Összeesküvés vádjával a NASCAR beperelte a 23XI-t és a Front Row-t

A Front Row Motorsports és a 23XI Racing tavaly októberben indított pert a NASCAR ellen. Indoklásuk szerint a szervezet az új charter-szerződéssel teljes mértékben felrúgta a versenytörvényre vonatkozó szabályozásokat.
A két csapat tavaly decemberben hatalmas győzelmet könyvelhetett el az ügyben, miután az illetékes észak-karolinai szövetségi bíróság jóváhagyta az ideiglenes intézkedésre vonatkozó kérelmüket, aminek értelmében a jogi hercehurca ideje alatt is charteresként versenyezhetnek tovább a Cup mezőnyében.
Két és fél hónappal később, közvetlenül a Daytona 500 kvalifikációja előtt a NASCAR is akcióba lendült és bejelentette, hogy fellebbez a döntés ellen.
Itt azonban nem álltak meg.
A stock-car birodalom március 5-én, szerdán viszontkeresetet nyújtott be az FRM, a 23XI, valamint annak egyik társtulajdonosa – egyben a többségi tulaj Michael Jordan régi üzleti tanácsadója -, Curtis Polk ellen. A benyújtott dokumentumokban nem kevesebbet állítanak, mint hogy a két gárda törvénytelen összeesküvésben vett részt, amelynek célja kedvezőbb szerződési feltételek kicsikarása volt a NASCAR-ral való tárgyalások során.
A kereset szerint a csapatok Polk irányításával megállapodtak abban, hogy közös stratégiát folytatnak a NASCAR befolyásolására, többek között médiakampányok indításával, a közvetítési jogokra vonatkozó tárgyalások akadályozásával, bojkottal való fenyegetésekkel, továbbá a tulajdonosok számára kiírt megbeszélések szabotálásával.
Az új charter-szerződés megszületését egy közel két éven át tartott „polgárháború” előzte meg.
Kezdetben a Cup összes csapata egységesen lépett fel, saját érdekvédelmi szervezetük, a Race Team Alliance (RTA) pedig egy külön tárgyalóbizottságot is létrehozott. Ennek egyik vezetője maga Polk volt, aki számos NASCAR-ral való privát tárgyaláson is részt vett az RTA-t képviselve.
Legfőképpen azt akarták elérni, hogy befektetéseik védelme miatt a különleges jogosultságokat nyilvánítsák állandóvá, növeljék az anyagi részesedésüket, valamint legyen szavuk a sport irányításában is.
Tavaly ősszel a Cup mezőnye – a 23XI-t és az FRM-et leszámítva – végül rábólintott az új kontraktusra, de nem azért, mert ekkorra már optimálissá váltak az abban foglaltak.
Több tulajdonos szerint a NASCAR-t uraló France-család konkrétan sarokba szorította őket, amit jól példáz, hogy szeptember 6-án megkapták a végső verziót és annak átnézésére, majd aláírására mindössze 7 órát kaptak. Ha ezt nem teszik meg, akkor elbúcsúzhattak volna az autónként több, mint 30 millió dollár értékű chartereiktől.
A szervezet szerint persze a sztori teljesen másképp festett.

(credit: Sean Gardner/Getty Images)
A bíróságra frissen beadott dokumentumokban azt állítják, Polk piszkos eszközökkel próbálta rávenni a többi gárda vezetőjét arra, hogy továbbra is ragaszkodjanak a korábbi álláspontjukhoz. Ennek érdekében szándékosan ferdítve tájékoztatta őket a NASCAR-ral lezajlott megbeszéléseken elhangzottakról.
A NASCAR ügyvédje, Chris Yates elmondása alapján pontosan azért lettek kénytelenek egy idő után minden egyes alakulattal külön-külön tárgyalni, mert Polk önhatalmúan visszatartotta azokat az információkat, amelyek nem illettek bele a saját narratívájába.
„Nem ez az első alkalom, hogy a 23XI és a Front Row rá akarta erőltetni a saját, valamint jogi képviselőik álláspontját a többi csapatra” – szögezte le a szakember.
„Kifejezetten ironikus az, hogy miközben szét akarják verni a charter-rendszert, pont az antitröszt-törvényeket próbálják fegyverként használni céljaik eléréséhez.„
Yates a beadvány benyújtása után tartott sajtótájékoztatón úgy nyilatkozott, hogy a mezőny tizenöt csapatából tizenhárom által aláírt, idén életbe lépett új szerződés jelentős javulást hozott a korábbi verzióhoz képest. Emellett kiemelte, hogy a szervezetnek alapjában véve nincs szüksége a charter-rendszerre, de, idézzük: „a csapatok harcoltak érte 2016-ban, a mostani megállapodás pedig méltányos és igazságos, valamint kielégíti a mezőny tagjainak igényeit”.
Yates úgy véli, a rendszer valójában kevés előnyt jelent a NASCAR-ra nézve. Ők maguk szívesen fenntartanák hosszú távon, de szükség esetén készek lennének megszüntetni is.
„Polk és a 23XI többi tulajdonosa nyíltan kijelentette, hogy meg akarják változtatni a NASCAR gazdasági modelljét, még több pénzt követelve a csapatoknak a médiaszerződések bevételeiből, ahelyett, hogy inkább egymással versenyeznének” – mondta Yates.
„Ugyanakkor a 23XI és a Front Row nem csupán elutasította a 2025-ös megállapodást, de egyúttal olyan stratégiába kezdtek, amelyben fenyegetésekkel, kényszerítéssel és zsarolással próbálták rávenni a NASCAR-t a kedvezőbb szerződési és pénzügyi feltételek elfogadására.”
Keresetében a NASCAR nyomatékosította, készek arra, hogy bírósági végzést kérjenek a charter-szerződés módosítására és ezáltal kivehessék belőle a jelenleg garantált, kvalifikációs eredménytől függetlenül automatikusan járó rajthelyeket. Legalábbis abban az esetben, ha a 23XI és az FRM továbbra is azzal próbálkozik, hogy az antitröszt-törvények alapján jogellenesnek nyilváníttassa a megállapodást.
A két csapatot képviselő sztárügyvéd, Jeffrey Kessler közleményben reagált:
„A NASCAR mai viszontkeresete nem más, mint egy kétségbeesett figyelemelterelés, hogy ne kelljen szembenézniük a saját igazságtalan és monopolista tetteikkel. Pedig ők maguk voltak azok, akik belementek a közös tárgyalásokba.
Amikor ez a folyamat kudarcot vallott, egyesével próbálták meg lenyomni a csapatok torkán a charter-feltételeiket, amit sokan kénytelenek voltak elfogadni.
Ez a per nem másért van, mint hogy a NASCAR végre tényleg a versenyzésről és a sport szeretetéről szóljon – a pilótákért a szurkolókért, a szponzorokért és a csapatokért.
Minden sportág eljut egyszer arra a pontra, amikor ki kell állni az igazságért és most a NASCAR-on van a sor. Ez az alaptalan beadvány ezen mit sem változtat. Mi hiszünk abban, amit képviselünk és várjuk, hogy a bíróság előtt bizonyíthassuk az igazunkat.”
Az ügy eddigi eseményeit erre a linkre kattintva olvashatod el minden részletre kiterjedően.
