„A győzelem az győzelem” – Büntetés után írt újra sporttörténelmet az USA egyik legígéretesebb női versenyzője

Jade Avedisian két évvel ezelőtt, mindössze 17 esztendősen robbant be az amerikai autósport világába.
Rögtön első nekifutásra kvalifikálta magát a midgetek koronaékszerének számító Chili Bowl főfutamának 24 fős mezőnyébe, ami nem kis teljesítmény ha hozzátesszük, hogy a nevezési lista közel 400 pilótát számlált.
Az idény végén pedig egyenesen sporttörténelmet írt, miután az Xtreme Outlaw Midget Series megnyerésével ő lett a komplett szakág 90 éves fennállásának legelső női bajnoka.
A kaliforniai tehetség azóta sem tétlenkedik és az elmúlt évben már komfortzónájából kilépve bemutatkozott a dirtpályákon kívül is. A Toyota utánpótlás-programjának tagjaként lehetőséget kapott a GR Cupban, emellett pedig az aszfaltos late modelek között is debütált.
Alkalmazkodóképességét jól szemlélteti, hogy idén februárban hetedikként zárta a New Smyrna Speedwayen rendezett World Series of Asphalt Stock Car Racing tapasztalt versenyzőkkel tűzdelt Pro-kategóriáját, két héttel később pedig már legelső győzelmét ünnepelhette a szakág jelenlegi legmenőbb szervezete, a Dale Earnhardt Jr., Jeff Burton, Justin Marks és Kevin Harvick által irányított CARS Tour szezonnyitóján is.
A New River All-American Speedwayen rendezett viadalon Avedisian kemény csatát vívott az első helyért Tristan McKee-vel és TJ. DeCaire-rel, a kockás zászlót pedig utóbbi ifjonc látta meg elsőként.
Alig fél órával a leintést követően azonban minden borult, miután a technikai ellenőrzés során kiderült, hogy a Spire Motorsports által támogatott DeCaire autója nem éri el a szabályokban meghatározott minimális súlyt. Ebből adódóan rögtön kizárták, a jogos győztes pedig az eredetileg mögötte célba ért Avedisian lett.
„Ez fantasztikus, de nyilvánvalóan jobban kiélvezném, ha engem intenek le elsőként” – nyilatkozta a hivatalos bejelentés után Jade.
„A győzelem viszont győzelem, szóval elfogadom. Nagyon büszke vagyok mindenkire, aki mögöttem áll. A 24-es autón dolgozó csapat kiváló munkát végzett az utóbbi napokban. Le a kalappal előttük.”
Arra a kérdésre, hogy milyen érzés számára újabb „női” történelmet írni ennyit reagált:
„Különleges, de engem igazából csak az érdekel, hogy versenyeket nyerjek. Kizárólag arra koncentrálok, hogy győzzek és a maximumot nyújtsam.”
Avedisian már korábban kihangsúlyozta, hogy az abszolút karriercél számára a NASCAR.
„Gyerekkorom óta arról álmodozom, hogy eljutok a NASCAR-ba, de sosem gondoltam volna, hogy ez egyszer valósággá is válhat. Persze, még mindig messze vagyok tőle, de olyan sokáig versenyeztem dirt pályákon, hogy azt hittem, végképp ez marad az utam. Az idei év kulcsfontosságú a karrieremben, szeretném kihozni magamból a legtöbbet és remélhetőleg sok futamot nyerek majd.”
Ehhez pedig kifejezetten jó alapot adhat a CARS Tour, amelynek mezőnyében már olyan jelenlegi Cup-pilóták csillogtatták meg a képességeiket, mint például Joey Logano, Chase Elliott, Josh Berry, Bubba Wallace, Noah Gragson, William Byron, vagy épp Ty Gibbs.
