Denny Hamlin ironikusan reagálta le a csapatát perlő NASCAR vádjait

Március ötödikén, szerdán a NASCAR ledobta a taktikai atombombát és pert indított a szervezetet már eleve bíróság elé citált csapatok ellen.
Mint ismert, a 23XI Racing és a Front Row Motorsports tavaly októberben terelte jogi útra a stock-car birodalom általuk versenyellenesnek vélt tevékenységét, a 2025-ben életbe lépett új charter-szerződésre kihegyezve.
A sztárügyvéd Jeffrey Kessler által képviselt gárdák decemberben komoly sikert könyvelhettek el, miután az ügyben illetékes észak-karolinai bíróság jóváhagyta az ideiglenes intézkedés elleni kérelmüket, így a NASCAR minden igyekezete ellenére idén is charteresként vehetnek részt a Cup Series futamain.
A szervezet februárban fellebbezett, alig három héttel később pedig viszontkeresetet nyújtottak be a csapatok ellen. Állításouk szerint a 23XI és az FRM törvénytelen módon összeesküdött, a versenyek bojkottjával fenyegetőzött és szabotálta a tárgyalásokat annak érdekében, hogy számukra kedvező feltételeket csikarjanak ki a charter-szerződésre vonatkozóan.
A NASCAR-t képviselő ügyvéd, Chris Yates azt sem volt rest kijelenteni, hogy a két alakulat lehet nem is akarja előremozdítani a versenyzést:
„Ismételten mondom, a NASCAR nem a bíróságon akar harcolni a csapatokkal, hanem közösen együttműködve szeretné építeni a sportunk jövőjét. Arról viszont fogalmam sincs, hogy a 23XI és a Front Row tényleg a növekedésünket tartja-e szem előtt.”
Erre reagálva előbbi gárda társtulajdonosa, egyben a Joe Gibbs Racing pilótája, Denny Hamlin megosztotta a szombaton esedékes közönségtalálkozójáról szóló felhívást, ironikusan hozzátéve:
„Gyertek el szombaton, és nézzétek meg, amint aktívan promótálom és építem a sportunkat.”
Come see me actively promoting and growing our sport this Saturday. https://t.co/OjvoPTS1Ky
— Denny Hamlin (@dennyhamlin) March 5, 2025
A NASCAR vadiúj peréről az alábbi cikkben írtunk bővebben:
>>>>>Összeesküvés vádjával a NASCAR beperelte a 23XI-t és a Front Row-t
Az ügy teljes idővonalát pedig erre a linkre kattintva érheted el.
