NASCAR: Két hétvégén is triplázni fog Kyle Larson

NASCAR: Két hétvégén is triplázni fog Kyle Larson
credit: Penske Entertainment/Amber Pietz





Az elkövetkezendő másfél hónapban két fordulón is tripla műszakot vállal Kyle Larson.

Már korábban bejelentésre került, hogy a kaliforniai pilóta a Hendrick Motorsports 17-es Chevyével elindul a NASCAR Xfinity március 22-én Homesteaden, majd az április 12-én, Bristolon rendezendő futamain.

A legfrissebb hírek értelmében pedig ezeken a hétvégéken a nemzeti másodosztály, valamint a főállását képező Cup mellett bevállalja a Truck Series versenyét is.

Részvétele a Spire Motorsports 07-es számú Chevy Silveradójával valósul meg, amelynek főszponzora természetesen a HendrickCars.com lesz.

A Craftsman Truck Series csapat működtetésének egyik legmenőbb része az, hogy együtt dolgozhatunk a Hendrick Motorsports és a Hendrick Automotive Group versenyzőivel” – mondta Jeff Dickerson, a Spire Motorsports társtulajdonosa.

„Már az összes pilótájuk vezetett nálunk és most hatalmas lendületet ad nekünk, hogy két korábbi győztesünk, William (Byron) és Kyle (Larson) ül vissza a volán mögé. Ez egyben azt is jelenti, hogy nincs helye félmegoldásnak: mindent, vagy semmit! Ha ők versenyeznek, akkor csak egyetlen cél létezik, a győzelem!”

Mint ebből kiderült, a 07-esben Byron is megcsillogtathatja képességeit, méghozzá a március 28-án esedékes martinsville-i futamon.

Larson eddig összesen tizenöt elsőséget ünnepelhetett a harmadvonalbeli szériában, ebből a legutolsót 2023-ban, North Wilkesborón.

Byron nyolc látogatáson van túl a bajnokság victory lane-jén, három évvel ezelőtt Martinsville-en pedig szintén a Spire-t örvendeztette meg egy trófeával.