon izgatott vagyok, hogy visszatérhetek az Indy 500-ra a Rahal Letterman Lanigan Racinggel” – idézi a gárda sajtóközleménye a 47 éves veteránt, aki hat IndyCar-győzelméből négyet is az ő autójukkal szerzett meg.

„Szívből jövő köszönettel tartozom Bobbynak (Rahal), Mike-nak (Lanigan), Davidnek (Letterman) és a teljes csapatnak ezért a fantasztikus lehetőségért. Szintén rendkívül hálás vagyok az AMADA kiemelt szponzorációjáért, ahogyan a Panasonic, a Niterra, a Deoitte Tohmatsu, a NAC, a Honda, a HRC és a többi hűséges támogatónk segítségéért is. Alig várom, hogy megkezdjük a munkát!”

Sato teljes szezonos IndyCar-pilótaként 2012-ben, majd 2018-tól 2021-ig szolgálta az RLLR-t, 2020-ban pedig velük ünnepelhette második Indy 500-as diadalát.

Az első sikerét még 2017-ben, az Andrettivel aratta az ikonikus, 2.5 mérföldes oválon.

A Rahalékhoz való nagy visszatérést a 2024-es 500-on ejtette meg, végül a tizennegyedikként célba érve.