Colton Herta nincs elájulva az F1-es lehetőségtől

Colton Herta nincs elájulva az F1-es lehetőségtől
credit: Penske Entertainment/Joe Skibinski





Néhány nappal ezelőtt Mario Andretti újfent megerősítette, hogy Colton Herta az egyik legesélyesebb jelölt a Cadillac Forma-1-es ülésére.

Az F1 rajtrácsán jövőre debütáló csapat egy tapasztalt veteránnal, valamint egy amerikai újonccal képzeli el a pilótafelállását, a végleges döntés pedig várhatóan az idei év közepén születik meg.


„Ha visszatekintünk Colton karrierjére, akkor láthatjuk, hogy F3-as kategóriákban edződött és olyanok ellen versenyzett, mint például Lando Norris” – nyilatkozta a csapat nagyköveteként és tanácsadójaként jegyzett élő legenda a Motorsportnak.

„Zak [Brown] nagyszerű tesztlehetőséget biztosított neki Portugáliában. Olvasniuk kellett volna azt a jelentést, amit Andretti Stella adott nekünk! Márpedig ő mindig egyenesen fogalmaz. Még egyszer leszögezném, Colton igazán remek jelölt.”

Herta a 2024-es IndyCar-szezon során hat dobogós helyet ünnepelhetett, ebből két alkalommal a dobogó tetejéről locsolhatta a pezsgőt. Az összetettet tekintve másodikként zárt Alex Palou mögött.

„Elkövettek tavaly néhány hibát, ami sajnos a bajnokságukba került, de ez előfordul” – folytatta Andretti.

„Amikor nagy nyomást helyezel magadra, akkor könnyen hibázhatsz. Ha viszont a teljes képet nézzük, akkor látható, hogy minden megvolt benne, ami egy bajnokhoz kell. Csak egyetlen dolognak kellett volna másképp alakulnia és akkor összejött volna neki, úgyhogy összességében elégedettek lehetünk.”

Andretti szerint az elmúlt év során Herta nem csak kiegyensúlyozottabb lett, de az alkalmazkodó képességéről is tanúbizonyságot tett.

„Colton nagyon sokoldalú, mindenféle pályán megállja a helyét. Bárhol versenyképes tud lenni, szóval egyértelmű, hogy bajnoki szintű pilóta.”

Jelen állás szerint Hertának nincs meg a nevezéshez szükséges 40 szuperlicenc-pontja, a helyzet orvoslásához viszont „csak” annyit kell tennie, hogy a legjobb négy között fejezi be az IndyCar 2025-ös idényét.


Mindeközben legtöbb kollégája irigykedve konstatálja egyre növekvő F1-es esélyeit. Ebből adódóan sokakat meglepett, amikor az IndyCar jelenleg zajló, St. Petersburg-i szezonnyitójának edzése után kijelentette, egyáltalán nem biztos abban, hogy adott esetben rögtön rábólintana az átigazolásra.

„Egy olyan csapatot hagynék ott, akikkel nagyon szeretek együtt dolgozni, szóval ez nem egy egyértelmű döntés a részemről” – idézi a 24 éves kaliforniait az Associated Press.

„Nem olyan könnyű csak úgy azt mondani: ‘Rendben srácok, viszlát!’. Lehet, hogy soha többé nem dolgozhatok ezekkel az emberekkel. Ezt is mérlegelnem kell.”

Herta nyomatékosította, hogy már nagyon unja a Forma-1-es jövőjét firtató kérdéseket. Jelenleg kizárólag csak az Indianapolis 500 megnyerésére, valamint a bajnoki címért folyó harcra összpontosít, ebből adódóan pedig nem hagyja, hogy az F1 elvonja a figyelmét. Ebből adódóan pedig csak azt szeretné, hogy az emberek álljanak már le végre ezekkel a spekulációkkal.

Nem ez az első eset, hogy nyilvánosan kijelenti, egyáltalán nincs elkötelezve a világbajnoki sorozatban való részvétel iránt.

„Ha megtörténik, akkor megtörténik, klassz és majd el kell döntenem, mit akarok – persze, ha egyáltalán számítanak rám” – nyilatkozta még a januári Daytona 24 előtt.

„Ha pedig nem így alakul, akkor ‘szegény én’, továbbra is maradok IndyCar-versenyző. Bárhogy alakul, részemről rendben lesz.

Már lassan fél évtizede húzzák előttem a mézesmadzagot. Kezdek belefáradni ebbe az egészbe. Én csak vezetni akarok. Az IndyCarra koncentrálok és ha esetleg valami más is adódik, akkor majd elgondolkodom rajta.

Az összes barátom, az egész családom az Egyesült Államokban él, miközben ott, ahová mennék, nem ismerek senkit. Ez egy hatalmas döntés, már ha egyáltalán meg kell hoznom.”